Erre a gyöngyszemre Lokival bukkantunk és amolyan impulzus-vásárlás volt, mivel semmit nem hallottunk róla előzetesen, ám a karácsonyi forgatag, a borító és a hangzatos cím elcsábított mindkettőnket. (No meg az ára.) ;)
Az alcím persze sokat sejtető - Angyalok és Démonok lexikona - olyannyira, hogy nem is olvastam a fülszöveget, mert Minek? alapon.
Pedig akkor lett volna némi fogalmam arról, hogy mit is várhatok eme könyvecskétől.
Ugyanis aki tudományos - na ez elég idióta szó, lévén démonok, meg angyalok... ugyebár csupa tudományosan "elismert" lény - tehát aki átfogó, mégis értelemszerű, összeszedett lexikont akar róluk... az meg is kapja, meg nem is.
A szerkesztő ugyanis egyaránt forrásként használja mondjuk a Bibliát és a Koránt, a Lemegetont és a Pseudomonarchia Demoniumot a sok más egyéb, fél- vagy áltudományos gyűjtemény mellett. (Utóbbi kettőt jómagam kifejezetten jó forrásanyagnak tartom, hisz egész regényes a "világképük".)
Mosolygásra késztető meglepetés volt, hogy minden napnak, napszaknak, de akár még külön az óráknak is van angyala, talán még démona is. E téren tényleg nagyon részletes és átfogó tényleg. sok olyannal találkoztam, amiről még csak nem is hallottam, pedig keményvonalas pararománcos/sci-fi-s/okkultizmusos vagyok. :)
És amint megláttam, hogy vannak zodiákus angyalok is... Whoo-hoo!
De sajnos gyakorlatilag az elsőtől az utolsó névig át kellett nyálaznom a kötetet, hogy megleljem az én kis őrangyalkámat. (Aki a május 27-én születettekre vigyáz.)
Így viszont igen nehéz a navigálás a könyvben, mert aki nem név szerint, hanem mondjuk tevékenységi kör vagy védelmezési terület szerint akar keresni, az vagy belezöldül az erőlködésbe, vagy idővel a könyvet alapul véve ír egy tematikus listát. (Én az utóbbit fogom tenni.)
De összességében azért nagyon érdekes kis szerzemény ő, és örülök, hogy megvettem, mert sose lehet tudni, hogy mire lehet még jó. (És ez alatt nem a fűtésszámla enyhítését értem.)
Kezdő és gyakorló íróknak meg egyenesen maga a főnyeremény, ugyanis a teljes tárház itt van a különleges nevek, különleges jelentéssel piacról.
Kedvcsinálónak pedig íme, újdonsült védelmezőim:
Ambriel: A kapcsolatok, az igazmondás angyala. Védelmező angyal; a Nap, az Ikrek jegy, valamint a május, és az éj 12. órájának angyala...
Mebahel: Angyal, az Ikrek jegyében, a május 26-31 között születettek védelmezője.
0 megjegyzés:
Ne tartsd magadban...
Mondd el bátran a véleményed!