Mary Jo Putney: Végzetes csók

Fülszöveg: Gwynne Owens édesapja Lord Breconnál könyvtáros, így a kislány könyvek között nő fel. Már kora gyermekkorában sok mindent megtud az Őrzők Társaságáról, aminek édesapja és a lord is tagja. A Társaság célja, hogy természetfeletti képességeiket latba vetve tevékenykedjenek a hétköznapi emberekért. A kislány a rendkívül gazdag könyvtár révén nagy tudásra tesz szert, többek között bepillantást nyer a mágiába, aminek később nagy hasznát veszi. Évekkel később egy napon megismerkedik a skót származású, vonzó és nagyhatalmú Duncan Macrae-vel, akiről a Társaság azt feltételezi, hogy varázserejét elfogultan használja a törvényes király elleni lázadás során. A férfit ezért szemmel akarják tartani, és erre a feladatra egyedül Gwynne látszik alkalmasnak…

 Eredeti cím: A Kiss of Fate

A kezembe akadt, mert…

a Molyboltban nézelődve igencsak baráti áron kínálták… és amiben mágia is van, meg romantika, ráadásul történelmi romantikus, az mindenképpen kap nálam egy esélyt.

Közös történetünk:

Épp paranormális romantika pihentető időszakomban kapott el a könyv, így igencsak egymásra találtunk. Alapvetően szeretem a történelmi romantikus könyveket, mert a párbeszédek nagyon-nagyon mások a kortárs romantikához képest, és ez nekem nagyon-nagyon bejön. Persze nem várom el, hogy Austen szinten műveljék a szarkazmust, de jó, ha van.

E ponton viszont csalódnom kellett volna a könyvben, mert az úri odaszólogatok, piszkálódok párbeszédeket nem kaptam meg. Ellenben megismertem Skóciát, amit eddig nem sikerült és kellemesen beleringatott a világba az írónő. A vad felföld leírása, ahogy az érzelmekkel párhuzamosan megfesti, nagyon hatásosan mutatták be az elnyomás (egyeseknél kevésbé valós, mint amennyire vélt) elleni lázadást. Ennyire történelmi romantikust nem is szoktam olvasni, mert maga a történelem nem érdekel (mármint irodalmilag, arra én történelmi értekezést olvasok – ne kövezzetek) én a korrajzot szeretem. Itt viszont ez együtt járt a történelmi betekintéssel, amit egyáltalán nem bántam meg. Emellett ott volt a mágikus vonal, ami inkább bájos (Gwynne esetében) esetleg kalandos (Duncannél) volt, nem erre épült a világ, csak érdekes mellékzönge.

Adott ugyanis egy lány, aki egész életét a mágia birtoklók közt élte, de neki az ég egy adta világon semmi ereje nem volt, a tudásszomján kívül, ami azért mégsem olyan megvetendő. Édesapja halála után hozzámegy a lordhoz, persze tiszteletből, nem azért, mert tombolnának az érzelmek kettejük között. Mindezt olyan szépen levezetve előttünk, hogy szinte mosolyogva bólogattam, helyeseltem a lány döntését. (alapvetően viszont mélyen ellene vagyok a két generációnyi különbségnek párkapcsolat esetén.) Szegény Gwynne-vel nem is igazán történik semmi különös, jólétben él, kötelességtudóan teszi azt a kevés dolgát, majd megözvegyül, teadélutánokra jár, és kötelességtudóan teszi a dolgát. S bár baromira unalmasnak hangzik ez így, mégsem az. Egyrészt nem húzza el ezt a részt az írónő, másrészt igen szépen ír, no nem a szépirodalom csúcsa, de kellemes és szórakoztató.

Aztán ugye jön a sorsdöntő találkozás Duncan Macrea-vel, és a szikrák, ami nem csap át nyálas szerelem első látásba, megmarad egy könnyed nyári zápor szintjén. Főhősnőnk persze igen hamar hozzámegy a marcona viharok urához, de nem csak a leküzdhetetlen vonzalom miatt, hanem kötelességtudatból is. (Mily meglepő!) A könyv a sótlannak tűnő eseményekből akkor vált át történetbe, amikor az első hitvesi együttlét megtörténik.

Az események nem várt (ááá… kit áltatok, én már a legelején sejtettem, hogy készülődik valami…) fordulatot vesznek. A skót nép felkel II. György ellen, a Gwynne-ben szunnyadó erő pedig érdekes módon mutatkozik meg. (Én is ilyen boszorkány akarok lenni. Vállalom a következményeket!)
Duncan próbál ellenállni a felkelés csábításának, de egy olyan összetartó közösségben, mint a skót klánok, ez igencsak embert próbáló feladat. Újdonsült felesége persze igyekszik a jó úton tartani, bár vitatható, hogy mi a jó, de elfogadtam, hogy ebben a könyvben a Társaság célkitűzései és királyvédelmi programja az. A skótok erről biztos mást mondanának, és én el is kezdtem húzni feléjük. De aztán Gwynne vitt rá engem is a „megoldásra”, akinek az igazi ereje nem is a mágiájában volt szerintem, hanem a hitvesi és emberi erényeiben. Szeretném hinni, hogy amikor a könyv elején Lord Brecon (az első férj) célozgatott, akkor ő is az emberi nagyságra és állhatatosságra gondolt, nem csak a mágikus képességekre.

Mindent összevetve kellemes élményt nyújtott a könyv, olyat, amiért büszke vagyok, hogy a polcomon van, mert bármikor újraolvashatom, ha kikapcsolódásra vágyok.

Extra: mivel váratlan élmény volt, utánanéztem az írónőnek. A Végzetes csók egy trilógia első része, ahol az összekötő szál a mágia finom jelenléte. A második kötetet (Stolen Magic) nem adták még ki Magyarországon, ellenben a harmadikat (A Distant Magic) igen, Bűvölet címmel. ezen felül akad még egy novella is, melynek címe The Alchemical Marriage, ami az Irresestible Forces kötetben jelent meg.

Kiadó: General Press

Borító: örültem a kemény kötésnek, főleg ennyi pénzért, no meg a papír borításnak is, de nem vagyok híve annak, ha az írónő „mellszobra” fedi be a hátoldalt. Maga a kemény borítás alatta szép és egyszerű, bár nem praktikus, mivel a fehér gyorsan koszolódik.

A vékony lapokat viszont ellensúlyozza, hogy a lapszélek lilák, mint a papírborítás!

Kedvenc karakter: Duncan Macrae, aki igazi II. György korabeli macsóként egyszerűen levett a lábamról. *pirul*

Anti karakter: úgy általában a Társaság tagjai… Karót nyelt angolok.

Világkép: a vad skót felföld elvarázsolt, pedig nem is igazán áll közel hozzám a Brit-szigetek ezen része.

Értékelés: