Bőthe Csaba: Üdv a harmadik évezredben!

Fülszöveg: 1999-et írtunk: a világ éppen az aktuális világvégére készült. Különleges világvége volt ez. Nem atomháborútól, globális felmelegedéstől, gyilkos földrengésektől, árvizektől, szökőártól, napkitöréstől, még csak nem is kisbolygó becsapódásától félt az emberiség. Attól rettegett, hogy beköszönt a 2000-es év. Hatmilliárd földlakó félelemmel vegyes izgalommal várta, hogy az órák 1999. december 31-én éjfélkor 0 óra 0 perc és 1 másodpercre ugorjanak. A jövendölés szerint ennek a pillanatnak totális kataklizmát kellett elindítania. Világszerte villamosenergia-hálózatok, számítógépek, telefonközpontok, bankok, műholdak, repülőgépek, autók, háztartási eszközök millióinak kellett elnémulniuk, elsötétülniük, lezuhanniuk és leállniuk. A belsejükben addig megbízhatóan működő mikroprocesszorok, illetve az ezeken futó programok ugyanis nem voltak alkalmasak a 2000. év kezelésére. A világvége azonban elmaradt. Ellenben beköszöntött a harmadik évezred, amely rohamos fejlődést hozott a mobil távközlésben, a közösségi internetezésben, a zenehallgatásban, az internetes kereskedelemben, az orvostudományban, az elméleti fizikában és a genetikában. A másik oldalon viszont a globális felmelegedés gyorsulását, a környezetszennyezés fokozódását, a dotcom cégek kipukkanását, a terrorista támadások felerősödését, az ingatlanpiac összeomlását, a világméretű hitelválságot is elhozta nekünk. Üdv mindenkinek a harmadik évezredben! Ebben a furcsán induló és még furcsábban folytatódó millenniumban, amelyből pillanatokat, gondolatokat, képeket, hangulatokat, történéseket és furcsaságokat idéz fel ez a könyv, a szerzőtől már megszokott tűnődések, elmélkedések formájában.

A kezembe akadt, mert…

megláttam a Gondolat Kiadó kiajánlójában. Igaz, elsőre elsiklottam felette, de aztán észrevettem az alcímet, s kíváncsivá tett a blogkönyv kifejezés.

Közös történetünk:

Még szép, hogy felkelti az érdeklődésemet egy blogkönyv, akár olvasom azt a blogot, akár nem.

Olyan ez, mint egy legújabb modernkori valóságshow, az ember minduntalan bele akar lesni a másik életébe. A blogok esetében jobbára a gondolataiba, ami szerintem sokkal izgalmasabb (és tartalmasabb) dolog, mint a tévé által legyártott celebek hedonizmusa.

Minden blognál, és blogkönyvnél egy olyan, az enyémtől eltérő egyediséget keresek, amiből az adott író lelkének lenyomatát lehet kiolvasni. Nem feltétlenül kell, hogy személyesen magáról írjon, elég, ha süt a sorok közül valami olyan, ami csak rá jellemző.

Így kezdődött, hogy a Könyvhéten elfogadtam Bőthe Csaba könyvét is, mellyel kapcsolatban semmiféle előzetes információm nem volt. De tetszett a gondolat, hogy egy merőben más témában olvasgassak, mint amiről jómagam (okkal) nem írok.

Ebből kifolyólag a szerzőt sem ismertem korábban, ám a dedikálás végén egy nagyszerű embert ismertem meg, akivel öröm beszélgetni, mert olyan szerteágazó témákat érintettünk pár perc alatt, hogy azonnal bizonyosságot nyertem: Jól döntöttem a könyvvel!

És valóban. Még ott a Vörösmarty-szobor tövében belekezdtem, és minduntalan visszahúzott magához a könyv, pedig műfajánál tekintve nem az a fajta olvasmány, amit egy fenékkel kell kiolvasni.

Hat nagyobb témakörre van osztva, s mindegyik témában több bejegyzés található, mely lazán kapcsolódik egymáshoz. És mindegyiket mennyire szerettem. Szó volt politikáról, kultúráról, az Élet kisebb-nagyobb központi kérdéseiről. Sokszor olyanról is, amihez egyáltalán nem értek. És mégis, vagy inkább pont ezért, olyan volt a könyv, mint egy jóízű beszélgetés. Kellemesen könnyed, mégis intelligens, toleráns beszélgetés mindenféléről, ami az embert érdekelheti.

Mert vegyük például a sommelierekről szóló részt. Abszolút inkompetens vagyok a témában, és az adott hír, amiből a bejegyzés született az életben nem érdekelt volna. Márpedig itt elolvastam, és amellett, hogy tanultam valami apróságot erről a szakmáról, még olyan összefüggéseket is megláthattam, amit magamtól nem sikerült volna.

A legkedvesebb barátaimmal szoktam ennyire szerteágazó témákról beszélgetni, tekintve, hogy mind egy kicsit mások vagyunk. De ők messze vannak tőlem, és sokszor kevesebbet kapok ebből az élményből, mint szeretnék. Erre itt ez a könyv, és úgy éreztem, kaptam valami instant megoldást a dologra.

Témákat, melyek különösebben nem érdekelne, de nagyszerű beszélgetőtársam érdekessé varázsol.

Témákat, mely elevenembe vágnak, és órákig tudnék róla beszélni.

Témákat, melyről tényleg csak a legszűkebb körében mer említeni az ember…

Fantasztikus élmény, hogyha magvas gondolatokra vágyom, csak lekapom a polcról, és fellapozok egy-két bejegyzés. Ráadásul így az igazi olvasni is a könyvet. Amolyan füveskönyv módjára.

Sok részhez megfelelő hangulat kell, és idő, hosszan ízlelgetni a szavakat.

Aztán voltak azonnal ”fogyasztható” részek. A Parfüm című könyv például rögtön a várólistámra került, mert annyira személyes az ajánlója, annyira behálózott, hogy rögtön átfordította általános érdektelenségemet a könyvvel kapcsolatban. És máshogy is fogom olvasni ezek után, hogy tudom, valahol hazánkban egy férfinak mit jelentenek az illatok.

És túl azon, hogy a személyes beszélgetés során mennyire szimpatikus lett az író, még tudta fokozni a könyvben. Már-már számomra mesébe illően, ugyanis akinek József Attila Tudod, hogy nincs bocsánat című verse a kedvence… hát fogalmazzunk úgy, hogy az már lányregénybe illő tulajdonság.

Annyira mély és erőteljes a vers, hogy sok férfitársa ha meg is érti, inkább megriad az üzenetétől, nemhogy magáénak ismerje el a benne megfogalmazott gondolatokat.

Azt hiszem, ez volt az a rész, ahol Bőthe Csaba megvetette velem az összes könyvét. :) Mindegy miről szóljon!

Mert erre az intelligens, minden témát érintő társalgásra szükségem van, és cseppet sem zavar, hogy kívülről úgy tűnhet, egyirányú a dolog. A könyv beszél hozzám, én meg a könyvhöz, és mondhat akárki akármit, a könyv is ugyanúgy hall engem, mint én őt.

Megint csak egy olyan könyv a kiadótól, amit nem fog mindenki érteni, de azt bizton állíthatom, hogy a könyvszerető molyok a Kultúra részt egyenesen imádják majd. Cipőmániásoknak és Harry Potter rajongóknak pedig kötelező! ;) ( A megfelelő részeknél kiderül, hogy miért.)

A Gondolat Kiadónak őszintén köszönöm a könyvet!

Utólag bevallom, semmit sem tudtam a szerzőről, egészen eddig, míg pár sorral fentebbig le nem gugliztam a bejegyzéshez. Kerekedett is a szemem, mikor kisült, hogy kivel beszélgettem múlt vasárnap.

Apával meg is állapítottuk, hogy van egy degenerált gén bennem, ami abban segít, hogy úgy sétáljak oda nagy emberekhez, hogy halvány lilám sincs róla, hogy kik ők, és ennek ellenére (vagy épp ezért) kedélyesen, görcsös igyekezet nélkül beszélgessek el velük. Mert Bőthe Csaba… fogalmazzunk úgy, hogy nem csodálkozom azon, hogy ennyire tele van a könyv magvas gondolatokkal, és örülök, hogy vannak még vezető beosztásban ilyen intelligens és kedves emberek!

A könyvembe azt írta, hogy reméli tetszeni fog második olvasásra is. Nos, ezúttal üzenem, hogy biztos, sőt, még harmadik, negyedik és sokadik olvasásra is, mert gyakran fogom a kezembe venni, ebben biztos vagyok.