Ilona Andrews: Mágikus találkozás

- Én, Declan Riel Martel, ade Domininik, ade Logran, ade Rotibor, Camarine grófja, Longshire, Svyator és Veres lordja, itt és most felesküszöm rá, hogy mindhárom feladatot végrejatom a következő két héten belül, amelyeket... - A lányra pillantott.

- Rose Drayton. - A pasasnak több címe van, gondolta, mint a TitleMaxnek. Talán néhányat zálogba csaphat, ha elfogy a pénze.

Eredeti cím: On the Edge

Fülszöveg: A varázslattal teli Perem, ahol Rose Drayton él, két világ határán terül el. Rose átjár dolgozni a Töredékbe, ahol az emberek autókon járnak, plázákban vásárolnak, és ahol a varázslat nem több puszta tündérmesénél. A másik világ Mágia, amelyet kékvérű arisztokraták irányítanak, és ahol a varázslat mindennapos, sőt megváltoztathatja az emberek sorsát. Ahogy a többi perembéli is, Rose átjárhat mindkét világba, de mindenhol törvényen kívülinek számít. Rose úgy gondolta, ha tökélyre fejleszti a varázserejét, jobb életet biztosíthat magának. De a dolgok nem a tervei szerint alakultak. Most feketén, éhbérért dolgozik a Töredékben, hogy felnevelhesse két kisöccsét, ráadásul meg kell küzdenie a kéretlen kérők hadával, akik őt és a varázserejét akarják. 

Ekkor toppan be az életébe Lord Declan Camarine, a mágiai kékvérű, aki szintén elhatározza, hogy megszerzi magának a lányt. És vele egy időben érkezik a különös, varázslatra éhes teremtmények egész hada. Rose-nak és a kékvérűnek össze kell fognia a szörnyű lények és megteremtőjük ellen, különben odalesz az egész Perem, és mindenki aki ott él…

Kezembe akadt, mert...

kíváncsi lettem arra, hogy mit alkothat egy házaspár. :)

Közös történetünk:
Úgy tűnik, hogy mindenki életében eljön az a mágikus hatalommal bíró titokzatos férfiember egyszer, aki teljesen leveszi a lábáról. Nálam ez a pillanat most jött el.

Aki Zenkának Pritkin, Wee-nek és még kismillió rajongójának Barrons, az nekem Lord Camarine.

Gondolom ebből már azért lehet sejteni, hogy eléggé bejött a könyv. De hogy mennyire nagyon, azt a most következő rajongói ömlengés hivatott bizonyítani. :)

Ilona és Gordon egy nagyon szerethető, néhol kicsit különös, helyenként nem annyira a miénktől eltérő világot hozott össze. Valójában egy katyvasz az egész, de a létező legjobb, legeklektikusabb értelemben.

Három világ keresztezi egymást, három, nem is olyan különböző néppel, akik között igencsak limitált az átfedés.

Töredék a mai világunk mása, van elektromosság és napi robot, pénzhajhászás és szemétkedés... ellenben egy csepp varázslat sem él ebben a világban.

Ennek ellentéte Mágia, ahol annak ellenére van víznyomás, hogy az elektromosságot és az autóvezetést nem ismerik... és mindent átitat a mágia, és a főnemesség diszkrét bája.

E két világ határán húzódik a Perem, melyben éppúgy élnek az emberek, mint a Töredékben, vannak tehetősebbek és napról-napra élők, bolondok és kevésbé dilinyósak, és mindenkiben ott él a varázslat, a kérdés csak az, hogy mennyire tudja kihasználni mágikus és emberi képességeit.

E világban él Rose is, aki erő szempontjából felette áll sokaknak, ám anyagiak terén bizony a feketemunkára szorul. Így a Perem és a Töredék között ingázik, melynek két igen egyszerű oka van.

Egyrészt el kell tartania két kiskorú öccsét, másrészt meg ha Mágiában próbálna szerencsét, a hatalmára ácsingózó szerencsevadászokkal kellene szembenéznie.

Márpedig ő a házasságból, köszöni szépen, de nem kér.

Vagyis jobbára a férfiakból, akikről leginkább annyit tud, hogy link alak mind, minekután a nagyapjának és az apjának sem sikerült jó példát mutatnia a társas kapcsolatok terén. És akkor még az anyját nem is említettük.

De Rose erős lány, szerencsére nem is tinédzser már, s bár kissé megkeseredett, igazán belevaló és erős főhősnő. Megkockáztatom, hogy a mindenkori Top 5 legjobb női karakter-listámon bebetonozott helye van innentől.

Persze forró fejű is kicsit, így mikor egy nap, a kert végében meglátja a delejes pillantású szőke herceget lordot, úgy elküldi a fenébe, hogy a lába nem éri a földet. :)

Pedig Camarine lordja megéri a pénzét, még ha kicsit arrogáns, sznob és titokzatos is. Engem legalábbis levett a lábamról, nem is akárhogyan.

Annyira tökéletesen összerakott főhős, hogy a felétől már direkt lassan olvastam a könyvet, csak hogy tovább időzzek a szöszi nemesember társaságában.

Annak ellenére hibátlan a szerelmi szál, hogy nem túlhangsúlyozott, és a romantikus érzelmeket inkább sejtetve ábrázolják, a bonyodalomra fókuszálva inkább.

Mert bonyodalom az mindig van. Egy titokzatos véreb-horda szedi áldozatait, akik a peremlakók mágiájából táplálkozik, s úgy tűnik, hogy még a legerősebbek együttes erővel sem tudják megállítani azt, aki irányítja őket.

- Azok a lények veszélyesek - mondta Declan. - És maga egy nagyon makacs nő. A végén még megöleti magát, csak azért, hogy engem bosszantson.

Ez pedig nagy szó, mármint az összefogás, mert a Peremben jobbára csak magáért felel mindenki.

Kicsit furcsa is volt az elején a viszonylag nagyfokú érzéketlenség egymás iránt, de szerencsémre a későbbiek során Rose intenzíven magyarázza a főúri termekből kiszakadt udvarlójának a dolgokat, és ennek köszönhetően mi is jobban megértjük a világok működését.

Természetesen a világfelépítés nem törekszik arra, hogy újrafogalmazza a fantasy-irodalmat, de nem is kell neki! Minden apró hibája ellenére (amit én egyébként nem láttam, csak olvastam, hogy mások igen) egy nagyon is működő, gördülékeny, és ami a lényeg, élvezetes világba csöppentem.

Annyira totál elmebetegek páran, hogy már az önmagában vicces helyzeteket generált. Ezt még megfejelték a szerzők olyan szarkazmussal, hogy mikor elkezdtem kigyűjteni az idézeteket, rájöttem, hogy idemásolhatnám a könyv háromnegyedét legalább.

Amikor meg ezek ketten (Rose és Declan) osztották egymást... atyám, rengetegszer újra fogom még olvasni a könyvet emiatt.

És az is biztos, hogy kipróbálom én ezt a masszív ellenkezés dolgot. Egész jó dolgok is kisülhetnek némi nyakaskodásból, úgy nézem. :)

- Ó, a kékvérű feddő tekintet. Mit tegyek? Kijelentem, hogy az ájulás kerülget.

Declan morgott valamit.

Rose megsimogatta a kezét:

- Még nem késő átgondolni ezt az "enyém leszel, Rose" dolgot.

- Szép próbálkozás - válaszolta Declan.

Megvan benne a Julia Quinn-féle sziporka, az Amanda Quick-féle főúri szertartásrend, olyan egyedi fantasy-világgal ötvözve, amilyen például Karen Chancé is. Az akció szál izgalmas, és nem banális, én legalábbis elagyaltam rajta egy ideig.

Tényleg mindenből egy kicsi van ebben a könyvben, mégis egyedi, és működik.

Rose figyelte, ahogy a körív megkerüli a férfit. Fordul. Fordul. Fordul. Mint egy ostor. - Adjon pár percet.

- Van ideje. - A férfi leült a fűbe.

- Ott fog ülni és nézni?

- Igen. A parasztlányok bámulásában a gazdag kisfiúk a legjobbak.

- Parasztlány?

Declan vállat vont:

- Maga kezdte a címkézgetést.

Nem akar többnek látszani, mint ami, mégsem bagatellizálja el. A kissrácok, Jack és Georgie problémáin keresztül kellő mennyiségű komolyság is van benne, mégis olyan királylányos befejezést kaptam, amiben nem is mertem reménykedni. (Ezért külön köszönet a párosnak!)

Egyetlen egy óriási baja van a könyvnek, mégpedig az, hogy véget ért, és imádott párosom ezennel befejezte aktív szereplését a sorozatban.

Úgyhogy hamarosan kénytelen leszek egy másodpéldányt beszerezni, mert ezt a mostanit bizony rongyosra tervezem olvasni.

A folytatás meg... egy percig nem kérdés, hogy azonnal ide a teljes sorozattal!

A könyvet nagyon szépen köszönöm az Egmont Kiadónak!

Értékelés: