Régi magyar lányok

A könyv ajánlója: Hol volt, hol nem volt, századunk első felében volt egy irodalmi folyóirat, a Magyar Lányok. Egy kedves, tekintélyes hölgy szerkesztette, Tutsek Anna, aki egyúttal korának divatos írónője is volt. A lap fiatal lányoknak készült heti olvasmányul, és Tutsek Anna a leghíresebb írókat nyerte meg egy-egy szép novellára. Ezekből az elbeszélésekből válogatott Sulyok Magda egy csokorra valót. A csokor virágai nagy kalapos, napernyős hölgyek, burnótszelencés urak, huszárfiúkat gyászoló özvegyek, szegény cselédek, zsúrozó gyerekek világát idézik, amelynek ma már csupán csak a kellékeit, a jelmezeit és a díszleteit ismerjük.

A 15 novellát tartalmazó kötet egy véletlen során került a kezembe. A gyerekkönyvtárat rendezgettem, és megláttam a régi, ütött-kopott, ám mégis szépségesen elegáns borítóját. Rögtön tudtam, hogy itt az idő tenni valamit a novellás kihívás teljesítéséért. :)

Vágytam már arra, hogy újra magyar szépirodalmat olvassak, ért is bennem egy ideje valamely Mikszáth mű újraolvasása. Mikor megláttam, hogy ő is írt ide egy novellát, eldőlt, hogy e könyvecske megint okkal ugrott elém. Sőt, kifejezetten örülök, hogy így alakult, mert hamar kiderült, hogy nem tudnék mostanában hosszabb lélegzetvételű szépirodalmat olvasni magyar író tollából.

Hogy miért? Mert végigbőgtem szinte az egész könyvet. Nem azért, mert olyan pocsék volt… épp ellenkezőleg! Az itt felvonultatott szerzők valami olyat tudtak, amit manapság már nem lehet megtalálni egyetlen könyvben sem. Utánozhatatlan stílusosság, lehengerlő szókincs, ízes fogalmazás… és olyan hihetetlenül érzelem dús témaválasztás és –kidolgozás, ami még a legmogorvábbak szívét sem hagyja érintetlenül.

Ennyire gyerekkönyvtárba valónak könyvet én még nem éreztem. Kötelezővé tenném, mert igenis ismerje meg mindenki ezt a gyengéd élcet, ezt az eltűnt-elfeledett ártatlanságot, a gondtalan egyszerűség világát. És igen, bőgtem helyenként, mert eszembe juttatta a nagyszüleimet, akik még meséltek nekem nem is oly rég hasonló történeteket, hasonló stílusban, néhol ugyanezzel a derűvel vagy keserűséggel. És bőgtem, mert míg ezt a könyvet olvastam, jobban hiányoztak, mint amikor nem tettem. Elveszíteni őket nem volt könnyű. Sosem az! Megtanulni nélkülük élni, még annyira sem. Emlékezni rájuk pedig a legcsodálatosabb, mégis a legszívfájdítóbb, legnehezebb. Épp ezért, számomra a legszomorúbb A kegyelet volt Tormay Cécile tollából.

Néha reménykedtem is benne, hogy a Herczeg Ferenc novellájában elhangzottak rám is érvényesek lesznek, ha reggel kinyitom a szemem: 

„Talán csak megálmodtuk, ami azóta történt… Az egyetem, a hivatal, az öregedés: semmi sem igaz belőle. Kisdiákok vagyunk megint, nem játszunk többet férfiasdit, megint a mi titkos nyelvünkön beszélünk.” 

Persze azért voltak olyan történetek is, melyek mosolyt fakasztottak. Surányi Miklós A két anya című novellája a kedvencem lett, Harsányi Zoltán Az első hazugságának bájosságával szintén belopta magát a szívembe. De mindről tudnék rengeteg jót mondani, valamiért mindegyik történet belopta magát a szívembe, vagy a vidám gyermekévek megidézésével vagy keserédes hangulatával.

Frappánsabbat én sem tudok írni, mint amit a végén maga a Móra Kiadó egyszer már megfogalmazott:

 „Ha elmerülsz kedvedre e kötet olvasásában, közbe-közbe hunyd le egy pillanatra a szemed, s hagyd, hadd vigyen a képzelet vissza 70-80 évvel ezelőttre. Ugye máris érzed, hogy e csokornak színe és illata támad, hogy virágait nem hervasztotta meg a múló idő?”

Én éreztem, és örülök, hogy érezhettem!

A kötet szerzői:

• Bársony István
• Beczássy Judit
• Csathó Kálmán
• Gaál Mózes
• Harsányi Zsolt
• Herczeg Ferenc
• Móra Ferenc
• Móricz Zsigmond
• Mikszáth Kálmán
• Sebők Zsigmond
• Surányi Miklós
• Szederkényi Anna
• Tormay Cécile
• Zilahy Lajos
• Zsigray Julianna