Andri Snær Magnason: LoveStar

Meg akartam szűnni embernek lenni!

Fülszöveg: A LoveStar sziporkázóan eredeti, szellemes, groteszk és abszurd elemeket sem nélkülöző szatíra a nem túlságosan távoli jövőről, amelyben a marketing és a technológia törvényei uralkodnak. A LoveStar nevű izlandi székhelyű megacég és azonos nevű alapítója merész tudományos kutatásaival és még merészebb ötleteivel nemcsak az emberek közötti kommunikációt forradalmasítja, hanem az emberi létezés olyan alapvető elemeit is, mint a szerelem és a halál. A cég Izland északi részén létesült gigantikus szabadidőparkjába emberek ezrei zarándokolnak a világ minden részéből, miután „kikalkulálták” őket – hiszen a szerelem, az igazi megtalálása többé nem a véletlen műve, hanem egy szigorúan tudományos és tévedhetetlen módszer eredménye, mely nem csupán a párválasztás korábbi, nevetségesen alacsony hatásfokkal működő formáit küszöböli ki, hanem elhozza az emberiség számára a régóta vágyott harmóniát és békét. Ami a halált illeti, a temetés immár ósdi és kegyetlen aktusnak minősül – a holtakat inkább rakétákkal lövik ki az égbe, ahonnan a légkörbe visszahullva fényes csillagokként ragyognak fel. Amikor Indriði és Sigríður megtudja, hogy várakozásuk ellenére nem egymásnak kalkulálták ki őket, elhatározzák, hogy a maguk részéről nem rendelik alá magukat az értelem és a tudomány szabályainak. De sikerrel járhatnak-e egy olyan világban, amelyben a forradalmasított tömegkommunikációnak köszönhetően bármelyik ember potenciális ügynök? A rendkívül szórakoztató regény – mely valahol az 1984, a Monty Python’s Flying Circus, a Galaxis útikalauz stopposoknak és Sparks-regények közötti mezsgyén egyensúlyoz – egyik legfontosabb tanulsága talán az, hogy az emberi természethez az őrület ötletekre és az elvakultságra való hajlam mellett olyan értékek is hozzátartoznak, mint a szeretni tudás és az élni akarás.

Eredeti cím: LoveStar 

A kezembe akadt, mert…

megláttam a Libri előrendelési listáján, és egyszerűen behálózott. Vágytam egy újabb disztópiára, s reméltem, hogy ettől a könyvtől megkapom.

Persze nem azt kaptam, amire számítottam. Annál sokkal, de sokkal többet!

Közös történetünk:

Egy kicsit most gyűlölöm is, hogy írnom kell erről a könyvről. Azért, mert képtelenség szavakba foglalni azt a rengeteg érzést és gondolatot, amit kiváltott belőlem.

Bármit is írok, csak halvány zöngéje lesz annak, ami legbelül dúl. De megpróbálom leírni, s csak remélhetem, hogy értékelésem rátalál azokra az emberekre, akiknek ezt a történetet egyszerűen olvasniuk kell!

A történet most indul, ebben a pillanatban, vagy már el is kezdődött. Ez nem tudható, soha nem is fogunk rájönni, talán csak akkor, ha már késő lesz.

A Föld, a természet, annak törvényei, az állatok elkezdtek megváltozni, furcsa szokásokat felvenni.

Mindenki tudja, hogy ez rossz, mi idéztük elő a változást, s tennünk kell valamit.

Egy izlandi férfi, hogy megmentse a világot, létrehozza a LoveStar vállalatot, melynek célja, hogy tanulmányozza az állatok furcsa viselkedését. A Madár- és Pillangó Osztály feladata, hogy megoldást találjon a felborulni látszó egyensúlyra. De mint minden kutatást, ezt is árgus szemekkel figyelte volna a közvélemény, ha a cég atyja, akit egyszerűen csak LoveStarnak szólít mindenki, a marketing és propaganda segítségével el nem érte volna, hogy elhessegesse munkájukról a figyelmet.

Ebben a csöndben végül született egy megoldás. Az emberek szerint vesztünket a túl sok hullám, elektromos mező és sugárzás teszi tönkre. Ez zavarja össze az ökoszisztémát. A LoveStar időközben kifejlesztett egy olyan módszert, ami közvetlenül az idegi pályákra küldi a különböző információt, s így az emberiség felszabadult a vezetékektől és kábelektől.

Egyik szálon tehát LoveStar körül csoportosulnak az események, az ő szemével látjuk a világot. A gondolatait, a tetteit, a küzdelmét önmagával.

Máskor pedig Indriði és Sigríður életét és szerelmét követjük nyomon, akik már egy újabb, feljavított világban élnek.

Ugyanis ők már a vezeték nélküli generáció.

A vezeték nélküli ember egy új, modern emberré vált, aki mentalitásának, érdeklődésének, ízlésének megfelelően kapja az információkat a világról. Egy olyan világról, ahol a marketing, a LoveStar, és az ő Hangulatosztályuk irányít mindent. Életet, halált, szerelmet.

Például ebben a világban, ha egy gyerek nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, 18 éves koráig ”ki lehet cserélni”. Egyszerűen kiveszik a hűtőből a tartalék-génállományát, és már kész is az új, Édes kisfiam 2.0 javított kiadás.

Egy alosztály, a LoveDeath révén a halál is forradalmasítva lett idővel. Halálunk után nem a föld alatt kell elrohadni testünknek, hanem rakatéból kilőve, a légkörben elégve magunk is csillaggá válhatunk.

S a szerelem… a tudománynak és az inLove-nak hála, minden ember a lelki társával élhet, s ezáltal megszűnnek az ellentétek a világban. A fajok, nemek közti ellentét eltűnik, s a Föld egy jobb hellyé válik.

Rengeteg ötlet és újdonság, amik talán nem is olyan képtelenségek.

De a jó szándék meddig segíti ezt a világot? A tudomány mindent meg tud mérni? Hol a határ a marketing és a rabszolga sorba taszítás között? Egy jobb élet felé rtartunk?

Sok kérdést boncolgat a könyv, ráadásul nagyon körmönfont módon. Az elején talán nem is érteni, hogy mi akar ez lenni, de ahogy haladunk egyre mélyebbre ebben a világban, úgy esünk egyik felismerésből a másikba.

Ha be kellene határolnom a műfaját, nehéz dolgom lenne. Kicsit disztópia, kicsit sci-fi talán?, kicsit teremtéstörténet. És egy kicsit egyik sem.

  

És ahogy nehéz kategorizálni, úgy érteni is nehéz. Egyáltalán nem könnyű olvasmány. Számomra legalábbis nem volt az.

A több szálon is futó cselekmény váltott nézőpontú, s időben nem is feltétlenül lineáris.

Ráadásul az északi nevek sem segítenek.

Mégis nagyon könnyen el lehet venni az élét ezeknek a nehezítő tényezőknek. A titka pedig, hogy nem szabad szétaprózni az olvasást.

Ez bizony nem az a könyv, amiből az ember egy-egy fejezetet elolvas esténként. Ami 40-50 oldal után már nem is menne.

A történet észrevétlenül lopózik körénk, s amint megfogott, onnantól nem enged.

Velem megtörtént, s arra eszméltem, hogy nem akarok beszélgetni, nem akarok enni vagy inni… nem akarok semmit a továbbolvasáson kívül. És ha mégis muszáj volt letennem a könyvet, minden olyan jelentőségét vesztett volt. A szavak, a tettek… csak a gondolatok nem, amik a könyvben felvetett problémák körül jártak.

Ha viszont a harmadáig nem kap lángra benned a kíváncsiság, akkor már nem is fog. Ezt a könyvet nem fogja mindenki érteni! Még én sem állítom, hogy minden egyes üzenetét felfogtam. Dehogyis! Tipikusan olyan történet ez, ami lassan fedi fel előttünk titkait.

Biztos vagyok benne, hogy másodjára, harmadjára vagy huszadjára olvasva is fog újat nyújtani. Nem lehet és nem is szabad elintézni egy Ezt is letudtam! felkiáltással.

Ami viszont mindig ugyanaz lesz az a kéretlenül őszinte, néhol nyers, eredeti, mégis fájdalmasan ismerős mondanivaló. És az ezernyi kérdés, ami a könyv becsukása után marad bennünk.

Nem azért, mert függővége van. Csöppet sem… Na jó, talán egy picit, de még ezt is nehéz behatárolni.

Addigra már annyi mindent megmozgat bennünk, elbizonytalanít az emberségünkben, az emberiségben, a hitünkben, a végzetünkben… mindenben, hogy csak ülünk majd a szürkülő szobában, s próbálunk újra tükörbe nézni.

Elárulom: nehéz lesz!

Mégis azt kell mondjam, hogy amellett, hogy helyenként nyomasztó, egyben nagyon katartikus is.

Magam az olvasás folyamán két érzelmi csúcspontot is megértem.

Az egyik az volt, mikor rádöbbentem, hogy tulajdonképpen Magnason rikkancsa vagyok. A másik pedig egyértelműen a vége.

Ez a pasas belelökött az idillbe, majd a pokol legmélyebb bugyrába taszított. Elérte, hogy gyűlöljem magam, majd hogy lázadjak… hogy pattanásig feszüljön minden atomom, a végén pedig magamra hagyott, és engedte, hogy szabadon gondolkozzak.

Mesteri? Briliáns? Olyan közhelyesnek tűnnek ezen szavak. Ráadásul biztos sem lehetek állításom igazában, hisz ritkán olvasok hasonló műveket. De fogok! Mostantól tudatosan keresem, még ha helyenként groteszk, abszurd vagy épp szürreális is volt. Még ha nem is tetszett, amit láttam ezáltal az emberiségből.

Az ő szemén keresztül lehet, hogy korcsok vagyunk. Gyilkosok és áldozatok. Balga, ostoba népek, akik megérdemlik, hogy megvezessék őket.

Rosszul voltam magamtól, rosszul voltam a világtól, mert vágytam rá! Vágytam erre a jövőre… majdnem az utolsó oldalig.

Megölt bennem ez az ember valamit, és remélem, hogy hamvaiból egy sokkal jobb dolog születik majd!

Hatalmas élmény volt a könyv, és büszke leszek, ha dedikálja számomra a szerző! Egyik legféltettebb, legértékesebb kincsem lesz onnantól.

És mit kérdezek majd tőle? Hogy ugye ő a családját mindig az Ötlet, az Ihlet elé helyezi?

A könyvet köszönöm a Gondolat Kiadónak!

Értékelés: