Neil Gaiman: Csillagpor

Fülszöveg: „Volt egyszer egy fiatalember, ki Szíve Vágyát óhajtotta elnyerni.”

Falva falva egy aprócska település Angliában. Arról a falról kapta a nevét, amely a falu határában húzódik, és elválasztja az emberi világot a varázslatok birodalmától. Egy októberi estén a fiatal Tristran Thorn hullócsillagot lát a falon túl a földre zuhanni, és hogy elnyerje a gyönyörűséges Victoria kezét, megígéri a lánynak: elhozza neki a lehullott csillagot. Tristran elindul hát élete nagy kalandjára a falon túli varázslatos világba, amelyet a legfurcsább teremtmények és soha nem látott lények népesítenek be.

Eredeti cím: Stardust

A kezembe akadt, mert:

a filmet valamiért képtelen voltam végignézni, annak ellenére, hogy mielőtt megkaptam volna, meg voltam őrülve érte. Mégsem sikerült 40 percnél tovább elviselnem.

Így mikor megláttam a kihívást a Molyon, majd a könyvet visszaérkezni a könyvtárba, rögtön beütemeztem az olvasnivalók közé. Tudnom kellett, hogy kivel/mivel van a baj?!

Közös történetünk:
rá kell jönnöm, hogy baj egyáltalán nincs egyikkel sem – se a könyvvel, se a filmmel. De ha a Coraline után azt gondoltam, hogy életem legfurább könyvélménye, a Csillagpor még azon is messze túltett.

Rengeteg dolgot szerettem a könyvben, és legalább annyi dolog idegesített is egyszerre.

Tetszett Gaiman stílusa. Nagyon! A Coraline-ban egyszerűen csak megkaptam a nem is kicsit fura történetet és már a harmadánál tudtam, hogy nem kedvelem. Itt viszont éppúgy változott a véleményem, amennyire az író "csapongott" a mondanivalóban.

De nem tudtam nem imádni azt a közvetlen stílust, azt a kalandozó történetmesélést, ami végig jellemezte a regényt. Szinte olyan volt, mintha nem is olvasnék, hanem valaki mesélne nekem. Nagyon élő volt. Még úgy is, hogy bizony néha erősen figyelnem kellett, hogy ki merre jár, miben mesterkedik épp.

Tehát a szereplők sorsának nyomon követése nem mindig volt egyszerű, és bizony nem feltétlenül értettem az elején, hogy miért és hogyan is került Tristan mellé egy-egy szereplő, vagy minek is olvasok Viharvár hercegeiről. A végére azonban minden a helyére került, és csak ”hűűű”-ztem, meg ”hááá”-ztam, hogy mekkora koponya ez a Gaiman, hogy ilyesmiket kitalál, és ilyen szépen csűri-csavarja, szövi egymásba a szálakat.

Őrült nagy mesemondó, az biztos, valami fantasztikusan egyedi látásmóddal!

De valahogy nem tudtam elmerülni egyetlen karakterében sem igazán. Nem hogy nem fogott meg egyik sem, de kifejezetten idegesítettek is.

Tristan eléggé együgyű, nem különben az összes többi falusi is. A Csillag egy hisztis …, aki mást se csinált, mint nyavalygott. (Na igen… e szempontból egy pont a film javára! Ott Claire Danes szerethető csillag volt. Kicsit dacos, de szerethető!) A szőrös pofa még szimpatikus is lehetett volna, de nála meg már túl összefüggéstelen volt minden. A boszorkányok tudtak volna még némi érdeklődést kiváltani belőlem, de mind Lilim, mind a vásáros boszorkány keveset szerepelt ahhoz, hogy végül kedvenccé váljon. Lady Unáról nem is beszélve, bár ő a végén nagy meglepetés volt nekem, annak ellenére, hogy már a közepétől sejtettem valami olyasmit, amivel lezárta Neil bácsi a történetet.

Az unikornis volt egyedül, akit megkedveltem, és hangos nemtetszésben nyilvánultam meg, amikor az álfogadóban megtörtént, ami történt. Néztek is rám furcsán a munkahelyen. :D Nincs esetleg Gaimannak unikornisos könyve?

Összességében azt kell mondjam, hogy mostmár megértem az író rajongóit, fogok is még tőle olvasni magam is, ám az is biztos, hogy nem lesz ”kedvenc polcos” bármennyire is meghajlok a mesélőkéje előtt. Nekem hozzá nagyon hangulat kell. A Csillagporral szerencsém volt… És azt is elérte a könyv, hogy újra megpróbálkozzam a filmmel. Hátha ezúttal…

Kiadó: Agave

Borító: A többihez képest, amit láttam, a magyar sokkalta szebb szerintem. Csak a mi példányunkat nem kellett volna elcsúfítani azzal a sárga matricával, ami a filmre is felhívja a figyelmet. :(

Kedvenc karakter: az unikornis!!! :D :D

Anti karakter: a Csillag, őt nagyjából minden második megnyilvánulásáért felképeltem volna.

Világkép: rajongásig beleéltem magam a varázsvilágba. Csak az rontott valamicskét az egészen, hogy csöppet oktondi volt mindenki a Falon innen és túl.

Értékelés: