Levélben élt élet

Bármikor örömmel ajánlok szívemnek kedves bloggert, s bizony attól sem riadok vissza, ha a kedvenc kiadóimat vagy íróimat kell a figyelem központjába állítani, ám nagyon nem szeretnék belefolyni egyéb oldalak (még ha kultúrával foglalkoznak is) népszerűsítésébe.

Hogy miért is nem? Nem is tudom. Talán az már túl nagy falat lenne számomra. Mindig annyifelé figyelni már nekem is sok, lévén hogy eleddig még nem sikerült 72 órássá tenni egy napot. Bár lehet, akkor sem lenne rá időm.

Időről-időre azért nyilván kivételt teszek, s remélem, hogy annak akkor súlya lesz. Vagy van.

Így vagyok ezzel most is. A Kultúrpart sokfelé irányítja figyelmét, s néha-néha ellátogatok feléjük, de bevallom, nekem már egy kicsit tömény minden egyben.

Ám van egy "sorozatuk", amihez rendszeresen visszajárok, s efelett érzett örömöm ültetett most a billentyűzet elé.

Forrás: dakszli.freeblog.hu

Mert a Levendulás leveleket látni, de még inkább olvasni kell, olyan szeretni való. És bájos, huncut, ízes...

Mivel velük épp nem egyeztettem eme rajongásomról, így nem idézek a levelekből bizonyításul, de annyit azért elárulok, hogy van nekik egy fura mániájuk. Régi szerelmes leveleket gyűjtenek ádázul, megszállottan, hogy aztán a kacskaringós, szenvedélyes ákombákomok fölé hajolva zokoghassanak.*

Én meg jóízűeket somolygok, miközben olvasom ezeket a vallomásokat, s bizony kemény küzdelem néha, hogy Adél egy-egy mondata ne váljon szállóigévé számomra.

Ami, ha jobban belegondolok, nem is lenne olyan jó, mert senki nem értené a környezetemben a harisnyához való ragaszkodásomat. :)

Ráadásul ez a rajongásom bizonyítja, hogy tulajdonképpen szeretem én a kacsó szót, csak nem illik minden szövegkörnyezetbe.

Ha felkeltettem az érdeklődést, s nagyon remélem, hogy igen, akkor a fenti linken közvetlenül a levelezéshez lehet jutni.

A Manci rajongóinak egyenesen kötelező! ;)

Olvassátok és nevessetek!

*azért csak sikerült valamicskét "idéznem" az oldalról.