Erica Orloff: Illuminated

Fülszöveg: Mint Rómeó és Júlia, Heloise és Abelard szerelme is baljós volt a kezdetektől fogva, s végzetük volt, hogy legendássá váljon a történetük.

Mégis, mikor a 16 éves Callie Martin felfedez egy antik könyvbe rejtett titkos naplót, a történetük, s egyben a lányé is, egy másik életbe enged betekintést. A napló elvezeti Callie-t a briliáns és jóképű Augusthoz, aki maga is olyan titokzatos, minta történet, amit a napló rejt.

A kettejük közti vonzalom tagadhatatlan, és ahogy az igazságot – valamint Heloise és Abelard történetét – kutatják, a köztük kibontakozó szerelem is mindent felemészt.

Vajon a szerelmük csak egy fényes hullócsillag lesz, ami hamar elég? Vagy a végzet által megátkozott szerelmesek képesek legyőzni a történelmet?

A kezembe akadt, mert…

belebolondultam a borítóba és a fülszövegbe. (De a borítóba jobban.) Utólag mindkettőről elmondhatom, hogy csak egy hatásvadász félretájékoztatás, mert a történet ismeretében kijelenthetem, hogy baromság mindkettő. (Na persze, ennyire nem borostás egy 16 éves.)

Közös történetünk:

Jaj, de vártam már olvasás közben, hogy én ezt a bejegyzést írhassam! :)

Egyrészt, mert Jézusisten, ilyen kő gagyi történetet ki lehet adni?, másrészt meg De jó, hogy kiadták, mert óriási élmény, hogy minden második oldalon elröhöghettem magam.

Bevallom, az angol nyelven olvasás nálam kötelező feladat, egy önmagamnak felállított tézis, hogy minden évben többet olvasok eredetiben, mint előzőleg.

Tavaly egy komolyabb ilyen olvasmányom volt, így idén a mostani mellett még minimum kell egy. (Már megvan a kiszemelt.) ;)

És mint minden feladatot, ami kötelező, az ember szájhúzással reagál le, még akkor is, ha önmagának köszönheti.

Eddig!

Ugyanis Erica Orloff ezzel a gyöngyszemével elérte, hogy egy élmény volt angolul olvasni.

Miért? Íme!

Calliope, röviden persze csak Callie, egy 16 éves lány, aki ügyvéd apjával és annak aktuális barátnőjével Bostonban él, ám minden évben New Yorkban nyaral Harry bácsikájánál, aki egy aukciós ház értékbecslője.

A történet elején épp egy régi könyvet vizsgálnak, az úgynevezett Book of Hours-t, amiről hamar kiderül, hogy egy palimpsest, azaz újraírt pergamen.

Valamikor a múltban, a papíron lévő írást lemosták, és újra írtak rá. Ám a korábbi írás sem veszett el, csak szabad szemmel nem, pusztán UV lámpával olvasható. Innen a könyvcím is: Illuminated.

Az írás egy titokzatos szerzőtől, egy bizonyos A.-től származik, s a lelet értékét nagyban befolyásolja, hogy fény derül-e a kilétére.

Itt bizony szakértő segítség kell, így Callie és Harry bácsikája Sokolov professzorhoz fordulnak, aki a nagybácsi agora fóbiás mentora. Ő és a fia August lelkesen fogadják a felkérést a nyomozásra, melyet nehezít, hogy az ehhez hasonló régiségekre az úgynevezett Tome Raidereknek is fáj a foga. (És ilyen tényleg van, utána néztem!)

A. kilétét tehát a legnagyobb titokban kell kinyomozni, nehogy a könyv a szerencsevadászok kezére jusson…

Remélem mindenki felkapta a fejét, mert mostanra abba a hitbe ringattam, hogy ez egy egészen izgalmas sztori!

Akkor most szépen összetörök minden érdeklődést, mert jöjjön, ami a történet mögött ~~nincs~~ van!

Innentől kezdve erős SPOILEREZÉS jön!

Meg se lepődnék, ha a Disney
lecsapna a sztorira, mert pont
Justin Bieberhez illik August szerepe.

A nyomozást a 16 éves Callie-re és Augustra bízzák, mert a) Sokolov mester nem lép ki a házból, b) Harry bácsi szemet szúrna a ritkaságokra vadászóknak, így teljesen logikus, hogy a felbecsülhetetlen értékű lelet eredetének felgöngyölítését tinédzserekre bízzuk.

Nyilván a menő manhattani aukciós ház bevett szokása, hogy nyári gyakorlaton, amolyan ifjú kémeket megszégyenítő hatékonyságú kamaszokat alkalmaz. (De még ha megszégyenítenék őket, hisz kettőjük közül csak a srácnak van némi agya, Callie teljesen híján van az észnek.)

De ha már Manhattan… August és apukája egy kertes házban laknak, (Abba kell hagynom sürgősen a Sex és New York nézését, mert csúnya tévútra visz azzal kapcsolatban, hogy ott csak lakások vannak, és a legközelebbi kertes házig Brooklynba kell költözni.) ahol a srác mesés kertet ápol, madarakkal társalog, halakat nevel… Nem mellesleg elakad az ember lányának lélegzete, ha rápillant. A srácra is, meg a kertre is.

A kliséhegyek érezhetően megugranak az első találkozásukkor, bár már korábban is tapasztalható némi erőltetettség.

A celebek és egyéb popkulturális utalások csak úgy hemzsegnek a sztoriban. Sokolovék Uma Thurmannel laknak egy utcában, Callie egy Holly Golightly-féle (Álom luxuskivitelben) fekete koktélruhában esik be hozzájuk először, (mert az már mennyire hétköznapi, nem?) ésatöbbi, ésatöbbi, ésatöbbi.

Oké, hogy Harry bácsi Gabe bácsit szereti, de muszáj közhelyessé degradálni szegényeket a könyvben? Világmárkákat puffogtatunk minden ruhadarabnál és kéretlen kerítővé alacsonyítjuk az amúgy jó fej nagybácsit?

Persze ennek megfelelően mindig pontosan tudom, hogy a főszereplők milyen ruhát viselnek, de bevallom, annyira nem érdekel már, hogy valakinek passzol-e a szeme színéhez a blúza, hogy el se tudjátok képzelni. Ám legyűrtem őket becsülettel, mert ez nyilván kötelező elem egy regénynél, úgyhogy nem is lehet csodálkozni rajta, hogy a nyomozásra kevesebb helyet vesztegetünk.

Mert az kábé annyiból állt, hogy meglátogatták a könyvet az aukcióra bocsátó tulajt, ahol kiderült, hogy semmit nem tud az eredetéről, csak az anyjával akar kiszúrni azzal, hogy eladja.

Majd meglátogatják Miriamot, (az anya) ahol szintén fontosabb, hogy milyen lakásban él, milyen volt a házassága, mit viselt az esküvőjén… (Grace Kelly és Pretty Woman hasonlítgatások tömkelege egyébként.)

Eközben szövődik az instant szerelem, mert naná, hogy ezek ketten egymásba ájulnak, s már második este után megy az sms parti, hogy kinek mennyire hiányzik a másik. (Gretty hangosan röhög, család hülyének nézi.)

Úgy beleragadt ez a Justin fiú a
fejecskémbe olvasás közben. :D

De miért csodálkoznék ezen, mikor egy olyan történetben járok, ahol vadidegen nők 16 éves gyerekekkel osztják meg első szóra házasságuk titkait, szerelmi életük legjavát? (Na nyilván azért, mert amúgy a nyomozós-szál harmatgyenge, és két mondattal el lehetett intézni, a fennmaradó 20 oldalba meg csak bele kellett írni valamit.)

És ahogy ezt Orloff megoldotta… Úsztam, sőt lubickoltam a klisékben. Harmadik esténél járunk, és ezek már együtt alszanak, a kiscsajnak meg az a legnagyobb problémája, hogy ~~Szegény Miriam!~~ nincs rajta melltartó. – Azért kisanyám, mert azonnal beengedtél egy idegen srácot az ágyadba!

He slid a hand up my shirt. I wasn’t wearing a bra, and I stiffened for a second.
” I… ” I wanted to tell him I was a virgin. That after Charlie, I hadn’t dated anyone, hadn’t even liked anyone until him. But he stopped me.

” Don’t worry. We don’t have to rush. Okay? I’m not in this for some fling… this is real to me, Callie.”

Egyébként annyiszor This is real to me-ztek meg You are my soul mate-eztek nekem, hogy már csak azért sem hittem el.

De oda se neki, hisz ez egy igaz szerelem, ami az égben köttetett. Remélem, ezt mindenki látja!

Telnek-múlnak a napok, s immár célirányosan agyalnak a szerző kilétét illetően. Miriam ugyanis úgy a szájukba rágta a megoldást, hogy el se lehet téveszteni, már csak bizonyíték kell, hisz az egész elmélet egy elvált nő, meg egy tinifruska megérzéseire és fantáziájára alapoz. (Oké, hogy a nők nagyon intuitívek és ösztönösen jobbak a megérzéseik, de hogy erre alapozva tudós emberek is asszisztálnak a hülyeséghez, az már sok.)

A szálak Párizsba vezetnek, mert a dolog úgy áll, hogy a titokzatos A. nem más, mint Astrolabe, Heloise és Abelard fia. – Minek kellett valójában ezt a szálat beleszőni? Nyilván önállóan (sem) nem állt volna meg a lábán a sztori, Rómeó és Júlia meg már amúgy is el van rongyolva ilyen szempontból.

És ez a szerelem milyen jó párhuzam Callie szüleire. (Én egyébként nem így láttam, de ez részletkérdés.) A kiscsaj anyjáról ugyanis kiderül, hogy némileg bipoláris lehetett (szerintem tuti) és hiába szerették egymást a papával, bizony szétmentek, mikor az megcsalta egy másik férfival. Aztán meg elvitte a rák. (Nem vagyok érzéketlen dög, de a könyvben is csak ennyi érzelem volt a halálához fűzve.)

És ezt úgy titkolták Callie előtt, mintha legalábbis sorozatgyilkos lett volna, jelentős elmebajjal.

Callie persze mikor ezt megtudja, őrjöngeni kezd, hogy ő már nagylány, joga van az igazsághoz, és aktivista módjára követel mindent. Kiosztja a bácsikáját, ignorálja Augustot, beszólogat az apjának, aki erre varázsütés-szerűen megváltozik (de komolyan, kellett neki fél oldal). Az addigi nemtörődöm apa, aki a Harvard jogi karára akarja benyomni a lányát, egy kínos éttermi(!) beszélgetés után azonnal megértő és kedves lesz, még az NYU töri szakába is beleegyezik.

A vagdalkozás után mindenki dagonyázik az önsajnálatban, Callie meg elszökik Párizsba, mert neki joga van(!) kinyomozni a pergamen eredetét. Még rúg is kettőt Harry-be, mondván Te akartad, hogy nyomozzak, hát most kushadj a sarokban, én leléptem Augusttal. (Mert időközben kizsarolta a srácból, hogy kísérje el.)

Mondjuk Harry bácsit se kell félteni, mert azonnal rááll a dologra, mikor megtudja, hogy Callie ~~nem terhes~~ álmai Heloise-ról szólnak. (Felnőtt ember, könyörgöm! Én ilyet mondanék apának addig röhögne rajtam, míg teljesen megsemmisülök. Aztán olyan szobafogság várna még ennyi idősen is, míg el nem múlik a gumiszoba veszélye, hogy csak na.)

De Harry bácsi már nagyon New Age szellemű, mert rögtön elharapja a nyelvét, és már nem is tiltakozik az ellen, hogy imádott unokahúga önsors rontásba kezdett. Az se számít, hogy a Tome Raiderek feltűntek Franciaországban, hogy ez veszélyes lehet az esetlen kamaszok számára. (Egyébként ezekkel a szerencsevadászokkal egyáltalán nem is találkozunk a könyvben, csak amolyan ijesztgetés-félének vannak bedobva néha.)

Úgyhogy Párizs, ahol egy újabb idegen – Etienne, Miriam régi szerelme – újra mindent a kezük alá ad. Annyira, hogy a legnagyobb problémájuk az, hogy az Eiffel torony tetejére nem lehet lépcsőn, csak liften feljutni. Márpedig August klausztrofóbiás (hát az apja után mégis mit vártunk). És megy a problémázás, hogy de hát ők megígérték egymásnak, hogy csókolózni fognak ez Eiffel-torony tetején. *CSATT* – Ez a hang jelzi, hogy Gretty nagyon erősen lefejelte az asztalt.

Persze végül feljutnak, nyelves is lesz, én meg közben arra gondolok, hogy valahol ott rejtőzhet Lengyel Dávid és mindjárt rájuk ereszti a szivárvány pónikat a gyanútlan turistákra.

Apa persze őrjöng, Harry utánuk repül, a szerzetesek megosztják minden titkukat a csapattal, bejönnek a nácik… (De tényleg! Úgy látszik, hogy egy francia színészt vagy filmet sem ismer Orloff, így a nácik kaphattak egy kis cameót a sztoriban.)

Már-már úgy tűnik, hogy a könyv mégsem Astrobale történetét hordozza, (Callie persze elsírja magát, mert ezek szerint nem misztikus az ő szerelme Augusttal – Mi van???) mikor egy közös álom hatására egy csapásra megoldódik a rejtély. EGY. CSAPÁSRA.

Everyone is happy! Majd kilátogatnak Heloise és Abelard sírjához a szerelmes levelecskéikkel, mert ez valami olyasmi lehet, mint Veronában Júlia mellét fogdosni.

Na és akkor már tényleg jött Lengyel Dávid, és a szivárványpóni had, csillámló szárnyaikkal szökelltek az égen, lágy musical szólt a háttérből, minden rózsaszín és vidám, mindenki boldogan élt a lelki társával, még a halál után is gondolom, az én fejem meg zöldült, mert valami készült kijönni a sok cukorszirupól…

SPOILER VÉGE!

Véleményem? Ha netán eddigre nem lenne egyértelmű, akkor elárulom, hogy a pocsék szó nem teljesen tudja lefedni a sztorit.

A karakterek bagatellek, logikátlanok és kidolgozatlanok. Az írás, a stílus egyszerű, tele tőmondattal, kevés nyelvtannal. A sztori erőltetett, közhelyes és még unalmas is. Ha lefordítanám is különb lenne, mint az eredeti, bár a kliséket szerintem csak így, angolul képes elviselni az olvasó.

A 244 oldal úgy jött ki, hogy hatalmasak a sortávok, nagyobbacska a betűméret. Mikor kinyitottam a könyvet, azt hittem, hogy ez egy gyerekkönyv, s ki is derült, hogy 13 év felett közel élvezhetetlen, mert ezt csak tojáshéjjal a fenekén veszi be az ember. (Egyébként nem értem, hogy a külföldi bloggerek miért írnak 256 oldalt, mert nem annyi.)

Mégis, hatalmasakat nevettem, míg olvastam, mert a fizikai fájdalom kapcsolatba lépett a nevetés központommal. :D

Ráadásul kezdő angolul olvasóknak tökéletes, mert olvasható, érthető… abszolút sikerélményt és önbizalmat ad.

Az biztos, hogy fogok még Orlofftól olvasni, mert gyakorlásra tökéletes. De meg ne vegye senki, mert kár rá a 8$. Inkább iratkozzon fel az utazó könyv listára, ami hamarosan újabb Erica Orloff kötettel fog bővülni. ;)

Kiadó: Speak

Az enyémtől nagyon eltérő nézőpontot itt találni.

Egy olyat, ami velem ért egyet pedig itt.

Értékelés: