Karen Marie Moning: Új nap virrad

- Te Mac vagy - mondja, én pedig Jericho. És semmi más nem számít. Soha nem is fog. Olyan helyen létezel, amely számomra minden szabályon túl van. Érted?

Értettem.

Eredeti cím: Shadowfever

Fülszöveg: A nagy sikerű Tündérkrónikák 5. része. Mac sokszor érezte már, hogy mindent elveszített, de ahogy ott áll a sziklaszirten, lábai előtt egy halott férfival, akit ő segített megölni, már tudja minden átélt borzalom csak rózsaszín közjáték volt. A nővére miatti bosszú már túl kevés, a szülei utáni aggódás eltörpül, a világ megmentése csupán másodlagos. A bűntudat, amit az emberélet kioltása okozott, és a remény, hogy van kiút az ismeretlen, tündérátokkal sújtott világból, szinte jelentéktelenné válik az egyre több kérdés, és a sürgető vágy mellett, hogy visszaszerezze azt, amit saját önön hibájából elvesztett. Az Új nap virrad nem csak az alternatív tündérbirodalmakat, de Olvasók világát is kiforgatja a négy sarkából, mielőtt választ adna bármelyik kérdésre is! Titkok és izgalmak rejtőznek minden oldalon, ahogy egyre inkább haladunk a történet vége felé. Az Új nap virrad is elemi erővel ejti rabul az embert a legelejétől, és nem is ereszti egészen a legvégéig, ahol a legnagyobb rejtély megoldása vár. Mit akar a Sinsar Dubh? Igaz-e a prófécia, és Mac tényleg pusztulást hoz-e a világra? Még mindig az Alina halála miatti bosszú a legfontosabb? Mi történet valójában V’Lane-nel? Egyáltalán ki a halott férfi Mac lábainál? Na és kicsoda valójában Mac? De ami a legfontosabb, maradt-e még annyi fény a világban, hogy minden jóra forduljon?

Kezembe akadt, mert...

olyan függővég után, amit a Rossz hold kelt fel kapott, nem lehetett nem olvasni.

Mondjuk, ahhoz képest jól bírtam, mert már egy ideje itt volt a polcon, de mivel nem vagyok ős-fan, így nem is tikkeltem utána annyira.

Közös történetünk:

Az első résztől kezdve nem bírom én különösebben ez a sorozatot, mégis folyamatosan épült bennem valami, hiszen mi végre olvastam volna tovább.

A harmadik résznél, A hajnalra várvánál aztán úgy tűnt, hogy végre nálam is beindul a pavlovi reflex utána, és a negyedik, a Rossz hold kelt fel című résznél már hangosan sóhajtottam is Barrons miatt, így abszolút azt vártam, hogy a befejező rész majd koronát tesz a dologra.

Nem tett. Vagy nem úgy legalábbis, ahogy vártam volna.

Annak ellenére sem, hogy talán én vagyok az egyetlen, akinek nem esett le a negyedik rész végén, hogy ki a francot ölt meg Mac. Számomra nem volt nyilvánvaló.

Úgyhogy azzal indítottam, hogy az Új nap virrad első két fejezetében csak 'Nebassz!'-oztam, meg ámultam, és komolyan azt hittem... komolyan elhittem, hogy akkor nálam is kattanni fog most valami.

Nem kattant.

Amilyen érdekesen indult, olyan hamar el is kezdett laposodni a dolog az alternatív világban való bolyongással, meg az újabb kavarással, amit Mac talált ki. Persze kvázi hasonló helyzetben nyilván hasonlóan reagálnék magam is, és utólag még azt is mondhatnám, hogy mégis csak érdekes volt, ha nem úgy zárja le azt a nyitott kérdést, ahogy tette. (SPOILER! Elég gyorsan lerendeztük Darroc halálát. SPOILER VÉGE!)

A könyv négy részre van elosztva, és leszámítva az I. rész első két fejezetét, a feléig hullámokban unatkoztam, és reménykedtem, hogy hátha beindul.

