Kresley Cole: Vámpírszerető

Fülszöveg: Évszázadokkal ezelőtt egy lidérces éjszakán Sebastian Wroth vámpírrá változott. Telve gyűlölettel és örök magányra kárhoztatva nem sok értelmét látja az életnek, amíg egy gyönyörű és veszedelmes teremtés el nem jön hozzá, hogy megölje. A Dermedtszívű Kaderin két imádott leánytestvére a vámpírok áldozatává vált, azóta a valkűrnek nincsenek érzései. Mégis valahányszor találkozik Sebastiannal, újult erővel támad fel benne a kéjvágy, és képtelen véghezvinni küldetését. Sebastian és Kaderin menthetetlenül egymásba szeretnek, és közösen titokzatos ereklyék nyomába indulnak ősi sírokon és katakombákon át, akár a történelmet is újraírva, hogy elnyerjék az örök boldogságot. Ám eljön a pillanat, amikor Kaderin választásra kényszerül; szerelem vagy család, élet vagy halál.

Eredeti cím: No Rest For Wicked

A kezembe akadt, mert…

szép apránként felvásároltam őket az ötszáz forintos akciók alkalmával. És nekem ennyi pénzért megéri.

Közös történetünk:

Annyira tele van szlenggel az egész sorozat, hogy muszáj felrónom hibának. Nem szeretem én ezt, ugyanis önkéntelenül is hatása alá kerülök mindenféle beszédstílusnak, ami nem mindig jó (nekem).

Úgyhogy ha ez a bejegyzés tele lenne hasonló kifejezésekkel, hát mosom kezeim… vagy a szám szappannal, de a könyv tehet róla és nem én.

Épp ezért nem tudok elmenni egy-két kifejezés mellett. Mi ez már: „hágta, egyre hágta”? Ráadásul egy oldalon vagy háromszor.

Nem akarok álszemérmeskedni, de akkor is. Őszintén remélem, hogy engem még soha, egy férfi sem akart meghágni, mert se nem vagyok tehén, se nem ló. Márpedig én ezt a szót csak e két állat esetében ismerem és használom, már ha egyáltalán használom.

Meg úgy egyébként is. Adott egy pasi (vámpír), aki a nőben (valkűr) leli meg aráját. Természetfeletti kémia az övék, aminek lehetetlenség ellenállni. Szerencsére azért úgy közelítenek a dologhoz, hogy felmérik, ez a fajta bagzási inger messze van a szerelemtől, így időről-időre egyik vagy másik ráhajt arra, hogy érzelmekkel töltse meg a másikat a kapcsolatot.

Bevallom, nekem már akkor sincs rendben a hágni kifejezés, amikor még csak pusztán testiségről van szó, mert mint említettem, ezek a lények: vámpír és valkűr, nem pedig ló és tehén.

No de hogy „hágta, egyre csak hágta” fél oldalon keresztül a végén, amikor már nyíltan vállalják érzéseiket… /FFG, ha tényleg halhatatlanok lennék, ezer év után mi is elállatiasodnánk? :)/

Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy miért kell borzolni az idegeimet a szexelni szó különböző, alpáribbnál alpáribb szinonimáival eme könyvecskében, hovatovább a paranormális lánypornókban. Nekem erre semmi szükségem. Erotikus álmaim nem tobzódnak a mocskosabbnál közönségesebb kifejezésekben, így igazán nem értem, hogy női író létére Cole miért megy erre rá. Bár lehet, hogy ez esetben Kovács János a.k.a a Fordító kedvenc szava a meghágni, mely esetben üzenem, s egyben a legtiszteletteljesebben kérem: Szokjon le róla! De sürgősen!

/SzAngelika, te olvastad eredetiben? Ott is ennyire erős a fogalmazás?/

Ó, és még valami! A dákó az a célszerszám, amivel biliárdozni szoktam. Punktum!

Egyébiránt üsse kavics, a karaktereket kedveltem, ha épp nem hágtak, egyre hágtak. (Ugye milyen baromi zavaró, ha egy írás ezzel van tele?)

