Kimberly Derting: Eskü

Imádtam a hangokat, mindig is lenyűgöztek. A szavak csak jelentést hordoznak, a hangok viszont érzéseket.

Eredeti cím: The Pledge

Fülszöveg: A távoli jövőben a világ államain korlátlan hatalmú királynők uralkodnak. Ludaniában, a kegyetlen Sabara királynő országában az emberek szigorú kasztrendszerben élnek. Minden kasztnak saját nyelve van, az emberek nem használhatják, sőt, még csak nem is érthetik a másik osztály nyelvét. Ha valaki megszegi a törvényt, a büntetése halál… az elnyomás ellen lázadók száma napról napra nő. Sabara királynő mágikus képessége révén hosszú ideje ül Ludania trónján, de hatalma most veszélyben van.

A Kereskedők Osztályában élő tizenhét éves Charlaina (Charlie) különleges adománnyal született: tökéletesen megért bármilyen nyelvet. Pontosan tudja, mekkora veszélyben van emiatt, így féltve őrzi titkát, mígnem egy klubban találkozik a vonzó Maxszel és barátaival, akik egy sosem hallott nyelven beszélnek…és a titka csaknem lelepleződik. Charlie igyekszik távol tartani magát a fiútól, de Max mindent elkövet, hogy közelebb kerüljön a lányhoz. Vajon miért? Ki ő valójában? Charlie lassan rájön, hogy gondosan megtervezett világában korántsem ő az egyetlen, aki titkokat rejteget…

Kezembe akadt, mert...

amikor megláttam a borítót, majd olvastam a fülszöveget, úgy döntöttem, hogy nekem ez kell. Nagy szerencsémre a Merit sem ellenkezett, így megjelenés után azonnal kézhez is kaptam. És már megint nem súgtak rosszat az ösztöneim. :)

Közös történetünk:
Rögtön az elején őszintén bevallom, hogy nem hibátlan a könyv, mégis imádtam!

Van valami ellenállhatatlan bája és hangulata a könyvnek, ami miatt nem lehet nem szeretni, és végső soron ez a legfontosabb számomra egy könyvnél.

Persze azért úgy járja, hogy számba vegyük a hiányosságokat is, hátha egyszer erre téved az írónő, ért is magyarul, és hasznára lesz a poszt. :)

Kimberly Derting világában már annyira távol járhatunk az időben, hogy lokalizálni sem tudtam a hozzávetőleges dátumot, bár igazándiból oly mindegy is. Épp lehetne ez a könyv egy alternatív fantasy világ is, nem disztópiás regény.

A világot nagy hatalmú királynők (boszorkányok? igazából ez sem feltétlenül annyira egyértelmű) igazgatják, mindenki a saját területét.

A mi országunk Ludania, ahol pár száz éve egy felkelés kapcsán elüldözték az akkori uralkodóházat. Ám hamar anarchiába fordult a dolog, és a puccs leverése után az új királynő megalkotta a kasztrendszert, és a kasztrendszerenkénti nyelveket, hogy ezzel is nehezítse a szerveződést királysága ellen.

Charlie a Kereskedők kasztjába tartozik, így csak a közös nyelvet, az englézt, és kasztjának nyelvét, a parsont érthetné, ám ő mindent ért, akárhogy is szólnak hozzá. Ezt persze célszerű nagyon titkolnia, mert minden, az átlagostól eltérő viselkedés azonnali kivégzést von maga után.

Bevallom, az elején a világ kísértetiesen emlékeztetett az átkosról tanultakra. Bárki bárkit besúghat, még csak bizonyítani se nagyon kellett, hogy valaki tényleg áruló-e vagy sem. Elég volt, ha a gyanú árnyékát rávetítették, és már vitték is akasztani. Na jó, itt a munkatábor kimaradt, de akkor is. Szerintem Derting tanulmányozta a legvidámabb barack történelmét, és tuti innen vette az ötletet. És így már érthető is pár apró következetlenség.

Alapvetően elnyomás van, de azért az éjszakai élet itt is pezseg. Kijárási tilalom van, de azért havi egyszer van államilag támogatott fieszta. Iskolába járhatsz, de szigorúan elkülönítve a gazdagoktól, és persze csak azt tanulhatod, ami a majdani, állam... oh pardon, királyság által megszabott munkádhoz feltétlen szükséges. Autót vezetni, meg úgy eleve birtokolni és tankolni kiváltság, és persze dolgozni, dolgozni, dolgozni.

Érdekes volt, tényleg, pont a hasonló vonások miatt, bár alapvetően sokkal disztópikusabb világra számítottam. De komolyan... már csak a jegyrendszer hiányzott, és máris nem a jövőben, hanem a múltban vagyunk.

Egyszer feltétlen meg fogom kérdezni az írónőt, hogy honnan merítette az ihletet a világához. :)

A kíváncsiság veszélyes kábítószer, könnyű hozzászokni, mondogatta mindig apám, ha túl sokat kérdezősködtem.

Szóval ebben a furcsán ismerős jövőbeli világban ismerkedünk meg Charlie-n kívül még két legjobb barátjával is: Aronnal, aki sokat nem adott ehhez a történethez, csak izgulhattam, hogy ne legyen a dologból szerelmi háromszög, és Brooklynnal, aki elég sokáig hozta a tipikusan irrritáló, végtelenül önző, síkhülye barátnő szerepét.

Kimberly javára legyen mondva, hogy mindenben, de tényleg mindenben először jól megijesztgetett, majd bravúros csűrés-csavarással elém tárta, hogy senki nem az, akinek látszik.

Egyszerűen hihetetlen, hogy mekkora koppanásokban volt részem a regény felétől. :)

Charlie tehát különleges, így kell neki egy udvarló. Ő lesz Max, aki persze jó pasi, forr a vérünk azonnal, robogunk az instant szerelem felé... illetve robognánk, de szerencsére Charlie nem adja magát olyan könnyen.

Öröm volt látni szegény srác értetlenkedéseit mindig, mikor elhajtotta a búsba. És igen, egyszerűen nem értettem, hogy ugyan mitől is ájultak ezek bele egymásba... illetve Max mit eszik Charlie-n egy találkozás után, de Kimberly... hát, nagy játékos ez a nő!

- Mennyi az idő? - kérdeztem, remélve, hogy ez talán megállítja. Mosolygott, láthattam a fogait, minden apró kis részletet, az olyan parányi karcolást is, amit illedelmes távolságból lehetetlen lett volna kivenni.

A könyv két részre van osztva. Az első részben bemutatja a világot, felsorakoztatja a szereplőit, még a váltott nézőpontot is beveti, ám ettől igazán olyan egyszer olvasósnak tűnik a könyv.

Aztán elértem a rész végére, amit egyrészt úgy zárt le, hogy azt mondtam: Oké, akkor engem itt most megvett kilóra, szétfolytam a gyönyörűségtől, és különben is, hogy nem, jöttem rá előbb! Szóval hűűű...

A második részben pedig elkezdte felforgatni az állóvizet és mindenkiről, de szinte tényleg mindenkiről kiderült, hogy teljesen más, min akinek hittem.

Egyértelműen erősebb a második rész, annak ellenére, hogy nem csak nézőpontokat, de kicsit még a linearitáson is bont, mégis... tudott működni a dolog.

Igen, nagyon igaz, hogy rengeteg apró nüansz a könyveben kidolgozatlan, mégis tudott úgy játszani a terelésekkel az írónő, hogy végig élveztem, és jobbára csak a befejezés után kezdtem el problémázni a lágy szívű szerkesztő miatt. (Ehhez a könyvhöz egy szigorú ember kellett volna, aki kegyetlenül odaparancsolja a szerzőt azok mellé a mondatok mellé, amit szükséges lett volna még megtoldani 3-5 mondattal, hogy a könyv 5 csillagos legyen.) Ám ez nem tűnt fel annyira olvasás közben, már csak azért sem, mert szinte beleragadt a kezembe, és csak faltam a sorokat. Elég régen volt már, hogy ennyire nem bírtam és nem is akartam letenni könyvet.

Szóval nem hibátlan a könyv, de ahogy a Morganville-i vámpíroknál, valami itt is nagyon megfogott, és nem érdekel, hogy nem tökéletes a könyv, mert akarom, kell és aaa... mikor lesz már folytatás?!

A nálam kevésbé kötözködőbbek egyenesen imádni fogják, akik meg szőrözősebbek azoknak meg se forduljon a fejében, hogy velem akarja megbeszélni a gondolatait, mert fangörl lettem, kérem szépen. :)

Romantika kedvelők! Ti meg ki ne hagyjátok, mert még én is akkorákat sóhajtoztam néhol, és külön öröm, hogy nem lett szerelmi háromszög, és különben is: Oh, Max!