Érdekes jobbára a III. résztől lett, onnantól felgyorsultak az események, elkezdtek jönni a válaszok, és könnyedén, sőt, örömmel vettem fel a tempót. (Ember, erre vártunk 4 rész óta... Kezdhettük volna simán ezzel!)

És utólag mondhatnám, hogy bravúrosan megoldott mindent - ami egyébként abszolút igaz is, ha a több köteten átívelő dramaturgiát nézem -, de némi ülepedés hatására már nem is érzem a katarzist.

Mi Mac? Egy nap elteltével már úgy gondolom, hogy triviális a megoldás. Sőt, kézen fekvő. Persze eszembe nem jutott volna, de magamban valami durvábbra számítottam.

Mi Barrons? Most komolyan... Még mindig fogalmunk sincs!

SPOILER! Amit tudunk, és amivé "alakult" a végére, az meg egyenesen kiábrándító valahol. Oké, én dudáltam végig, hogy milyen tapló, erre tessék, megkapom a romantikus énjét - ami a káromkodásai nélkül még nekem is szinte az -, és úgy érzem, hogy el lett rontva az egész ezzel a love story-val, ahelyett, hogy ugrálnék örömömben. Persze aláírom, hamvas kis lelkem azért örvendezik, de durvábbat vártam. SPOILER VÉGE!

És szinte mindenki más esetében is úgy éreztem, hogy Oké!, Pipa, Jó, ő is letudva... és így tovább. Olyan semmilyen megoldások voltak.

Mondjuk annak örülök, hogy Danit most már konkrét dolgok miatt is gyűlölhetem, mert továbbra is az agyamra ment, és őszintén szólva nem is akarom kedvelni az istenkomplexusos istencsapást, s ezen csavarral roppant elégedett is vagyok. Ennél többet nem is vártam, néztem ki a kiscsajból, de bezzeg a pofája meg mekkora volt végig... A helyében én jól meghúztam volna magam, nem hogy még osztom is az észt mindenkinek. (Nem dühöng! Nem dühöng! Megnyugszik!...)

Ami viszont még nekem is ütött...

Hatalmas elismerésem az Álmodozó Tekintetű Srácért, ami miatt feledtem minden fentebbi rossz érzést, és még nagyobb elismerés V'lane-ért.

Elnézést mindenkitől, de úgy röhögtem a TEAM V'LANE tagjain olvasás közben, hogy a könnyem kicsordult. Nem is gondoltátok volna Ti se, mi? Hibátlan!

SPOILER! Nesztek négy és fél rész, hogy a végére kiderüljön, mennyire meg lett vezetve rajongásotok. Kis Unseelie drukkerek! :P :D SPOILER VÉGE!

Úgyhogy összességében döntetlenre vizsgázott ez a rész a Nem tetszik! és a Tetszik! között, amit azért fájlalok kissé, mert a Rossz hold kelt fel bezzeg egyértelműen Tetszik! kategória volt. Tanulság: sose legyen elvárásod Moning könyvvel kapcsolatban. (És igen, egyébként érzem az önellentmondás, hogy az elején az volt a bajom, hogy túl nyers és durva, most meg pont az, hogy nem. Így adjon nekem író kedvemre való megoldásokat. Barronstól gyakorlatilag pont olyan megnyilvánulásokat kaptam, amik... á, inkább hagyjuk, majd privátban, akit érdekel.)

De a nyünnyögések ellenére, a lezárások és konfliktusmegoldások dacára immár öt rész ismeretével kell elismernem, hogy a történetvezetés, az ahogyan összehozott mindent Moning, az elképesztő!

Már csak azért is, mert erőteljesen olyan érzetem volt, hogy nem a legelső rész, a Keserű ébredés előtt komponálta ezt össze magában, hanem folyamatosan alakultak a fejecskéjében a dolgok, és ha azt veszem, sok, piszok sok mindent így észben tartani nem semmi.

Viszont azt is éreztem, hogy talán már kicsit túl is írta a dolgokat. Mintha a negyedik résszel csúcsosodott volna ki minden tehetsége (nem hiába tetszik az a legjobban), és innentől már elkezdett átfordulni egy olyan, maga által teremtett alternatív tündérvilágba, amit félő, hogy idővel, mi egyszerű földi halandók már nem fogunk érteni, követni. (Nem azt mondom, hogy újra kopik a tehetsége, hanem, hogy túlpörgött.)

Az, ahogyan nyitva hagyott Barronsékkal dolgokat, ahogy megoldotta a könyv elzárását, meg úgy eleve a történetét... mind-mind szép és jó, mégis sokszor azt éreztem, hogy már elkezdődött az Moningban, hogy nem ő irányít, hanem a világa elkezdte átvenni felette a hatalmat. Ékes bizonyíték erre az, hogy a Fever World trilógia után folytatja ezt a sorozatot a 6. és 7. résszel.

- Azt hiszed, én vagyok Barrons gyengéje - szóltam. És ez aggaszt téged.
-Ez tilos.

- Megvet engem. Azt hiszi, hogy lefeküdtem Darrockel, emlékszel?

- Nem hagyja hidegen, hogy lefeküdtél Darrockel.

- Az sem hagyta hidegen, hogy kiégettem a szőnyegét. Egy kicsit felkapja a vizet azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amelyekre szeret a tulajdonaként gondolni.
- Ti ketten az agyamra mentek.

Persze, ennek most minden rajongó örül, és én meg az ő örömüknek örülök, de kissé félek, hogy lassan annyira túlbonyolítja a dolgokat, hogy érthetetlen lesz számunkra ez az ő világa.

Nyilván ezért fogom olvasni majd azokat a könyveket is. Hogy kiderüljön, igazam van-e. :)

És talán annak is elérkezett az ideje, hogy a Barrons iránt érzett hatalmasan kitörölhetetlen unszimpátiámat felülvizsgáljam.

Nem, még mindig nem sóhajtozok utána, bár hősiesen bevallom, adott most olyan mondatokat Moning a szájába, hogy csak pimpilláztam, és azóta is a Photoshoppal játszom idézetes képeket gyártva, de na... Fogalmazzunk úgy, hogy innentől nem lesz kínszenvedés róla olvasni, ahogy az elején volt. :)

S mivel már majdnem elkészült a másik posztom is, melyben a Tündérkrónikákat, úgy általában elemzem, talán mégiscsak korrigálom a mellékszereplőkről írt részeket. Ugyanis, a MacKeltarok, mint olyanok, igenis érdekeltek, sőt... Olyannyira, hogy izgatottan várom, hogy jövőre megérkezzen a Highlander sorozat. Az lesz az én Moning-sorozatom, ide érzem! ;)

No de, ott még nem tartunk, most új nap virradt, melyen azt mondom, hogy a fene vinné, újra kellene olvasni a sorozatot úgy, hogy már ismerem a végét.

Fura ez, mert más esetben pont azért nem olyan érdekes már az egész, de itt valahogy kívántatja magát a dolog. (Alább a képekkel szerintem rendesen bizonyítani is fogom.)

Szóval gyakorlatilag fogalmam sincs, hogy mi van velem, meg ezzel a sorozattal, (valahogy kísértetiesen hasonlít e szempontból a Kiszemelttel kialakult helyzethez) mert adja is magát, meg nem is, akarom is, meg nem is, és lehet, hogy tulajdonképpen azért nem szeretem, mert az elején elbeszéltünk egymás mellett. Ja, újra kell olvasni!

A halált túlértékelik. Az emberi szentimentalizmus végső szerelmi vallomássá torzította. A világ legnagyobb hazugsága. Meghalni valakiért nem nehéz. Aki meghal, megmenekül. Pofonegyszerű. Game over. A fájdalomnak vége. Alina volt a szerencsés. Élni próbáljon meg valakiért. Bármi történjék is: jóban-rosszban, tűzön, vízen át, örömben, bánatban. Na az a nehéz.

Kiadó: Cor Leonis

Értékelés: