Richelle Mead: A szukkubusz dala

Fülszöveg: Georgina Kincaid, a gyönyörű könyvesbolti eladónő látszólag mindennapi életet él Seattle-ben. Reggelente a macskájával játszik, napközben elbűvölően csacsog a vásárlókkal, este pedig táncórákat ad barátainak, vagy éppen valamelyik környékbeli banda koncertjén lóg. Legjobb barátai két vámpír és egy kisördög. Ja, igen, ő maga pedig szukkubusz. Férfifaló, alakváltó démon, aki áldozatai gyönyöre közben elszívja életerejüket, s lelküket a kárhozat felé taszítja. Nem ma kezdte a pályát, mintegy 1600 éve, 16 évesen adta el a lelkét a halhatatlanságért, azóta csábítja a hímnemű halandókat, főnökei legnagyobb megelégedésére.

A hangulatos estéket azonban egy gyilkos zavarja meg, aki a halhatatlanokat vette célba, és aki ráadásul szerelmes vallomásnak szánt levelekkel bombázza Georginát. Angyalok, démonok, vámpírok és más különös lények bukkannak fel, és bár a pokol és a mennyek harca folyamatos, az örökkévalóknak ez meg sem kottyan…

Eredeti cím: Succubus Blues

A kezembe akadt, mert…

még nem olvastam Meadtől, érdekesnek tűnt a szukkubusz téma, ráadásul volt az a könyvbemutató a lehetőséggel, hogy lecsapjak a könyvre.

Közös történetünk:
Úgy látszik, hogy mostanában a fesztelen, laza, humoros könyvek cserkésznek be.

Ezúttal itt van nekünk Doug, a grunge-zenész könyvesbolti eladó, Warren, a kéjsóvár főnök, Seth, a csöndes író, Roman, az elbűvölő udvarló, Jerome, a francia fődémon, Carter, a homeless kinézetű angyal, Peter, az önértékelési zavarokkal megáldott vámpír, Cody, a táncos lábú igaz barát és Hugh, a kétajtós szekrény kisördög…

És ennek a természetfeletti bandának a karmestere Georgina Kincaid, a csípős nyelvű, ám kiégett szukkubusz.

Nehéz úgy a történetről írni, hogy nem spoilerezek, mert annyira egyben van a történet, annyira sodró, hogy bármit írnék, az vagy lógna a levegőben, vagy lelőné a jobb részeket. Pedig végre egy jó könyv, amiről csacsogni is tudnék. (A szukkubusz dalát már olvasók körém gyűljetek! ;))

De inkább kezdem a kevés hibával, hátha addig kitalálom, hogyan fogalmazzam meg veszélytelenül a rajongásomat.

A fülszöveg miatt ellentmondásba kerültem.

Georgina a néhai Görögországban élt, mielőtt megadta volna magát a kárhozat-biznisznek. Tudvalevő, hogy pár száz vagy ezer évvel ezelőtt én például már a halálomra készülnék a magam majdnem harminc évével, így nincs is min csodálkozni, mikor a visszatekintésekből kiderül, hogy szukkubuszunk 15 évesen ment férjhez. A könyv hátoldala szerint 16 évesen már a jó a rossz ellen iparban dolgozott, ám én a történetből azt hámoztam ki, hogy három évig házas volt, majd utána vált halhatatlanná, s bizony az nekem 18, akármennyire is rossz a matekom.

És lehet, hogy csak figyelmetlenül olvastam, de nekem az sem derült ki, hogy 1600 évvel azelőttre emlékezett vissza néha.

„Rejtélyes ködbe burkoltuk mindketten a korunkat, viszont állandóan ment közöttünk a verseny, hogy melyikünk is lehet az idősebb valaha-volt-halandó-halhatatlan. Mivel egyikünk se vallott színt a kérdésben, folyamatosan próbáltuk csapdába csalni egymást. Egy tequilás üvegekkel tarkított éjszakán elkezdtük az „Arra emlékszel, hogy…” játékot, de az ipari forradalom környékén jött a black-out.”

Ééés… akkor ennyivel ki is merült a bakilistám! :)

Ugyanis annyira beszippantott a történet, hogy ha volt is más, hát nekem bizony nem tűnt fel.

Richelle nagyon ügyesen nyúlt bele ebbe a már-már elrongyolt paranormál témába.

Fangörl "készletem", hála Greylupusnak!

Ismét kaptam egy soklényes sorozatot, ahol nagyon kellemes adagokban van tálalva a világfelépítés. (Imádom a soklényes könyveket!) Ráadásul csavart picit a dolgokon, s itt bizony nem a jó – rossznak álcázott jó – oldalán vagyunk, hanem a sakkjátszma fekete oldalán.

Az persze már egy egészen más dolog, hogy megszeretteti velünk őket. :)

Hugh, a kisördög (civilben plasztikai sebész), a vámpírok, Jerome, és úgy eleve a démonok itt az emberek elkárhozására szakosodtak, céljuk, hogy a végjátékban az ő oldalukon legyen több lélek. Az angyalok pedig a másik oldal, akik igyekeznek jóra sarkallni az embereket.