Dermedtszívű Kaderint valahogy könnyű volt megkedvelni, holott igazán keményfejű, hovatovább agresszív teremtés. Mégis, ha tesómat érné valami baj, én tutira ugyanazt kérném, mint ő. Nulla érzelem.

Persze aztán ezer év után jön a delejes észt szépfiú, és már válik is kámforrá az egész.

Szépen felépítette Cole a „fejlődését”, s a stílustól meglepően eltérő módon, egész csöpögős véget kapott.

Sebastian meg… ha lerántom róla a dákót – igen, pontosan tudom, hogy most vinnyognak ezen a vizuális típusok – meg a hágási kényszert, akkor egy imádni való krapek.

Az a régimódi stílusa, melyet néha megvillant (mert bizony időről-időre kiesik belőle) igazán ellenállhatatlanná teszi.

„Amikor ismét a lányra nézett, szeme elfeketült a vágytól.- Abba kéne hagynunk - suttogta a lány, miközben továbbhúzkodta markával a férfit. - Ezek a bestiák...- Rendesen rémisztőek. Kétség nem fér hozzá - nyomott a vámpír rövid, forró csókot a lány szájára. aztán a szemébe nézett. - Mégis nagyra értékelném, ha folytatnád... a simogatást.
 …
Ötven méterre tőlük két futball-labda mérető, ferde metszésű szem ragyogott zöldes fénnyel a sötétben.
Sebastian felsóhajtott:- Jobb időzítést is láttam már.
- Szeretem, hogy ilyen finoman és visszafogottan fogalmazol.”

Mert sajnos nem volt egyenletes a karakter. Néha fickósabbra sikerült, mint kellene, ami számomra kicsit furcsa, olvasva az előtörténetét, vagyis a prevámpír korszakát Bastiannak.

Aztán tudja fene. A magam nevetséges kis 27 évével fogalmam sincs, hogy hogyan is csapong egy többszáz éves halhatatlan lelkiállapota. Bár azért halványan élek a gyanúperrel, hogy az írónő sem igazán, de nem bántom érte, mert sokkal jobbak a karakterei itt, mint a Vámpíréhségben.

Egyébként éreztem benne némi Makrancos Kata beütést, s szerintem nem is indokolatlanul. Még maga Cole is megemlíti Shakespeare atyánkat.

„- Kifekszem az óvelági beszídükön… Az a sok vala meg kelmed olyan, mintha egy Shakespeare-fesztivál szereplői jöttek volna el, és nem akarnának kiesni a szerepükből.”

Mindenesetre jól szórakoztam, de a Julia Quinn által ígért lélegzetelállítást nem kaptam meg.

Folytatom a sorozatot, de kedvenc valószínűleg már nem lesz, középkategóriás unaloműzőnek viszont tökéletesen megfelel.

Kiadó: Ulpius

Borító: A fentiek fényében pont elégséges minőségű a borító.

Kedvenc karakter: Sebastian, mert azért mégis csak… :) És valahogy imádtam Rika és Dása óvilági beszédét is, no meg azt, ahogy Regin majd’ megszakadt a röhögéstől ezen. Egyértelműen a csúcspontok közé tartozott az a rész.

Ó, és nem szabad megfeledkezni Rioráról sem. Na neki szívesen követelnék saját részt.

Anti karakter: Nixről valahogy nem tudom elképzelni, hogy érdekeljen. Aztán ki tudja, hogy mi lesz még később. De egyenlőre ő túl dilis.

Világkép: Említettem már, hogy mennyire imádom a természet feletti lényekkel halmozott világokat? Mert imádom! Igaz, hogy nehezen kerülök képbe a sorozat kapcsán, lévén elég kevés a világmagyarázat, de nem adom fel. A soklényes felépítés a legvonzóbb számomra a sorozatban. Csak kár, hogy gyengécske a kivitelezés, de valamire csak kapott RITA-díjat ez a nő, és én kiderítem, hogy mire, bizisten!

Értékelés: