Ally Condie: Egymáshoz rendelve

Fülszöveg: A Globális Felmelegedés után a rendszer összeomlott, és a helyén létrejött a Társadalom, ahol nincs éhezés, nincs betegség, nincs bűnözés, és a hivatalnokok döntenek róla, hogy kit szeretsz, hol dolgozol és mikor halsz meg.

Cassia harmonikusan él ebben a steril világban és meg van győződve róla, hogy ha betartja a szabályokat, hosszú élete, tökéletes munkahelye és társa lesz. Amikor a Párosító Bankett után legjobb barátja jelenik meg számítógépe képernyőjén, Cassia biztosan tudja, hogy ő az igazi…A képernyő azonban hirtelen elsötétül, és egy másik fiú arca villan fel rajta. Cassia nehéz döntés előtt áll. Merre induljon? Xandert kövesse a jól ismert, kitaposott úton, vagy esetleg Ky után eredjen az ismeretlenbe vezető, sötét ösvényen? Tökéletesség és szenvedély között kell választania.

Eredeti cím: Matched 

A kezembe akadt, mert…

nézegettem sokáig, de sose sikerült rászánnom magam a vásárlásra. Aztán egy szép nap jelentkeztem a kiadó FB játékára, és csodák-csodájára megnyertem, amiért utólag is köszönet.

Közös történetünk:

Bajban vagyok, mert van egy kis gebasz köztem és a könyv között. Olyan ellentmondások, amiket nehezen tudok feloldani.

Nem tetszett ugyanis.

Hihetném, hogy azért, mert már erőteljesen kezdek kinőni a YA kategóriából, de ezt azért nem jelenteném ki ennyire kategorikusan, tekintve, hogy bezzeg az Evernight széria tetszett.

Vagy mondhatnám, hogy a Hunger Games után természetes, hogy elvérzik nálam ez a kötet, de ha azt nézem, hogy Collins trilógiája után még mindig jó szívvel gondolok vissza például a Csúfokra.

Mégis mi lehet a baj? Ugyanazt éreztem itt is, mint a Delírium esetében. Nekem ez a disztópikus világ harmatgyenge.

Na nem azért, mert nincs semmi kegyetlen a képembe tolva, hanem mert roppant elnagyoltnak érzem a kidolgozást. Sehol egy jóízű kontraszt. (Rendszer kontra Outsiders vagy mi.)

Eleve ez a globális felmelegedés után járunk dolog is a fülszöveg miatt tudatosult bennem.

A könyvben kapunk egy kvázi lóduljunk neki kezdést, ahol Cassia épp a Párosító bankettjére igyekszik.

Már itt rögtön látszik, hogy bizony egy csöppet egysíkú, már-már banális a karakter, amit végig erősít sajnos a végtelenül egyszerű írásmód.

Sokszor éreztem, hogy belekapunk dolgokba, de nem bontja ki Condie. Csak úgy dobál egymás mellé pár mondatot és kész.

„Em elköszön és hazamegy. A házuk előtti juharfa nincs valami jó állapotban, mindössze tíz, hervatag zöld levél árválkodik rajta ahhoz képest, hogy nyár közepe van. A mi házunk előtt álló fa bezzeg majd kicsattan az egészségtől. A kertünkben lévő virágok is ragyogó színben pompáznak. Végre találkozhatom anyukámmal.”

Egy idő után tudatosult bennem, hogy az írónő a világkidolgozást úgy akarja megmutatni számomra, hogy elég sok leíró részt alkalmaz… de a természetről. Ami szinte egyáltalán nem tér el a mai állapotoktól. Vannak hegyek, meg fák, meg génkezelt virágok, meg a város a plázával… és ennyi. Én meg arra gondoltam olvasás közben, hogy Ki a frászt érdekel?

Magát a rendszert is boncolgathatná, hogy esetleg rájöjjek, mitől lesz ez a világ disztópikus, de azt valahogy nem sikerült kivitelezni.

Pár dolgot elmesélt Cassia, de naivitása, hovatovább együgyűsége miatt ezt egy igen erőteljes szűrőn keresztül kaptam meg, és szinte végig azt éreztem, hogy Eszénél van ez a lány? Ez utópia, nem disztópia!

Nem sikerült megláttatni velem a romlottságot még úgy sem, hogy szabályozott életritmusban élnek, kikalkulált kalóriamennyiségű adagokat esznek, választható szabadidős programjaik vannak… stb.

Kábé annyit tudtam meg a rendszerről, hogy az életminőség javítása miatt különböző paraméterek alapján párosítják az embereket, de eleve csak azokat, akik ezt kérik(!), ha nem akarod, akkor maradhatsz szingli is akár. Igaz, akkor nyista gyerekvállalás, de különben csinálsz, amit akarsz 80 éves korodig, amikor is szép csendben elalszol, ráadásul ha szerencsés vagy, idővel még fel is támasztanak.

No, a mi lánykánk élete álma, hogy 17 legyen, és végre kijelöljék számára A Partnert, aztán idővel kinevezzék valami jó kis állásba, és boldogan éljen, míg meg nem hal.

Ráadásul piszkos nagy mázlija van, mert nem valami vadidegen jut neki, hanem legjobb cimborája, Xander, akit már a párválasztó előtt is tökéletesnek gondolt.

Követi is a szabályokat rendesen, s ez erőteljesen hangsúlyozva is van a könyvben. Semmi lázadás, semmi elégedetlenkedés, él, mint hal a vízben.

Aztán nagyapa a halálos ágyán a kezébe nyom egy cetlit, rajta egy tiltott verssel. Cassia meg kiakad. Hosszasan olvashattam, hogy mennyire elítél mindenkit, aki eltér az átlagos viselkedéstől, de azért jó tini módjára hajtja a kíváncsiság. Amikor meg elfárad, akkor vissza a járt útra.

Azaz bámuljuk Xandert a monitoron, mert hú, de jó pasi, meg a párom, meg holláré-holláré-ho.

Aztán bejön a képbe Ky, és az egész történet elkezd még több sebből vérezni.

Condie többször keveredik ellentmondásba, mint a Columbo filmek gyanúsítottjai.

Először Ky csak valami ismerős, akit Cassia látott már, de különben sajt. Később az jön le, hogy amúgy meg egyazon szűk társaságban bandáztak évek óta.

Ennek fényében meg már egyenesen röhejes, hogy némi villanás után elkezdik megosztani egymással legtitkosabb gondolataikat. Előtte meg tettünk a másik fejére.

Egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy felvillan valaki a képernyőmön, akit ismerek így-úgy egy ideje, és onnantól kezdve jön az ősbizalom, meg a mindent elsöprő szenvedély.

Főleg, hogy itt szerintem nincs szenvedély. A döglött halak szenvedélyesebben rajongják egymást körbe az akváriumban, mint itt Ky és Cassia. Szerintem. Mondjuk az ilyenek miatt:

„Ky és Xander közé ülök. Úgy érzem magam, mintha egy kis fémdarab lennék két nagy mágnes között, és egyszerre vonzanának ellenkező irányba. Mindketten készek voltak kockázatot vállalni értem: Xander megmentette a forgó nyilat, Ky pedig leírta a verset és megajándékozott élete történetével.Xander a Párom és egyben a legjobb barátom. Egyike a legértékesebb embereknek, akiket valaha ismertem. Nagyon jólesett, amikor megcsókolt. Erős vonzalmat érzek iránta, és ezer szállal kötődünk egymáshoz, rengeteg a közös élményünk, emlékünk.Ky nem a Párom, de lehetne az. Megtanított leírni a nevemet, megmutatta, hogy miként tudom örökre megőrizni a verseket és hogyan kell kőhalmot építeni, amely rozoga kinézete ellenére nem dől össze. Még soha nem csókoltam meg. Nem tudom, hogy lesz-e rá valaha lehetőségem, de szerintem Ky csókja mennyei lehet.”

Nem unjuk még?

Szóval megy ám itt a dilemmázás keményen, amivel sikerült a legirritálóbb, legtenyérbemászóbb szerelmi háromszöget megteremteni. És halkan megjegyzem, nekem eleve a Ky-ba való beleszerelmesedés is rém hiteltelen.

Maga a regény nem is túl nagy időt ölel fel és eleve abból a szituációból indulunk ki, hogy a főhősnő ezerrel szabálykövető. De a  ”jó ügy” érdekében bedobunk pár olyan erőlködést, hogy a hivatalnokok szerint Cassia eleve lázadó hajlam(?). Hát könyörgöm Ally, ezt megmutatni kell nekem, nem leírni, oszt jóvan!

Katasztrófa a karakterizálás! Elindulunk egy steril lányból, aki a végére már világmegváltó gondolatokat hirdet, kvázi egy-két max három hónap eltelte után. 17 évnyi rajongást és barátságot söpör ki az ablakon pár vers és rajz miatt. Bajba sodorja a szüleit, a testvérét, a barátait egy olyan lány, aki az elején tized ennyiért elítélte az apját meg a nagyapját. IRREÁLIS A FORDULAT!

A srácok elnagyoltak, erőltetettek… megkockáztatom, hogy klisések. Xander a tökéletes szépfiú, Ky meg a titokzatos idegen, érző szívű számkivetett… Ja, hogy színváltós a szeme? Ilyet se olvastam még. :P

Semmi jelentősége a bújtatott jelképeknek. Kék, zöld és piros tabletta. Zöld ruha, hozzá borító. Később ugyebár lesz kék és piros is. Szép-szép, de értelme úgy igazándiból van? Én nem látom. Ugyanez a helyzet a műtárgyakkal. Csak arra voltak jók, hogy lehetett őket siratni, amikor elvették. Egyébként miért is vették el? Volt rá valami magyarázatocska, csek értelme nem volt egy deka se.

Társadalomkritika? Esetleg később még lehet, ebben a részben én nem igazán lettem képen törölve vele. Igaz, a hivatalnoknő igyekezett, de azt inkább viccesnek, sőt, azt legalább érdekesnek találtam, de mivel a végén lett bedobva, így maradt is parlagon.

Ó, és a kedvenc részem/bakim: oldalakon keresztül fehérben járnak a hivatalnokok, de érdekes módon a végén szürkében vannak.

Szóval nem tetszett a könyv! Egyetlen érdeme, hogy valamelyest javította a megítélésemet a Delírium kapcsán, de ennél többet nem tudok a javára írni.

Ami egyébként elszomorít, mert szeretni akartam ezt a történetet, csak sajnos nem sikerült.

Ennek ellenére viszont nem kétlem, hogy sokaknak kedves élményt fog okozni. Bátorítanék is mindenkit, hogy olvassa csak el, s ne befolyásolja az én kritikám. De tartsátok nyitva a szemeteket!

És hogy folytatom-e? Ha a következő részt is megnyerem, akkor igen, egyébként felejtős.

Kiadó: Ciceró

Értékelés: