Miért akarok Thursday Next lenni...

Vagyis inkább arról van szó, hogy miért az egyik legjobb dolog Thursday-jel tölteni az időt.

A külföldön már 7 részt megért sorozat (készül a nyolcadik) olyan alapmű, amit szívem szerint mindenki, még a nem olvasók polcára is feltennék, biztos, ami biztos alapon.
Humor, intelligencia, abszurd helyzetek ízletes keveréke, nyakon öntve egy olyan világgal, ami elsőre is furcsa, meg valószínűleg nyolcadjára is, és olvasóként is kell némi elrugaszkodott gondolkodás, mégis, ha valaki képes elengedni a görcsös ragaszkodását az írott szóhoz, az eddigi sémákhoz, és felül a Fforde-expresszre, nem bánja meg, és különleges élményben lehet része.
Fantáziatágító sorozata ugyanis az egyik legérdekesebb olvasnivaló, amit valaha is kitermelt a Gutenberg-galaxis.

Fontos lábjegyzetelni, hogy eleddig két részt sikerült magyarul olvasni Jasper Fforde tökéletesen rendhagyó sorozatából, és eszem ágában sincs angolul folytatni, akármilyen türelmetlen vagyok a folytatást illetően.

1. Tóth Tamás Boldizsár és a fordítás

Szerintem közel hülyét kap már attól, hogy folyamatosan a Harry Pottereket emlegetik a neve és munkássága kapcsán, úgyhogy íme, a következő szint, a Thursday Next kötetek fordítása.

Ami HP-ként alapmű volt gyermekkorunk idején, az pontosan ugyanaz TN-ként jelenlegi húszas éveinkben, s erről bizony nagy mértékben tehet a fordító.

Az első résznél is hatalmasakat röhögtem, de az Egy regény rabjaiban már azzal indítottam, mikor megláttam a Bufo Hírhálózat vezető műsorának nevét, az Esti Stamp Edley-t. És még csak ezután jött Penet Runsh, a lábjegyzetekben beszélő védőügyvéd, akinek a nevét nem sikerült magamban normálisan kiejteni úgy kb a regény feléig, de akkor leesett, és akkorát koppant, hogy az a hang, és az utána következő nyerítő röhögés az én voltam.

Nincs még fordításból ilyen? Sebaj, azért Oscart neki!

2. Jasper Fforde képtelen fantáziája

Azzal, hogy nem normális a fazon, azok számára nem mondok újat, akik valamelyik részt ne olvasták volna. Akik meg nem, azok el se tudják képzelni, hogy milyen mértékben nem az.

Fforde nem csak szabadon él az ihletett agymenéssel, de felülír minden szabály, sőt, szabálytalanná teszi az egész kreativitás dolgot, és mesterien csűri-csavarja az ötleteit.

Egyszerre végtelenül szürreális - kár, hogy ezek ketten Dalival nem ismerték egymást, olyan festményeket csinálna az öreg, hogy leülünk -, és mégis végtelenül egyértelmű a képzelete.

Például a gravixpressz, melynek célja, hogy a világ bármely tájáról, bárhová a Földön eljuthassunk egy órán belül. Maga az alapötlet nyilván elemi vágya az embereknek, azért fejlődik a tömegközlekedés, meg úgy eleve a közlekedés (Japán!!!), mégis a mód, ahogy ezt megoldotta, nem feltétlenül épeszű. (Részletek az Egy regény rabjaiban, mert nehogy azt higgyétek, hogy lelövöm ezt a poént!)

Persze eleve kezdhetném azzal, hogy már az is mennyire elképesztő, hogy belesétálhatunk (illetve mi nem, de a szereplői igen) a könyvekbe, de erről áradoztam A Jane Eyre-eset kapcsán.

És hogy alakilag is említsek pár dolgot, nehogy meglepetés legyen... Mondjatok még egy írót, akinek eszébe jutott, hogy lábjegyzetben beszélgessenek a szereplők, vagy besorolási útmutatót adjon a könyvéhez az abban szereplő mamutvállalat?

3. Angol humor

Ezzel a ponttal kapcsolatban azért tisztázzuk, hogy bár Benny Hillen szocializálódtam, nem különösebben kedvelem Albion humorát. Nekem túl erőltetett, vagy épp túl sötét néhol, s bár elismerem a Monthy Python munkásságát, ha egyhuzamban kellene néznem őket, lemarnám az arcomról a bőrt.

Viszont Fforde ügyesen zsonglőrködik népe (és a saját) humorával, pont, mire sok lenne belőle, visszavesz, és nem lesz sem csömör, sem irritáló. Ellenben annyit pont elhelyez a lapokon, hogy a stílus kedvelői mind egyre szomjazzák az újabb "támadásokat", akik meg nem, azok hangosan felröhögjenek jó pár szóvirágon, nem beszélve a fantasztikus helyzetkomikumokon.

4. Mélyebb tartalmi mondanivaló

Számomra itt emelkedik az író az átlagos zseni fölé...

A Jane Eyre-eset kapcsán feltűnt, hogy mennyire finoman szövi bele bizonyos nézeteit a vállalati korruptság és a háború kapcsán a történetbe, ám ezt az Egy regény rabjai lapjain tovább fokozza. A háború mondjuk "kiesett", de a globalitás és kiszipolyozó vállalati környezet megmaradt, ami mellé bekúszott a magánélet kihívásainak néhány eleme.

Spoiler nélkül ugyan nehéz írni róla, de Fforde azért bebizonyította, hogy nem csak egy nép, vagy az emberiség kapcsán tud komoly dolgokat is megéltetni szereplőivel, de az egyéni sorsok alakítása, az ezzel járó mélység beleszövése a történetbe éppúgy megy neki.

Én, aki nem kifejezetten vagyok családbarát hangolású, fokozódó izgalommal figyeltem Nexték életének alakulását, a problémáik számomra is élők, hovatovább fontosak lettek. Úgy ír Fforde a mindennapjaikról, hogy empátiát érzek, holott ezt sokszor még valós emberek sem tudják kiváltani belőlem.

Azt a lelki ráhangolódást, ami miatt a poénmentes pillanatokban sírni tudtam volna a háború kapcsán az első résznél, a második résznél ugyanúgy megcsinálta a személyes sorsok ábrázolásakor.

Mágus! Ezért mágus ez a Fforde.

Elpoénkodik, de közben mondanivalója is van.

Hiába, nem mindegy, hogy egy hülye okoskodik, vagy egy okos hülyéskedik, és Jasper bácsi erősen az utóbbi.

5. Okosan elbújtatott/közszemlére tett műveltség

Azaz, ha a fenti állítások nem lennének elegek, még meg is fejeli az egészet némi konkrét népneveléssel az irodalom terén.

A Thursday Next könyvek az általános műveltség és az olvasásnépszerűsítés terjesztésének legcsodásabb próbálkozásai.

Akármelyik részt is - pláne, ha az egész sorozatot - olvassa az ember, nem bírja kivonni magát az alól az érzés alól, hogy még többet akar olvasni.

Nem csak ezen történetről, de a könyvekben említett műveket is.

Ráadásul úgy írta meg Csütörtök kisasszony kalandjait, hogy az idézett művek előismerete, vagy azok hiánya sem ront az olvasásélményen, ellenben bizsergetni kezdi a vágy, hogy elsőre, vagy újra felfedezze őket.

Ennek legsikerültebb próbálkozása a két rész alatt szerintem Miss Havisham, mert ami látásmódot hozzáadott Fforde, az teljességgel kívántatja az emberrel, hogy az Egy regény rabjai befejezése után tigrisbukfenccel vesse rá magát az ember a Szép reményekre.

6. Bowden Cable

Mondhatni szerelem volt első olvasásra, pedig hát olyan kis szerencsétlen, még humora sincs, ellenben nagyon igyekszik, egyenes, korrekt, odaadó és hűséges. Amolyan bújtatott karakter egyelőre, mert elég keveset szerepel, de érzem, hogy ez változni fog a további könyvek során. (Persze Tedet is egyre jobban bírom, de ő akkor sem Bowden.)

7. Műbejáró

Aki élete során nem szeretett volna legalább egy, általa kedves regénybe bemenni, és önmaga is átélni azt, az teljesen feleslegesen olvasta végig ezt a posztot, mert irodalmi megközelítésből nézve fából van, és ezen sem én, sem Fforde, sem Thursday Next, vagy a Juriszfikció, de még maga az irodalom sem tud segíteni. Sajnállak öreg, de biztos elvagy azért a saját kis ábrándjaiddal, amik talán feleennyire sem fantasztikusak, de azért örülök, hogy a tieid.

A magam részéről viszont, azt hiszem, beugrom egy könyvbe.

Ha sokáig nem jönnék, akkor sikerült, ne keressetek, de olvassatok sokat és sokfélét, hátha egyszer megláttok a szemetek sarkából, egy elejtett félmondatban, vagy háttértörténetben. ;)

+1, azaz 8. Külcsín

Abszolút szubjektív megközelítésem szerint már az is egyfajta csemege, ahogy ezek a borítók kinéznek. Mármint az a verzió, amit mi átvettünk.

Olvasod, vagy nem olvasod?