De teszik ezt annyira hétköznapi, már-már emberi módon, mintha legalábbis vállalkozást vezetnének. Élik mindennapi életüket, néha megrontanak valakit, aztán vissza a rendes, kispolgári kerékvágásba. Ja, és egyébként együtt bandáznak szabadidejükben. :)

Ebbe a mókuskerékbe fáradt bele Georgina, a szukkubusz, más néven kéjdémon a. k. a. könyvesbolti kisfőnök. Egy ideje már passzívan ellenáll, s csak a szemét pasikkal hajlandó lefeküdni, a rendes srácokat nagy ívben kerüli.

Ja, merthogy ő a természetfeletti szexiparban nyomul, azaz buja vágyakat ébreszt férfiakban, hogy utána az életerejükből táplálkozzon. És mit meg nem adna egy férfi pár óra  (sicc) pár perc örömért? Nos, akár éveket is az életéből.

Ezért Georgina inkább a könyvekhez menekül, az olvasásban lel vigaszt. No meg a barátaiban, a táncban, a munkájában (a könyvesboltiban) és a koffeinben, s csak akkor ”dolgozik”, ha nagyon muszáj.

Ez működik is egészen addig, míg egy sármos szépfiú fel nem tűnik a színen, s szukkubuszunkon el nem uralkodik a magányosság érzése. Márpedig jófiúkkal nem kezdünk! Ja, és persze elkezdenek hullani a halhatatlanok, amire egyik oldal sem reagál túl jól. Főleg, hogy őket ugyebár nem lehet megölni. Ahogy a helyzet fokozódik, Georgina úgy keveredik bele egyre jobban a nyomozásba, s egy idő után már nem csak a saját, de a barátai életéért is aggódnia kell.

És inkább abba is hagyom az ismertetőt, mert nagy nyögve-nyelősen bírom csak megállni, hogy úgy mondjak valamit, hogy nem mondok túl sokat.

Richelle Mead felnőtt sorozata öt oldal után megszerettette magát velem. ;) Hála a szukkubusz témának, illetve a kidolgozásának, az írónő mesterien lavírozott a számomra vörös gombos témák között. (kliséhegyek: szerelmi háromszög, össze-vissza szex…)

Nagyon ötletes volt feléleszteni a kéjdémon mítoszt, és okosan is csinálta. Emberivé, érthetővé tette a főhőst, így egyáltalán nem zavart a sok liezon. (Ami egyébként nem is volt sok, mert talán kétszer, na jó, visszaemlékezéssel együtt háromszor volt erotikus jelenet. – És nagyon jól meg is voltak írva!) Nem tocsogott az alpáriságban, de élt a lényhez köthető lehetőségekkel. Ezerszer inkább olvasok egy szukkubuszról "munka közben", mint valami öncélú, döntésképtelen helyzetből fakadó orgiáról, ahol a ribanc főszereplőt az írója ezerrel próbálja kozmetikázni.

Egyébként a visszaemlékezéseket külön szerettem. Kiválóan voltak elhelyezve, egyáltalán nem akasztották meg a történetet, hanem inkább többletet adott, hogy megismerhettük Georgina múltját.

És ott volt még a szerelmi háromszög hatalmas kliséje, amit lám-lám, milyen könnyedén lehet felturbózni, hogy még véletlenül se tépjem a hajam tőle.

Tegyünk bele még pár szereplőt, érettebb főhőst, több gondolatot, motivációt és magyarázatot a miértekre, s máris fogyasztható a bizonytalanság.

Bár ez az első könyvem az írónőtől, de ügyes kezű írónak tűnik ezen munkája alapján. Magabiztosan dirigálja a szereplőket, az eseményeket, a motivációkat. A stílusa könnyed és szellemes, nagyon mai, élő nyelvezettel.

„A délelőtt javát végült mindenki magában töltötte, Carter megkapta a laptopomat, és rákattant az ebayre. Hogy mit kereshetett, lövésem sincs.”

A felesleges erőlködések hiányoznak, a szleng pont megfelelő és nagyon is vicces mértékben jelenik meg. (Ismételten vállon kell veregetnem a fordítót, Török Krisztinát, mert egyetlen aprócska bekezdésen kívül – ahol halmozódott a szóismétlés, de üsse kavics –, szerintem remek munkát végzett!)

S habár a nyomozást illetően már az elején sejtettem, hogy ki lehet a hunyó, mégis élvezetes volt Georginával végigkövetni a szálakat. (Ráadásul én neki drukkoltam! Mármint a rosszfiúnak. ;))

Mindent összevetve hát, engem ezzel a könyvvel Mead megvett kilóra! :)

Kiadó: Agave

A könyvet köszönöm Greylupusnak és az Agave Kiadónak!

Értékelés: