Simon Tamás: Vérmacska, avagy Alfi világuralomra tör

Fülszöveg: Alfium: a hülyeség kémiai reakcióba lépett egy macskával és rászabadult a világra.
„Szőrös ma azt mondta, hogy egy-két dolog meg fog változni, például lenyugtatólövedékez, vagy elad szervkereskedőknek Üzbegisztánba, a szőrömből pedig kesztyűt csinál. Szerinte teljesen retardált vagyok és esély sincs arra, hogy valaha normális leszek, úgyhogy neki is álltam szépen, módszeresen körbepisálni a házat… Mondjuk, ha rend lesz és fegyelem mostantól, akkor nem kell eladnia, mert elmegyek magamtól, esetleg olyasféle változások lesznek, hogy kikaparom a szemét, rászúrom a fogamra és azzal törölgetem a seggem. Mit képzel már?”

Tényleg, mit képzel Szőri, ez a balfék? Mert hogy Alfi, ez a két fröccsért kapott szőrgombóc mit képzel, arról igen részletes és cizellált képet kapunk a naplójából. Kezdve azzal, hogy ő maga az Atyaúristen, ősrobbanással, káosszal, macskarmaggeddonnal egyetemben.
Alfium: úgy hat, mint a morfium. Függeni fogsz!

Légy alfinista, különben kurva világ lesz!

Kezembe akadt, mert... EgyKönyvmolynál olvastam a blogról s a könyvről egyaránt. Ezek után a #118-as bejegyzés volt az első, amit elolvastam... és függő lettem.

Közös történetünk:
Egy korábbi posztomban már említettem, hogy jó tíz éve volt egy kirohanásom a trágár, sőt mi több, pusztán csak magamutogatásból, indokolatlanul alpári kortárs szerzők ellen. Mert én nagyon nem bírom és nem is értékelem az ilyesmit.

Akkor mégis miért vettem a Vérmacskát a kezembe, mikor tudtam, hogy ebben van ám bőven csúnya szó? Egyrészt, mert kíváncsivá tett a blog, másrészt meg gondoltam itt az ideje újabb nekifutást tenni az egész káromkodásokat tartalmazó könyvek dolognak.

Ja, és a legfontosabb! Az alapötlet valami hihetetlenül tetszik! El nem tudom képzelni, hogy milyen pihent agyúnak, mégis briliánsnak kell lenni ahhoz, hogy valaki kitalálja, hogy majd a macska szemével írja le a világot és önmagát. Eszméletlenül egyedi!

Szóval ez volt a legfőbb indok, amiért belevágtam Alfi "kurva világába".

És úgy általában véve a könyv tetszett, bár való igaz, hogy voltak részek, ahol a szemem is kiguvadt a cifra káromkodások és válogatott trágárságok miatt. Ráadásul sok olyan dolgot megtudtam a Szőri nem létező szexuális életéről, amire speciel nem lettem volna kíváncsi, de hogy cenzúrázzon az embert egy egomán macskát?
Mondjuk, ahogy haladtam a könyvvel úgy rajzolódott ki előttem a mögöttes tartalom is. (illetve én találtam benne)
Mert elgondolkodtató, hogy ez a viccesen megírt könyv valójában egy görbe tükör, melyet helyenként a már-már depresszióba hajló tehetetlenség, a mindennapi apró küzdelmek járnak át. Gondolatok egy ember legbensőbb félelmeiről, szeret éhségéről, a valakihez tartozásról...
Igen, én kihallottam Alfi és Szőri szavaiból jó pár aktualitással bíró problémát, melyek mindannyiunkat foglalkoztatnak így vagy úgy, s lám egy egyedi megoldás, hogy hogyan is lehet ezeket kibeszélni magunkból.
Ráadásul feltűnt a sorok között megbújtatott műveltség, ami azért nagyon jól esett kis érzékeny lelkemnek. Nem hülye gyerek ez az ST, azt meg kell hagyni. És ezen felismerések után még jobban sajnálom, hogy a dedikáláson még nem olvastam a könyvet, mert jó pár kérdés felmerült bennem, amit szívesen feltettem volna neki. No de majd legközelebb.
Így nem is álszenteskedem a csúnya beszéd miatt tovább, mert még a végén lecsapol a macskaisten. Őszinteségből jeles, aztán mindenki gondolkodjon el magában, hogy akárcsak fele ennyit bevállalna-e, vagy inkább felvállalna-e nyilvánosan.

Az olvasásnál egyébként a taktikám az volt, mikor már túl tömény lett a stílus, hogy letettem megpihentetni a dolgokat, mert míg a blogon egy-egy bejegyzés csekélynek tűnik, itt azért két-három hónap egyhuzamban bőven elég volt egy ültő helyemben. Bár azt is el tudom képzelni, hogy valaki egy nap alatt elfogyasztja, mert olvastatja magát rendesen, csak nekem ugyebár folyamatosan cenzúrázni kellett a keményebb szavakat, hogy kicsiny, hamvas lelkem ne szenvedjen maradandó károsodást. :D

Egyébként azt javaslom mindenkinek, aki még csak ezután kezd bele, hogy a legalkalmasabb póz, ha rázkódásbiztos, erős széken (fekve nem jó, mert megfulladsz röhögés közben), fejünket két kézzel megtámasztva olvassuk. A szék fontos, mert ha szétesik alattad - szintén a röhögéstől - akkor leharaphatod a nyelved esés közben. A könyv közelébe pedig érdemes ipari mennyiségű zsebkendőt (papír vagy textil mindegy, lényeg a mennyiség!) felhalmozni, mert az nem túl jó, ha patakzó könnyeiddel eláztatod a könyvet. (Na ugye a blognál meg a klaviatúrát.)

És sok csúnya beszéd ide vagy oda, a Szőrös, akarom mondani Tamás stílusa meggyőzött annyira, hogy más műfajú könyveire is kíváncsi legyek.

Mondjuk valami thriller félét el tudok neki képzelni, ha már annyira sejtette az Alfi a vér patakzását. És azért nem a horrort mondom, mert szerencsére ez a sejtetés nem valósult meg (nagy mennyiségben), így reménykedem, hogy legközelebb is olyat ír, amit képes leszek végigolvasni. (Elárulom, a horror nem olyan.)

Kiadó: Könyvmolyképző

Borító: Egyszerű ÉS nagyszerű! Az elején az ajánlás nagyon jó, és tökéletesen illik is a könyvhöz. A végén meg a rajongói ajánlásoknál külön kerekedett a szemem Katona Ildikón. Igazi kis kuriózum számomra az ő véleménye. :)
Az illusztrációk pedig roppant találóak és aranyosak, akárcsak a borítóterv, szóval minden elismerésem Szerelem Melindának és Balogh Józsefnek! 

Kedvenc karakter: Alfi, a macskaisten!

Világkép: Mondjuk egy ideje elkezdtem rettegni a macskáktól, ;) de egyébként hibátlan.Nem győzöm újra és újra dicsérni az alapötletet, ami végig hűen van ábrázolva.

Értékelés: