Fülszöveg: Egy gyilkossági kísérletet követően gyönyörű fiatal nőt fognak ki
a jéghideg Temzéből. Csodával határos módon életben marad, bár minden emlékét
elveszíti. Ő Vivien Duvall, London legexkluzívabb kurtizánja. Az eset
felderítését a legendás nyomozóra, Grant Morganra bízzák, aki azonnal házába
fogadja a zavarodott Vivient. A szerelmet hírből sem ismerő Grant személyes
bosszúra készül a rossz hírét keltő kurtizán ellen, miközben látszólag London
legfelsőbb köreiben nyomoz a tettes után. Idővel azonban a bosszú szenvedélybe,
az érzéki vágy szerelembe csap át, miközben Vivien feltáruló múltja is meglepő
fordulatokat tartogat...
Eredeti cím: Someone to Watch Over Me
A kezembe akadt, mert…
először
a Lady
Sophia akadt kezembe, amolyan véletlen-hirtelen, s mikor megtudtam,
hogy egy trilógia része, már fel is került a többi kötet a radaromra.
Szerencsémre az Ulpius-Ház nem fukarkodik az akciókban, így már csak a Mindenem
a tiédre kell odafigyelnem.
Közös történetünk:
Szóval Lady Sophia és
természetesen Ross Cannon könnyed szórakozást nyújtott, így gyakorlatilag
elvárás nélkül kezdtem bele a sorozat első részébe is. Illetve annyi elvárás
volt csupán, hogy ugyanezt az érzést kapjam.
Ehelyett
olyat tett a könyv, amiért érdemes lenne önmagam számára bevezetni az elvárás
nélküliséget, mert szinte hozzáragadt a kezemhez a könyv, és ez ugyebár mindig
jó érzés. :)
Épp
egy kisebb olvasói válság kellős közepén voltam, mikor elkezdtem olvasni. Fanyalogtam
erre is csöppet, de mivel nem akartam megadni magam ennek az érzésnek, végül
elnyertem jutalmamat.
Kleypas ezen könyvében az tetszett igazán, hogy
a történelmi romantikus kliséket és az sikamlósabb jeleneteket könnyed módon
elegyítette a finomabb, néhol játékos szóhasználattal (ha ez a fordító „bűne”,
akkor isten áldja érte!). A fülledt erotika nem csúszott bele a túlzó
trágárkodásba, hanem megmaradt kellemesen bájosnak. Tehát a stílust végig
nagyon élveztem, egyetlen egy szó mellett azonban nem tudtam elmenni, pedig én
nem is szoktam kiélezve figyelni az ilyesmit. A 122. oldalon található lögykölte szó még most is irritál, pedig
már becsuktam a könyvet egy ideje.
A
történetről nehéz olyat írni, amit a fülszöveg ne mondott volna már el, nem túl
nyakatekert, én mégis szerettem. Kaptam némi brazil szappanoperára hajazó
emlékezet kiesést, ebből kifolyólag nyomozást, ami persze egy krimihez képest
roppant kiszámítható, de én mégis örültem neki, mert a keményvonalas nyomozós
könyveket én ugyebár nem olvasom. Így tehát a Légy az őrangyalom nekem
egy sok az egyben kötet lett, amiért igazán hálás vagyok. Mert ha az ember nem
is tudja, hogy mit akar olvasni igazán, akkor az ember jobbat nem is
választhatna, mint egy olyat, amiben minden van egy kicsit.
Grant Morgan karaktere, a hánytatott gyermekkorral, a
marcona jelennel, az enyhe flegmasággal nekem nagyon tetszett. Igaz, már akkor
felkeltette az égimeszelő nyomozó az érdeklődésemet, mikor a második kötetben
szerepelt néha. Nem is okozott csalódást.
Hepplewhite székek |
Ahogy
a női szereplők sem. Akár Victoriát,
akár Vivient nézem, mindkettő
szimpatikus lett. Victoria ugyebár
egyértelműen a könyvmolysága miatt, Vivien
meg azért, mert nem sopánkodik az élete miatt, hogy jajjistenem-milyenrossznő-vagyokisén, hanem vállalja azt, amivé
lett. No persze nem őt akarnám a főhős mellé, de értékeltem, mint karaktert.
Összességében
tehát elmondhatom, hogy nagyon tetszett Grant
története. Az írónak/fordítónak hála újra felfedeztem szavakat, kifejezéseket
és tanultam némi bútortörténetet. Ha valamit fel tudok hozni a könyv ellen az a
karóba húzós hasonlat – nekem azért szerelmi együttléthez az a hasonlat kissé
erős – és úgy eleve nehezményezem a sorozatnál, hogy a jó Linley doktor nem kap saját kötetet. Úgy gondolom, hogy ő is „megérné
a pénzét”! :)
Kiadó: Ulpius-Ház
Borító: szép ruha, mesés ékszer, bár az én
lányságomnak kicsit mély a dekoltázs. :)
Kedvenc karakter: hát persze, hogy Grant Morgan, illetve Linley
doktor, de leginkább Mrs. Buttons, a
házvezetőnő, akinek hajlíthatatlansága úgy olvadt el, mint a vaj. :)
Anti karakter: Ross
Cannonon kívül a többi nyomozó elég semmilyen módon lett ábrázolva, és Keyesnek hála kicsit a fajankóság felé
el is vitte őket az írónő.
Világkép: én úgy szeretem ezeket a történelmi
korokban játszódó romantikus történeteket, hogy itt még az sem zavart, hogy
újra szűzlány kontra sérült lelkű férfi felállás volt.
Ebben a részben volt bajuszos a főszereplő?
VálaszTörlésBajuszos? Neeem! :)
VálaszTörlésAz ebben szereplő pasi csak nagyon-nagyon magas volt. :)
Úgy rémlik, hogy a Lady Sophiában Ross Cannon sem volt bajuszos. Sőt, szerintem Nick Gentry sem az, bár a harmadik részt még nem olvastam.
Valamelyik könyvben bajuszod a szereplő. Úgy emlékszem...hm..hm... :) Szóval amelyikbe az volt az nem tetszett!:)
VálaszTörlésNem csodálom. :) Értem én, hogy a bajusz az régen milyen fickós volt, de nekem sem jön be. :D
VálaszTörlésEnnél már csak az borzaszt jobban, amikor tiniregényben hosszú, szőke, zselézett haja van a bőrdzsekis szexistennek. Főleg, ha megfejelik egy baseball sapkával. XD