Karen Chance: Árnyak vonzásában

Eredeti cím: Claimed by Shadow

Fülszöveg: A Megérint a sötétségből megismert Cassandra Palmer, a hétköznapinak egyáltalán nem mondható lány. Különböző evilági és természetfeletti kalandjai nyomán a világ legbefolyásosabb jövőbelátója, azaz Pythia lett. Bár ezt a kiváltságot rendszerint csak hosszú évekig tartó felkészítés végén lehet elnyerni, de Cassie személyéhez fűződő, finoman szólva is szokatlan események és körülmények a jelen esetben felgyorsítják a folyamatokat. Ezáltal egyik pillanatról a másikra olyan hatalom birtokába jut, amelyet minden mágus, vámpír, sőt még?az Erdők Népe is szeretne maga mellé állítani – vagy végleg eltörölni. Cassie sorsa ilyenformán nemhogy rendeződne, inkább még bonyolultabbá és kiszámíthatatlanabbá válik. Szerencsére leghűbb segítőtársa, egy néha kifejezetten kóbor szellem támogatására és tanácsaira mindig számíthat, igaz, olykor erősen kétséges, hogy csakugyan akkor jár-e jobban, ha megfogadja a tanácsokat. A frissen posztjára került Pythia konfliktusokba keveredik Pritkinnel, a hadmágussal, aki rendszeresen kritizálja a döntéseit, holot? ugyanazért az ügyért harcolnak. Vagy mégsem…? A MÁGUS, azaz a Metafizikai Lények Állandó Gyűlésének Újkori Szövetsége hol titokban, hol meg nyíltan ellenszegül Cassie akaratának. A vámpírok oldaláról is jó néhány ismerős arc bukkan fel. Szerepet kap Louis-César, a bajnok, aki hűvös eleganciával végez bárkivel – persze egy első szintű nagymestertől ez szinte el is várható. Megjelenik Mircea, Drakula gróf testvére, aki körül mindig felforrósodik a levegő. Cassie is ellenállhatatlan vágyat érez, hogy a karja?ban kössön ki, egészen addig, amíg egy meglehetősen arrogáns vámpír mester varázslatot nem bocsát rá, amely elriaszt tőle minden udvarlót. Ilyen viszontagságos körülmények között kell tárgyalnia a konzullal, és a többi magas rangú vámpírral. De vajon mit keres köztük Casanova? Igen, az a bizonyos Casanova. 

Cassie-nek egyre jobban elege van abból, hogy játékszernek tekintsék, ezért úgy dönt, hogy a sarkára áll. Aki a továbbiakban ujjat mer húzni vele, azzal szembesül majd, hogy a dögös külső mögött egy igazán veszedelmes ellenfél bújik meg. De vajon kire fogja rázúdítani minden haragját?

Kezembe akadt, mert...

mindjárt itt a negyedik rész, én meg kifejezetten erre tartogattam a sorozatot, hogy majd akkor folytatom, ha már látóhatáron a folytatás. :)

Közös történetünk:
Na, ez vicces kis sztori, hiszen szépen kikészítettem magamnak a hátralévő részeket az éjjeliszekrényre, jó gyerek módjára bejelöltem Molyon a megfelelő részt, majd azzal a lendülettel elkezdtem olvasni az Átölel az éjszakát, ami ugyebár a harmadik etap a sorozatból.
És igen, ez nem tűnt fel, hiszen az első rész elején is keményen bele kellett rázódnom Chance világába, így gondoltam, most is ez történik, csak már rutinosan nem problémázok rajta. Nagyjából 40%-nál jöttem rá, hogy hülye vagyok, és feltehetőleg igen kancsal is. :)

Szóval némi önhelyreigazítás után végre elkezdtem az Árnyak vonzásábant, és két dologra kellett igen hamar rájönnöm.
Egy: kifejezetten jót tesz a sorozatnak, ha még jobban összezavarom magam, mint ahogy Chance tudna, mert a kis malőr után csak úgy suhantak a második rész lapjai a kezeim között.
Kettő: sokkal-sokkal jobb lett a folytatás, mint a kezdés volt, pedig már azt is szerettem, miután nem igyekeztem annyira görcsösen az olvasással.

Innentől az első részre nézve talán spoileres szöveg következik! Vagy erőteljes rajongás.

Azok a napok, amelyek egy démonokkal teli, ráadásul már eleve is a pokolra emlékeztető bárban kezdődnek, ritkán végződnek jól.

A Megérint a sötétség végén ott búcsúztunk el Cassie-től, amikor ő elbúcsúzott Mirceától, hogy azzal a  rá jellemző lendülettel belevesse magát a Toni utáni nyomozásba (és Myra hatástalnításába is), s ezzel együtt a Dantéba, hogy Casanovától tudjon meg információkat.
Legkedvesebb Pythiánk módszerei mit sem változtak, a cél érdekében bevet mindent. Ha kell, ördögi munkaruhát csen el, szövetségre lép bárkivel (főleg, akiktől Pritkin hülyét kap), és olyan döntéseket is meghoz, ami korábban esze ágában sem volt.

Gyűjtögető magatartásának köszönhetően mellé szegődtek ráadásul a graiák is, akik kénytelen-kelletlen szolgálattal tartoznak Cassie-nek, bár azért eléggé élvezik a dolgot, amíg szatírokat terrorizálhatnak, örök bajtársa még mindig Billy Joe, aki még mindig haláli figura, és feltűnik a színen a mindig dühös Pritkin is.

Utóbbiról kiderül, hogy talán mégsem akarja megölni dilinyós lánykánkat, hiszen céljaik között van némi átfedés, ezért együtt indulnak útnak a Tündérvilágba, ahol akkor sem egyszerű az élet, ha mágikus lény vagy.

Időközben persze fel és eltűnnek új szereplők, oda és vissza utazunk az időben, Cassie-nek fogalma sincs, hogy tulajdonképpen mit csinál, bár azt szível-lélekkel teszi, s épp ezért egyik baklövést követi el a másik után, mégis megérzései mindig a megfelelő iránya terelik, és ezúttal újabb Mircea rokont mentünk meg a biztos haláltól.

Nyilvánvalóan a könyv még mindig nem könnyű olvasmány, amit két adag vasalni való mellett, tévénézés közben, a háttérben rádiót hallgatva le lehet tudni, de egyre inkább kezdem úgy gondolni, hogy talán épp ez a sorozat egyik legnagyobb erőssége.
Nem tagadom, az első rész elején én is a pokolba kívántam a rengeteg információt, ami ráadásul kerek egységet alkot, de igen hamar belejöttem, és ezt a könyvet már teljes egészében élvezni tudtam, ráadásul meggyőződésem, hogy jobb is, mint az előző.

A humor fergeteges, félek, ha vámpírok és mágusok fenyegetnének se tudnék egyetlen kedvenc jelenetet választani. (Billy sokkos állapota a Tündérvilágba érkezéskor, Elvis haknija a Dantéban, vagy amikor Pritkin és Cassie.... szóval amikor a geis és a Pythiává válás rítusának sürgetése szórakozik velük, vagy bármi, amiben Mac szerepel...)
A karakterek egyre jobban, igaz, velük korábban sem volt gond, de mostanra értek be igazán, és öröm látni, hogy mennyire következetesen vannak felépítve, milyen egyedi mindenki még akkor is, ha igazából fajtájának jellegzetességeit erősen magán viseli.
Az meg, hogy soklényes, hát egyszerűen megveszek a gyönyörűségtől, mert bár Cole-nál is nagyon patent kis világ lett összerakva, itt ezerszer egységesebb a felállás, valahogy minden olyan természetes. Olvasol, már épp irányba állítottad magad, hogy akkor épp egy Látó és egy démon beszélget a vámpírokról, s egyszer csak a háttérben rázendít egy zsugorított fej, aki ezzel teljesen kiidegeli a pultos szatírt, a konyhából beslattyog egy vízköpő, aki a tündérektől és erdei manóktól menekült, és különben is, egy enervált mágus próbálja épp felhívni magára a figyelmet.
Hihetetlen, amit Chance ebben a sorozatában összepakolt, és mégis annyira buli (egyszerűen nem tudok más szót használni rá), hogy minden megengedett, nincs határa se a te képzeletednek, se az írónőjének, ráadásul értelmes és élvezetes egységgé kovácsol minden képtelenséget a könyvekben.
Ezt egyébként majd még részletesen is kifejtem hamarosan egy külön sorozatajánló posztban.

- Beszélgetni akar velem? - pislogtam. Sosem beszéltünk egymással. Próbáltuk már megkéselni, lelőni és felrobbantani egymást, de a beszélgetésig még nem jutottunk el.

John Pritkin - hadmágus, démonvadász bérgyilkos

Addig is vissza a második rész történetéhez!
Piszok nehéz írni róla, mert jobbára az jön most is a számra, ujjaim végére, hogy Áááá..., meg Hűűűű..., meg nyihaha (igen, lovakat megszégyenítő módon röhögtem sokszor a könyvnek hála).
Mondanám, hogy Pritkin volt ezúttal a leghangsúlyosabb szereplő, kiről megtudtuk, hogy keresztneve John (ahh, John... John Pritkin, mondtam már, hogy ahhh?!), de Cassie karaktere elnyomhatatlan, és mellékszereplők is igen erősek, a sztori meg pörög ezerrel, ahogy azt már az első részben is megszokhattuk.
A szeretethullámom gondtalan áradása alól talán egyetlen kivétel Tomas, de neki nem bírom a képét, szóval lehet, hogy csak ez én egyéni szociális problémámról van szó.

De mindenki más, Billy Joe, Mac, Casanova, de még Mircea vagy Elvis is (hát az ő jelenete teljesen kész volt)... ááá, megette a fene ezt az értékelést, mert már teljesen átmentem ömlengő-rajongóba.
Igazából nem lehet (vagy nem tudom) átadni a könyv esszenciáját úgy, hogy tudom, sokan nem olvasták még az első könyvet sem, aki meg igen, az folytassa tovább a sorozatot bátran, mert egyre jobb lesz.
Én például olvasás közben Nimát és Zenkát zaklattam mindenféle e-mailben, és nekik örömködtem egyfolytában (igaz, jobbára csak smiley-kat és összefüggéstelen áradozásokat küldtem), mert kis triónk már pontosan tudja, hogy miért nem célszerű egy vödör marhát ajándékozni születésnapra, vagy miért nem szabad elindulni mágikus védelem nélkül a Tündérvilágba.

Megyek is, és inkább megírom a másik posztot, ami talán értelmesebb lesz, és a sztori elmesélése nélkül el tudom magyarázni, hogy miért éri meg elolvasni a sorozatot!

Kiadó: Kelly

Értékelés: