Éjmámor

Ez a könyv teljesen véletlenül akadt a kezembe. Esti olvasmányt kerestem, de valahogy nem vitt ár a lélek, hogy hosszabb lélegzetvételű könyvbe kezdjek, így eme 128 oldalas könyvecskére esett a választásom.

Utólag úgy gondolom, hogy törvényszerű volt, hogy a kezembe akadjon előbb vagy utóbb, a számlálhatatlan vámpíros könyv után. Ráadásul ez pont egy napra esett azzal, hogy megtekintettem a Vampire Suck – Vámpíros Film című filmet. Mit ne mondjak, egész végig vigyorogtam a sorsszerűségen.

Ugyanis a film nem titkoltan a Twilight filmek paródiája, és az Éjmámor… hát az ugyanaz, csak épp könyvben. Sőt!

Talán nem úgy gúnyolja ki, mint a vígjáték, de mégis, számtalan apró humoron nem tudtam úgy elsiklani, hogy ne viccnek tekintsem az egészet. Ráadásul nagyon szórakoztatott is a dolog. Kifejezetten tetszik, hogy Nemes István időnként ennyire nem veszi komolyan a dolgokat.

Aztán ahogy haladtam a történetben előre, egész megfogott. Időről-időre leestek a rejtett (vagy csak számomra rejtettebb?) poénok. És még azt sem zárom ki, hogy nem is vettem a lapot néhány általam nem ismert popkulturális utalásról…

Adott egy lány, a főhős(nő), akit Harriett Harri Paxtonnak hívnak. – HP, mint ahogy Harry Potter is. J

Átlagos családban él, öcsike (Paulie) infantilis, szülők agyonhajszoltak, ő meg Alkonyat, vámpír és Edward Cullen-Robert Pattinson rajongó. Teljesen átlagos lány. A szülei egyszerre hagynak rá mindent és féltik agyon, mert a nővére két éve eltűnt és ez tökéletes indok arra, hogy viselkedésük a teljesen érdektelen és a mindentől tiltó között ingadozzon. Emellett őt is olyan barátnőkkel verte meg a sors, akik nyafognak, értetlenkednek, egymásnak homlok egyenest ellentmondó dolgokat tesznek. Név szerint Magda, a német cserediák, Mary-Jane, a gazdagok és beképzeltek klikkjéből átigazolt lány és Nika Drakuciou, akinek vezetéknév választása szinte törvényszerű egy ilyen könyvben. Nem is beszélve kedvenc unokatesójáról Vlad Tepesről. J

De nem lenne történet imádat tárgya nélkül. Ő pedig nem más, mint Edison Ed Khallen, aki nevén kívül számos más dologban hasonlít kísértetiesen az Alkonyat széplelkű „Rómeójára”. Így, ahogy az lenni szokott, Harrie hormonokkal telített fantáziája rögtön az érdeklődés középpontjába helyezi Ed-et.

Kellemes fricskája a könyvnek, hogy mire beleélné magát a mi Harrie-nk az örökké tartó szerelembe, Gerda, az igencsak racionális bébiszitter lényeges dologra világít rá a vámpírléttel kapcsolatban, ami igencsak távol áll romantikus ábrándjainktól. „A pasi tök halott. A teste hideg. Nincsenek testi funkciói, nyála sincs… Milyen lehet a csókja? Mintha száraz pergament vennél a szádba… és a lehelete… ha lenne lehelete, az olyan lenne, mint egy dohos pince levegője, amiben rothadó tetemek hevernek…” Itt nevettem fel először jó hangosan, és ha eddig nem tudtam volna, ebből a részből biztos kitaláltam volna, hogy férfi a szerző. Esküszöm, ilyen lánynak eszébe nem jutna mióta mind szerelmesek lettünk a Twilightba. De meg kell hagyni, van valami az okfejtésben… J

A történet egyébként jó sokáig abból áll, hogy Harrie a titokzatos szomszéd vámpírról álmodozik, és a barátnőivel egy Nachtrausch, azaz Éjmámor nevű buliba akar eljutni. Megmondom őszintén, a történetre nem is igen figyeltem a buliig, teljesen elegendő volt számomra, hogy elrötyörészgetek a poénokon.

De a buli persze kihagyhatatlan, és minekután átverték HP szüleit, mind felkerekednek, Miával, Nika mostohaanyjával kiegészülve. (Megjegyzem, bár Mia „édes mostoha”, én mégis érzek némi Grimm hatást a mostoha szál behozatalával.)

A „bál” persze közel sem olyan, mint hitték. Először is, barátaink úgy tudták, hogy egy közönségtalálkozóval egybekötött retro goth partin vesznek részt, ahol a díszvendég Robert Patterson, mindannyiuk sóhajainak kiváltója. – a kis naívak… Másodszor is, inkább hasonlított a korai Chuck Bass egy nyilvános orgiájára, mint táncos-zenés összejövetelre. Sikerült is Harrie-nek némi nyelves csókot váltania Miával, LB-je mostohájával. Persze erős alkohol és drog befolyásoltsága alatt.

Aki már olvasott tőlem kritikát, az tudja, hogy nagyon fel tudok háborodni a fiatalkori alkohol és droghasználat ábrázolásán. Itt is verdeste a biztosítékot, de végül nem égettem el rituálisan a könyvet, pont azért, amit számomra jelent. Egy kifigurázása a mai young adult urban romantic paranormal… sztoriknak.

Egyébként hibáival együtt engem egész megvett a sorozat. Már csak azért is, mert akkora cliffhanger-rel zárult, hogy sikítani tudtam volna! Még a (filmes) sorozatoknál sem sikerül ez mindig ilyen jól. Nyilván nem lesz „legkedvesebb klasszikusaim” oszlopos tagja, de most úgy vagyok vele, hogy ide nekem a többi kötetet is! Mert szerintem az egészet nem szabad komolyan venni. Nem több és nem kevesebb, mint egyszerű ujjgyakorlat egy olyan tapasztalt írónak, mint Nemes István, aki ráadásul nem fél viccet csinálni az aktuális könyvtrendekből… RESPECT!