Lara Adrian: A vámpír bosszúja

Fülszöveg: Renata a pengék és lőfegyverek mestere, hihetetlen mentális képességek birtokosa, akit sem ember, sem vámpír nem győzhet le. Mégis halálos veszélybe kerül, amikor egy aranyhajú vámpír csapdába ejti... az érzékiség csapdájába, a földöntúli gyönyörök palotájába. Nikolainak a küzdelem a lételeme. Csupán egy nő állhat az útjába; a hűvös és szexi harcos, Renata. A vér erős kötelék, a szenvedély még erősebb, és valamelyiküknek pusztulnia kell.

Eredeti cím: Veil of Midnight

Kezembe akadt, mert…

ahogy barátnőm mondaná: elmegy szódával, de mégsem mondanék le egyetlen folytatásról sem, és hála az akcióknak, pár száz forint tökéletesen megfelelő ár érte.

Közös történetünk:
Bevallom, mire Niko történetéig eljutottam, már telis-tele volt a net a könyvről szóló értékelésekkel. Ennek eredménye pedig az volt, hogy Renatához már alapból negatívan álltam… Nikot meg eddigre eleve nem sikerült megkedvelnem. Azaz lesz, ami lesz, nincs veszteni valóm alapon belevágtam. És ahelyett, hogy végigküzdöttem volna magam ezen a részen, egyszer csak arra eszméltem, hogy kifejezetten tetszik.

Sikerült megszeretnem mindkét főszereplőt! Sőt… Renata kifejezetten kedvenc lett, mert bár tényleg voltak meredek húzásai, de megkaptam tőle azt, amire titkon már régóta vágytam. Egy igazán erős női karaktert. Mert ez a csaj tökös ám a javából!  :) Nem csak azért, mert egy igen erőteljes képességgel bír, hanem azért is, mert képes volt a változásra.

Vámpír testőrként kezdte, de a végére kiszabadult a saját kis téveszméiből, miszerint az élet úgy sz.r, ahogy van, és változtatott a helyzetén. (Az övén és Miráén is.) És itt most nem akadok fenn olyan dolgokon, hogy korábban miért nem próbálkozott, vagy miért volt ellenséges sokáig Nikoval… pont megfelelő mennyiségben volt meg a kételkedés és a bizalom elmélyülése számomra.

A gonosz karakterek is nagyon bejöttek ebben a részben. Dragos eddig nem sokat tett a történethez (persze leszámítva az ármánykodását, ami azért mégis csak a vázát adja a küzdelemnek) de itt végre kapunk belőle valamennyit. A Jakut család meg úgy beteg, ahogy van, de nem tudtam elmenni azon tények felett, ahogy bevégeztetett számukra. Mindketten azt kapták, amit megérdemeltek. Szergejt még sajnáltam is kicsit, mert szegény olyan hülye, hogy már csak azért is megérdemelte volna a világgá kergetést.

Szóval szerettem a jókat, bejöttek a gonoszok, és mindezt még megfejelte Adrian Mirával és Hunterrel, akiket meg egyenesen imádtam.

Egy dolog volt, aminél nem tudom eldönteni, hogy jó volt-e vagy sem. Andreas Reichen viszonylag intenzív szereplése néha eléggé kizökkentett az alaptörténetből, de elnéző voltam, mert tudom, hogy az ő könyve következik.

Így ezek után azt mondom, hogy ide nekem a következő köteteket, mert mi lesz még itt!?

Kiadó: Ulpius-Ház

Borító: semmi különös, hozza a szokásos felállást.

Kedvenc karakter: szinte magam sem hiszem, de valahogy, valamilyen módon minden szereplő bejövős volt így vagy úgy.

Anti karakter: itt inkább nehezményezném, hogy a Rend többi tagjának szerepe igencsak soványka volt.

Világkép: igazából itt éreztem először azt, hogy akár az űrvámpír dolog elhagyható lehetne, mert a könyv megállná a helyét akció-könyvként is. De filmnek mindenképp! :D De összességében jó volt végre a kegyetlen oldalát is látni a dolgoknak, nem csak a ”békés” Menedékek és a Rend értékrendjét szemlélni.

Értékelés: