Kresley Cole: Vámpíréhség

Fülszöveg: Lachlain, a klán félelmetes fejedelme több ezer éve keresi azt a nőt, aki a legenda szerint lecsillapítja forrongó dühét. Lachlain maga a tökéletes férfi: gyönyörű, okos, szenvedélyes, de elátkozott, aki minden teliholdkor vérfarkassá változik. Egy nap Párizsban rátalál egy diáklányra, aki szülei halálának ügyében nyomoz, és bár ösztönei azt súgják, hogy Emma az igazi, mégis minden porcikája tiltakozik ellene. A titokzatos lány ugyanis vámpír, a vérfarkasok ősi ellensége. Lachlain mégsem bírja legyőzni a vér szavát, elrabolja a lányt, és ősi birtokára viszi. Útjuk során nemcsak Emma szerelmét kell kivívnia, hanem az őket üldöző vámpírokat is le kell győznie, akik maguknak követelik a lányt mint fajtájának utolsó képviselőjét...

Eredeti cím: A Hunger Like No Other

A kezembe akadt, mert…

szép apránként felvásároltam őket az ötszáz forintos akciók alkalmával. Az első részt azonban sehogy sem sikerült fellelnem, márpedig nem szeretek sokadik résszel kezdeni egy sorozatot. Szerencsémre Amadea volt kedves elcserélni velem. És már értem is, hogy miért…

Közös történetünk:
Nem mondom, hogy nem voltak elvárásaim, mert hazugság lenne. Valahogy kezdetektől fogva bizsergett a kezem Cole halhatatlanjai után, hisz egyszerűen megbabonázott, hogy soklényes történetről olvassak.

És ezen várakozás után nem is lehet csodálkozni, hogy csalódtam. :(

Nem azt mondom, hogy nem volt jó, de nagyon mást kaptam, mint vártam. Sokkal kevesebbet.

A karakterekről szinte semmit nem tudtam, csupán azt érzékeltem, hogy mindenki ezerrel Lothaire-függő, bár felteszem, nem emiatt a rész miatt, ahol kapott kétszer egy sort.

Azt azonban tudtam, hogy van itt minden, mint a mesében. Vámpír, valkűr, vérfarkas… hárpiák, démonok, lidércek, ghoulok… Szóval minden, mi paraimádó szememnek-számnak ingere

Hát mit kívánhatna még többet a munkától megfáradt ember lánya, ha hazamegy és bekucorodik egy könyvvel a takaró alá?

Mondjuk részletesebb – SOKKAL RÉSZLETESEBB – világismertetést.

Bevallom, sokszor nyünnyögtem magamban, mikor Showaltert vagy Adriant olvasva a sokadik résznél is a számba rágják a triviális dolgokat újra és újra. Minek kell minden részben alaposan kifejteni azt, amit már az első egy-két részben leírtak? Csak a helyet foglalja, inkább pörgessük az eseményeket!

Hát igen… Kresley néni ezzel a munkájával rendesen elintézte, hogy soha többé ne nyafogjak ilyesmi miatt, itt ugyanis úgy kellet vakarnom a fejem, hogy mi van?

Csak pilláztam ide-oda, hogy akkor most ki-kicsoda-micsoda, miért tud valamit, miért nem tud valamit. A könyv feléig nem tudtam eldönteni, hogy mire figyeljek: menjek rá a két főszereplő karakterére és a történésekre, vagy boncolgassam a világot?

Igen ám, csakhogy nehéz megérteni Lachlain és Emma miértjeit, ha azt se tudom, hogy miért tátong közöttük méteres szakadék.

Egyáltalán nem értettem a vekengés, az ellenségeskedés okát, mert SEMMI SEM VOLT ELMAGYARÁZVA! (Értem én, hogy a popkultúrában vérfarkas és vámpír ősellenség, de akkor is. Minden új világban kaphatunk valami egyedit, amire nem is gondolnánk, így igenis meg kell nekem magyarázni ezt. Ha a Twilightban Eddie csak simán csillog, de nincs megindokolva, hogy miért, akkor mit szóltunk volna? Hmm?)

Csak dobálta rám Cole azt a rengeteg szereplőt, (a valkűrök, Lothaire, Ivo, Kristoff…) sokszor alig kaptak teret a szereplésre, s mielőtt felocsúdtam volna, az események már el is viharzottak mellettem.

Már a felénél tartottam, mire nyögve-nyelősen összeraktam magamban valami zanzásított magyarázatot, és ez bizony sokat elvett az olvasási élményből.

Szaladtam is molyos barátnőimhez, de SzAngelika és Quiconque sem vigasztalt meg igazán.

Feltételeztem ugyanis, hogy a nyitónovella (The Warlord Wants Forever) megadja a választ a kérdéseimre, de mint kiderült, ez nagyon nem így van.

*mélyet sóhajt és igyekszik megnyugodni*

Egyébiránt senki ne higgye, hogy a fentebb leírt problémám miatt nem vettem észre az egyik legnagyobb vörös gombomat.

Ez pediglen a nemi erőszakhoz hasonlító kezdés.

Igen-igen! Már megint ezen vagyok kiakadva, de hiába, baromira nem értékelem én az ilyesmit.

Forrás: goodreads.com

Lachlain, ez a marcona skót szépfiú, aki főállásban ráadásul a lykaek királya, 150 év raboskodás után kiszabadul, méghozzá úgy, hogy levágja a saját lábát. Megérzi ugyanis társa jelenlétét, akire több ezer éve vár. – De édes! Eddig még értékeltem is. A maga egészen gusztustalan módján romantikus, bár én nem várnék el ilyen áldozatot. Már csak azért sem, mert a mai fiúknak ritkán nő vissza bármely végtagjuk, ha levágják. :)

Szóval eddig rendben volt, de utána elindul megtalálni asszonyát, akit azzal a lendülettel le is támad, mikor megleli.

Emmaline meg csak pislog, önsajnálkozik, dühöng, kétségbe esik, sír… meg minden egyéb, amit csak egy elkényeztetett csajról el lehet képzelni.

Értem én, hogy a naptól is óvott vámpírlányka ő, de könyörgöm, semmi öntudat nincs a nőben. A skót meg egyfeszt szexuális követelésekkel áll elő, amiket ő hisztizve bár, de teljesít.

Jó-jó! Értem én, hogy erősebb nála, a lét a tét, meg minden, s ebben a helyzetben nehéz nem úgy ugrálni, ahogy a farkasfiú fütyül, mégis nekem jobban sántít a dolog, mint Lachlain.

Eleve már milyen szexuális játékszernek használni a nőt, akit társamul választott a Végzet.

Értem én, hogy ősellenség a két faj, de ezer évi keresés után olyan nehéz két kérdést megereszteni? Azonnal a szexre kell asszociálni, ha a tébolytól való szabadulási útvonalakat keressük? Nem is akarta ez a skót lykae az asszonyát igazán, ha leáll alkudozni a fajtájáról magában.

El is gondolkodtam helyenként, hogy Kresley Cole nem-e férfi, aki álnéven ír.

Hisz a pasi túlteng tesztoszteronban, a nő túlontúl vérszegény. Persze szépen alakulgat a jellemfejlődés, és a felétől már egész bírnám a könyvet, de agyonüti az egész addig felépített (brutalitáson alapuló) történetet azzal, ahogy a vámpírkirállyal végeznek. Tényleg ennyivel elintézte a végét? – kiáltott fel Gretty ingerülten.

Ennél banálisabb konfliktuslezárást már rég olvastam.

És sajnálom, úgy sajnálom, hogy ennyire nem tetszett, mert ezt a sorozatot én kedvencnek szántam magamnak.

Azért kap még esélyt, de nem hiszem, hogy állandóan újraolvasós, vele álmodós lesz a széria. Kár érte!

Kiadó: Ulpius

Borító: A fentiek fényében pont elégséges minőségű a borító. A nő haja jó, de Lachlaint nagyon nem így képzelem el.

Kedvenc karakter: valahogy most nem akadt.

Anti karakter: Emmaline, akit beleerőltettek egy über-gagyi jelenetbe az apjával.

Világkép: Egyszerűen csak sír a lelkem egy sokszereplős paranormálisért, ahol tényleg minden lény együtt van. Nagyon remélem, hogy az írónő később összeszedi magát, mert a kidolgozatlansága ellenére izgatja a fantáziámat a világa.

Értékelés:nagy jóindulattal.