Scott Westerfeld: Csúfok

Fülszöveg: Mindenki olyan gyönyörű lesz, mint egy szupermodell. Mi baj lehet ezzel? Tallynek hamarosan itt a tizenhatodik születésnapja, amit már alig vár. Nem a jogosítvány miatt, hanem azért, hogy széppé változhasson. Tally világában a tizenhatodik születésnap egy olyan műtétet jelent, ami az embert taszító csúfból lélegzetelállítóan vonzó széppé változtatja, aki azonnal egy olyan high- tech paradicsomba kerül, ahol nincs más dolga, mint igazán jól szórakozni. Tally új barátnője Shay azonban nem biztos benne, hogy széppé akar válni. Szívesebben tenné kockára az életét odakint. Amikor Shay megszökik, Tally megismeri a szépek világának egy teljesen új oldalát, ami nem valami szép. A hatóságok az elképzelhető legrosszabb ajánlatot teszik Tallynek: találja meg barátnőjét és adja a kezükre, máskülönben sosem változhat széppé. Választása örökre megváltoztatja az életét.

Eredeti cím: Uglies

A kezembe akadt, mert…

épp nem volt semmi olvasgatni valóm, ellenben volt vizsgaidőszakom. Jó gyerek módjára ezért a könyvtárhoz folyamodtam, mert ugyebár mikor olvas legjóízűbben az ember, ha nem akkor, amikor nagyon nem kellene. Szóval ott kacsingatott rám a polcon, és mivel már olvastam róla ezt-azt, annak ellenére, hogy nem igazán érdekelt, mégis magamhoz öleltem.

Közös történetünk:

A fentebb már említett élethez hozza számomra általában azokat a könyveket, amik annyira nem érdekelnek, viszont oly hálás vagyok nekik, amiért elvonják a figyelmemet a tanulásról, hogy azonnal kedvenccé válnak. A Csúfokkal sem volt ez másképp, de azért az is igaz, hogy nem ez az egyetlen érdeme a könyvnek.

A mostani disztópiás kategóriában ez az első regényem, bár annak idején megvolt Huxley Szép új világa és Szepes Mária Napszele is (bár talán ez utóbbi épphogy súrolja a kategóriát).

Szóval tekintsük első disztópiás regényemnek. És mint ilyen, úgy érzem, hogy tökéletes – még ha véletlen is a dolog – választás volt. A világ felépítése, kidolgozottsága így utólag már azt mondom, hogy talán egyszerű volt, de akkor, amikor olvastam épp elég információt tartalmazott, felfogóképességem határain belül volt. Pedig a téma maga nem is annyira egyszerű, főleg, ha a mai világ alakulását vesszük.

Itt van ugyanis Tally, akinek csecsemő kora óta más vágya sincs, csak hogy szép lehessen. Először azt hittem, hogy ez egy olyan világ, ahol tényleg mindenki csúnya. Aztán idővel leesett, hogy nem erről van szó, pusztán csak ők gondolják magukat csúnyának, mert nem tökéletesen szimmetrikusak, szálkás a hajuk, vagy pattanásos a bőrük... szóval tök átlagosak. Persze-persze, ki ne vágyna erre, de az ő világában meg is kapja mindezt 16 éves korában egy totális plasztikai összműtét keretében. Ájjj, nem mondom, hogy nem gondolkodtam el a regény elején, hogy hát mi ebben a rossz? Ide nekem a lehetőséget, és én is élek vele. Pedig alapvetően elégedett vagyok magammal… Csak hát el kellett játszani a gondolattal ugyebár?

De ahogy haladtunk előre, és belépett Shay, hozva magával az egyéni gondolatait, úgy kezdtem el szégyellni magam, amiért felületesen gondolkodtam az elején. Szinte egyszerre nyílt ki a szemem Tally-ével, bár én értelmesebb voltam, mert nem csak a zsarolás miatt mentem volna Shay után. Aztán mikor már David is belépett a képbe, én lettem Füstös legnagyobb rajongója. Nem mondom, hogy az ő kétkezi munkával felépített „telepük” annyira bejött volna. Csak David és szülei okfejtése, no meg az a háttérben lappangó enyhe titok rávilágított, hogy én mit választanék, ha a heroine helyében lennék. Még a bontakozó szerelmükön is sóhajtoztam picit, bár őszintén szólva nekem kicsit sántított a kialakuló érzelmek vázolása.

A végétől viszont kicsit ki voltam bukva, az a tipikus, most probléma jön, mert még lesz következő rész befejezés, ami azért fájt, mert egy kvázi enyhén cukrozott függővéggel önálló kötetként fantasztikus lehetett volna. Ezen véleményemnek egész egyszerűen az az oka, hogy valahol a féltékenységi jelenetek közepette elkezdtem meggyűlölni Shay-t, akit pedig nagyon komáltam az elején. De azért elégedett vigyor volt az arcomon, mikor becsuktam a könyvet, mert tudtam, hogy a folytatás ott vár ugyanazon a polcon, ahol ezt a könyvet is találtam…

Kiadó: Könyvmolyképző

Borító: Találó, bár mikor a kezembe kaptam a könyvet, akkor nem éreztem semmi extrát. De a végére, tartalommal megtöltve már értékeltem.

Kedvenc karakter: Egyértelműen David. Pedig nem szoktak bejönni azok a karakterek, akik két lábbal állnak a földön. Légdeszka ide vagy oda.

Anti karakter: Dr. Cable, aki tipikus negatív szereplő.

Világkép: Egyszerűen felépített, egy aktuális problémát alapul véve, ráadásul olyan nyelvezettel megírva, hogy bátran adom majd minden unokahugi kezébe. Csúnyán kifejezve: átjött a lényeg és élveztem is közben.

Értékelés: