– Tamworth azt mondta, maga irodetes.
– Tamworth jól mondta.
– Én is az akartam lenni.
– Valóban? – kérdeztem, miközben megnéztem, van-e valami a hűtőben, aminek kevesebb mint egy éve járt le a szavatossági ideje.
– Igen. De azt mondták, ahhoz el kell olvasni egy-két könyvet.
– Nem árt.
Fülszöveg:
Jasper Fforde New York Times bestseller-sorozata egy másik lehetséges és meglehetősen bizarr 20. századvégi Angliába vezet el, olyan világba, ahol mindennapos az időutazás, kihalt állatfajok házilag klónozott példányai sétálgatnak a kertekben, virágzó feketepiacuk van a hamisított verseknek, és a művészeti irányzatok harcias hívei utcai csatákat vívnak egymással.
Ebben a világban él Thursday Next, a rettenthetetlen irodalmi mester detektívnő, aki élete legnagyobb kihívásával szembesül, mikor a zseniális bűnöző, Acheron Hades a hírnév és a busás váltságdíj reményében elrabolja Charlotte Brontë nagyszerű regényének hősnőjét, Jane Eyre-t...
Ebben a világban él Thursday Next, a rettenthetetlen irodalmi mester detektívnő, aki élete legnagyobb kihívásával szembesül, mikor a zseniális bűnöző, Acheron Hades a hírnév és a busás váltságdíj reményében elrabolja Charlotte Brontë nagyszerű regényének hősnőjét, Jane Eyre-t...
Akkor én már lehetnék irodetes? :) Tudnék mit kezdeni magammal, meg a fordító indigóval, a könyvmolylárvákkal, de még egy dodóval is elbírnék, és igen pontos, és roppant hosszú listám van azokról a könyvekről és versekről, melybe ellátogatnék. ;)
No, de ha azt is elmondom, hogy az országon belül nagyobb utakra léghajóval mennek az emberek, minden háztartásban van legalább egy házi klónozó készlet, amivel a kis kedvenceket készítik el maguknak, az utcai bandaháborúkban nem a drogbárók piti sakkbábui, hanem a különböző festészeti stílusok lelkes hívei ölik egymást, és alapvető társadalmi kérdéskör, hogy vajon ki rejtőzik valójában a Shakespeare néven elhíresült drámaíró mögött?... Így már azért sokkal érdekesebbnek tűnik. ;)
Ember be nem kategorizálja Fforde könyvét, mert bár van benne némi steampunk, csöpp sci-fi, egy árnyalatnyi fantasy, leheletnyi szatíra, egy csipet romantika... szóval rengeteg fikció, amit megspékel egy adag realizmussal, nagyon, de nagyon gondosan elrejtve a sorok között, valójában nem hasonlít semmihez sem igazán. Mondhatni dodoista mű... vagy inkább könyvlektikus. :)
Ez a Fforde rafinált egy író, mert látszólag egy könnyed kis sztoriba adagol nagyon sok zsenialitást, és pont úgy tálalja, hogy senkinek se ülje meg a gyomrát, ellenben ne egykönnyen felejtsük el a találkozásunkat. Olyan fontos kérdéseket tudott úgy becsomagolni, hogy olvasás közben egyáltalán nem másztak a képembe, mégis mélyen belém égtek, és folyamatosan agyalok rajtuk.
Egy olyan világban, ahol a rendfenntartás a Különleges Szolgálat dolga (KülSzol), és minden, de minden elképzelt vagy elképzelhetetlen problémára van alosztály, él és dolgozik Thursday Next, ki irodalmi bűnügyek megoldásával foglalkozik, egyébként veterán katona, nem mellesleg szingli, és 36 éves. A KSZ-27, azaz az Irodet londoni irodájában tengeti mindennapjait hamisított versek, és Shakespeare teóriák között, mígnem egy nap ellopják Charles Dickens Martin Chuzzlewit című művének kéziratát.
Ettől még persze nem állna meg a világ, akkor sem, ha az eredeti kéziratok megváltoztatásával az összes reprint változik, erre van az Irodet, csakhogy az elkövető feltehetően nem más, mint Acheron Hades, aki roppant agyafúrt, tisztára Johnny Depp karaktere a Turistából, még senki se látta, és különben is a harmadik leggátlástalanabb lény a Földön.
Úgyhogy színre lép a KSZ-5, a felkutatás és feltartóztatás részlege veszélyes elemek esetében, és Thursday kisasszony segítségét kérik, aki azon kevesek egyike, aki már látta Acheront, és életben is maradt utána, vagy nem felejtette el az arcát. Next persze vállalja a feladatot, és kezdetét veszi az egész könyvön átívelő nyomozás, ugyanis Jane Eyre majd csak a 27. fejezettől kerül komolyabban bajba.
Gondolkodtam is olvasás közben, hogy akkor vajon miért az lett a címe, ami, bár nyilvánvaló, hogy a Martin Chuzzlewit eset kevésbé eladható, ráadásul magam sem találtam semmi vállalható alternatívát. Vagy nem lehetett ennek a könyvnek találóbb címet adni, vagy Jane Eyre tényleg akkor húzónév Angliában, hogy így volt biztos a siker. Mert még ha a szinkronfordításból, az affér szóból indulok is ki, akkor sem látom teljesen értelmét.
De mindegy is végeredményében, mert a könyv bravúrosságát a legkisebb mértékben sem befolyásolja, aki meg attól fél, hogy a Bronte-k életművének ismerete nélkül hátrányba kerül, annak meg most elmondom, hogy nem kell ilyen miatt aggódni. (Ha már mindenáron előolvasni akar valaki, a III. Richárdot vegye kézbe.)
Fforde nagyon szépen megfogja az olvasója kezét a könyv elején, és gyönyörűen végigvezeti az egész sztorin, az egész világán. Semmi felesleges információ, semmi szájbarágós magyarázat, csak annyit érez az ember olvasás közben, hogy Még! Még! Még!
Túl a poénhegyeken, belengi ezt a sok képtelen elképzelést valami nagyon is valós, nagyon is aktuális. A regényben még mindig tartó krími háború a maga fájdalmas módján csodálatos metafora, a legkevésbé sem tolakodó, mégis határozott hitvallás a témában, és ad valami olyan különleges rezgést a könyvnek, ami kiemeli a vicces, vagy épp fantasy könyvek közül. Arányaiban nagyon jól adagolt részek ezek, szinte mintha csak a háttérben folyna mindez, mégis átszivárog a nevetésen keresztül Thursday visszaemlékezéseivel. Bravúros! Imádtam a könyv humorát is, a merész újításait is, de ezek a részek az igazán nagyszerűek.
És persze Thursday. Tudom, elcsépelt dolog, hogy ki mennyire azonosul, vagy sem a szereplőkkel, meg szeretünk olyanokat is megállapítani, hogy ki mennyire valós. Én is írtam már korábban pár karakterre, de ezennel most mindet visszavonom, mert A Jane Eyre eset ismeretében baromság volt.
Thursday Next az első olyan főszereplő, ahol végig azt éreztem, hogy lazán kiléphetne a könyvből, tökéletesen el lehetne adni embernek.
A gondolkodásmódja, a tettei, a fájdalmai, de még a poénjai is annyira mindennaposak, olyan tipikusak, mégis jellegzetesek. Nem mondom, hogy 100%-ban tudtam vele azonosulni, mert nem, és ennek az utolsó fejezet az oka (privátban szívesen kibeszélném és ötletelnék a továbbiakra vonatkozóan), de minden egyes megnyilvánulását értettem. Szeretjük azt mondani, hogy a gyarló karakterek jók, mert emberibbek lesznek ettől a vonástól, s ez igaz is, de Fforde most bebizonyította, hogy nem kell ahhoz gyarlónak lenni, hogy ez működhessen. Ha a humora fergeteges, a metaforái bravúrosak, akkor már tényleg nem tudom, milyen szót használjak a karaktereire.
Az Irodet üdvöskéje mellett a mellékszereplők is nagyszerűek, a beszélő neveik meg... Muszáj lesz megkérdeznem Tóth Tamás Boldizsárt, hogy ő is franc bakker asszociációt akarta-e elősegíteni Franz Backernél, hiszen ő eredetileg Jack Schitt volt. De ugyanilyen találó Lydia Letchup, vagy Pagina LaPozz...
Tolonganak itt bennem a nagy szavak, pedig nem igazán akarok olyat használni a könyv vonatkozásában, mert méltatlannak érezném a szuperlatívuszokat. Nem azért, mert a könyv nem érdemli meg, hanem azért, mert annyira különleges, annyira minden megszokottól eltérő a könyv, hogy a szokásos dicshimnusz falsnak hatna szerintem.
Fel nem foghatom, hogy nem akadt korábban kezembe a könyv, azt meg főleg, hogy lehetséges, hogy egyszer már félbe maradt a sorozat kiadása, mert minimum középiskolai kötelező olvasmánynak kellene lennie. Megjegyzem, szerintem sokkal több poént értenének is a tinédzserek, mert oké, hogy az alapismeretek megvannak, vagy épp akár azok nélkül is szórakoztató a regény, de igazán átlátni azt a hatalmas ismeretanyagot, amiről Fforde tanúbizonyságot tesz a könyvben, azok tudnák, akik épp ebben élnek a történelem, a művészet- és az irodalomórákon.
A Karen Chance könyvekre azt mondtam, hogyha nyernék a lottón, mindenkinek vennék egy szettet a sorozatból. De most már tudni, hogy előtte minden könyvtárnak, és iskolai könyvtárnak küldetnék egyet a Thursday Next könyvekből. És nem átallnék minden szülői értekezleteken lobbizni az SZMK-knál, hogy Ilyet adjatok a kölyöknek, meglássátok, hasznára lesz, és még élvezni is fogja!
De amíg ez a szép új világ nem jön el, vagy Next papa meg nem állítja egy történelmi kérdés erejéig nálam is az időt, addig csak itt tudok mindenkit biztatni arra, hogy mielőbb vegye kézbe a könyvet. Kár ezt halogatni, mert imádni fogjátok! ;)
– Mik ezek, nyüvek?Az időpont 1985, a helyszín Anglia. - Eddig ugyebár nem hangzik valami izgalmasnak.
– Nem nyüvek, Thursday. Könyvmoly-lárvák!
A közlést Mycroft olyan büszke mozdulattal kísérte, hogy azt hittem, a hiba az én készülékemben van.
– És az jó?
– Nagyon jó, Thursday. Ezek a kukacok látszólag csak arra alkalmasak, hogy Pisztráng Pajtás csemegézzen belőlük, pedig minden egyes példányba annyi új génszekvencia van belezsúfolva, hogy ahhoz képest a házi dodód genetikai kódja a gázóra-leolvasónak hagyott cetli!
No, de ha azt is elmondom, hogy az országon belül nagyobb utakra léghajóval mennek az emberek, minden háztartásban van legalább egy házi klónozó készlet, amivel a kis kedvenceket készítik el maguknak, az utcai bandaháborúkban nem a drogbárók piti sakkbábui, hanem a különböző festészeti stílusok lelkes hívei ölik egymást, és alapvető társadalmi kérdéskör, hogy vajon ki rejtőzik valójában a Shakespeare néven elhíresült drámaíró mögött?... Így már azért sokkal érdekesebbnek tűnik. ;)
Ember be nem kategorizálja Fforde könyvét, mert bár van benne némi steampunk, csöpp sci-fi, egy árnyalatnyi fantasy, leheletnyi szatíra, egy csipet romantika... szóval rengeteg fikció, amit megspékel egy adag realizmussal, nagyon, de nagyon gondosan elrejtve a sorok között, valójában nem hasonlít semmihez sem igazán. Mondhatni dodoista mű... vagy inkább könyvlektikus. :)
Ez a Fforde rafinált egy író, mert látszólag egy könnyed kis sztoriba adagol nagyon sok zsenialitást, és pont úgy tálalja, hogy senkinek se ülje meg a gyomrát, ellenben ne egykönnyen felejtsük el a találkozásunkat. Olyan fontos kérdéseket tudott úgy becsomagolni, hogy olvasás közben egyáltalán nem másztak a képembe, mégis mélyen belém égtek, és folyamatosan agyalok rajtuk.
– A Góliát nem vásárol, Next. Kisajátít. Ha a nagybátyja kifejlesztett egy olyan gépezetet, ami ennek az országnak a védelmét szolgálhatja, akkor kötelessége azt rendelkezésre bocsátani.
– És megéri feláldozni érte két ügynököt?
– Természetesen. Naponta halnak meg külszolosok teljesen értelmetlenül. Mindent meg kell tennünk azért, hogy az áldozatuk ne legyen hiábavaló.
– Ha Mycroft meghal maga miatt, esküszöm...
Franz Backer nem hatódott meg.
– Magának tényleg fogalma sincs róla, kivel beszél, Miss Next?
– Egy olyan emberrel, akinek a becsvágya agyontaposta a lelkiismeretét.
– Téved. A Góliáttal beszél, egy céggel, amelyik a szívén viseli Anglia üdvét. Mindent, amit maga körül lát, a Góliát jóindulatából kifolyólag kapott ez az ország. Túlzásnak érzi, hogy a konszern némi hálát várjon ezért cserébe?
– Ha a Góliát valóban olyan önzetlen, mint amilyennek maga mondja, akkor ne várjon semmit cserébe.
– Szép szavak ezek, Miss Next, csakhogy az efféle morális kérdésekben is mindig a pénz mondja ki a döntő szót. Ahol nincs haszon és nincs kapzsiság, ott tettek sincsenek.
Azok alapján, amiket korábban olvastam a könyvről, egy vicces kis képtelen agymenést vártam, ami a frenetikus humorával levesz a lábamról ugyan, de mélységeket maximum csak az alternatív világ kidolgozásában kapok, vagy épp az irodalmi utalásokban. Ráadásul azt vártam volna, hogy megüli az egész cselekményszálat Jane Eyre, ám ehelyett többet tanultam Dickensről, mint hittem, hogy lehetséges.
Egy olyan világban, ahol a rendfenntartás a Különleges Szolgálat dolga (KülSzol), és minden, de minden elképzelt vagy elképzelhetetlen problémára van alosztály, él és dolgozik Thursday Next, ki irodalmi bűnügyek megoldásával foglalkozik, egyébként veterán katona, nem mellesleg szingli, és 36 éves. A KSZ-27, azaz az Irodet londoni irodájában tengeti mindennapjait hamisított versek, és Shakespeare teóriák között, mígnem egy nap ellopják Charles Dickens Martin Chuzzlewit című művének kéziratát.
Ettől még persze nem állna meg a világ, akkor sem, ha az eredeti kéziratok megváltoztatásával az összes reprint változik, erre van az Irodet, csakhogy az elkövető feltehetően nem más, mint Acheron Hades, aki roppant agyafúrt, tisztára Johnny Depp karaktere a Turistából, még senki se látta, és különben is a harmadik leggátlástalanabb lény a Földön.
Úgyhogy színre lép a KSZ-5, a felkutatás és feltartóztatás részlege veszélyes elemek esetében, és Thursday kisasszony segítségét kérik, aki azon kevesek egyike, aki már látta Acheront, és életben is maradt utána, vagy nem felejtette el az arcát. Next persze vállalja a feladatot, és kezdetét veszi az egész könyvön átívelő nyomozás, ugyanis Jane Eyre majd csak a 27. fejezettől kerül komolyabban bajba.
Gondolkodtam is olvasás közben, hogy akkor vajon miért az lett a címe, ami, bár nyilvánvaló, hogy a Martin Chuzzlewit eset kevésbé eladható, ráadásul magam sem találtam semmi vállalható alternatívát. Vagy nem lehetett ennek a könyvnek találóbb címet adni, vagy Jane Eyre tényleg akkor húzónév Angliában, hogy így volt biztos a siker. Mert még ha a szinkronfordításból, az affér szóból indulok is ki, akkor sem látom teljesen értelmét.
De mindegy is végeredményében, mert a könyv bravúrosságát a legkisebb mértékben sem befolyásolja, aki meg attól fél, hogy a Bronte-k életművének ismerete nélkül hátrányba kerül, annak meg most elmondom, hogy nem kell ilyen miatt aggódni. (Ha már mindenáron előolvasni akar valaki, a III. Richárdot vegye kézbe.)
Fforde nagyon szépen megfogja az olvasója kezét a könyv elején, és gyönyörűen végigvezeti az egész sztorin, az egész világán. Semmi felesleges információ, semmi szájbarágós magyarázat, csak annyit érez az ember olvasás közben, hogy Még! Még! Még!
– Csinos vagy, Thursday. Szebben öregszel, mint én.A humora valóban fergeteges, helyzetkomikumok, irónia, csöppnyi fekete humor, széltében-hosszában átszövi a könyvet, az irodalmisága egy, legalább gondolatban megvalósult álom, mégsem feltétlenül ezért a vonásáért szerettem meg igazán.
– Fenéket – legyintettem. – Nézd meg ezeket a szarkalábakat!
– Azok nevetőráncok.
– Ennyire semmi sem vicces.
Túl a poénhegyeken, belengi ezt a sok képtelen elképzelést valami nagyon is valós, nagyon is aktuális. A regényben még mindig tartó krími háború a maga fájdalmas módján csodálatos metafora, a legkevésbé sem tolakodó, mégis határozott hitvallás a témában, és ad valami olyan különleges rezgést a könyvnek, ami kiemeli a vicces, vagy épp fantasy könyvek közül. Arányaiban nagyon jól adagolt részek ezek, szinte mintha csak a háttérben folyna mindez, mégis átszivárog a nevetésen keresztül Thursday visszaemlékezéseivel. Bravúros! Imádtam a könyv humorát is, a merész újításait is, de ezek a részek az igazán nagyszerűek.
És persze Thursday. Tudom, elcsépelt dolog, hogy ki mennyire azonosul, vagy sem a szereplőkkel, meg szeretünk olyanokat is megállapítani, hogy ki mennyire valós. Én is írtam már korábban pár karakterre, de ezennel most mindet visszavonom, mert A Jane Eyre eset ismeretében baromság volt.
Thursday Next az első olyan főszereplő, ahol végig azt éreztem, hogy lazán kiléphetne a könyvből, tökéletesen el lehetne adni embernek.
A gondolkodásmódja, a tettei, a fájdalmai, de még a poénjai is annyira mindennaposak, olyan tipikusak, mégis jellegzetesek. Nem mondom, hogy 100%-ban tudtam vele azonosulni, mert nem, és ennek az utolsó fejezet az oka (privátban szívesen kibeszélném és ötletelnék a továbbiakra vonatkozóan), de minden egyes megnyilvánulását értettem. Szeretjük azt mondani, hogy a gyarló karakterek jók, mert emberibbek lesznek ettől a vonástól, s ez igaz is, de Fforde most bebizonyította, hogy nem kell ahhoz gyarlónak lenni, hogy ez működhessen. Ha a humora fergeteges, a metaforái bravúrosak, akkor már tényleg nem tudom, milyen szót használjak a karaktereire.
Az Irodet üdvöskéje mellett a mellékszereplők is nagyszerűek, a beszélő neveik meg... Muszáj lesz megkérdeznem Tóth Tamás Boldizsárt, hogy ő is franc bakker asszociációt akarta-e elősegíteni Franz Backernél, hiszen ő eredetileg Jack Schitt volt. De ugyanilyen találó Lydia Letchup, vagy Pagina LaPozz...
Tolonganak itt bennem a nagy szavak, pedig nem igazán akarok olyat használni a könyv vonatkozásában, mert méltatlannak érezném a szuperlatívuszokat. Nem azért, mert a könyv nem érdemli meg, hanem azért, mert annyira különleges, annyira minden megszokottól eltérő a könyv, hogy a szokásos dicshimnusz falsnak hatna szerintem.
Fel nem foghatom, hogy nem akadt korábban kezembe a könyv, azt meg főleg, hogy lehetséges, hogy egyszer már félbe maradt a sorozat kiadása, mert minimum középiskolai kötelező olvasmánynak kellene lennie. Megjegyzem, szerintem sokkal több poént értenének is a tinédzserek, mert oké, hogy az alapismeretek megvannak, vagy épp akár azok nélkül is szórakoztató a regény, de igazán átlátni azt a hatalmas ismeretanyagot, amiről Fforde tanúbizonyságot tesz a könyvben, azok tudnák, akik épp ebben élnek a történelem, a művészet- és az irodalomórákon.
A Karen Chance könyvekre azt mondtam, hogyha nyernék a lottón, mindenkinek vennék egy szettet a sorozatból. De most már tudni, hogy előtte minden könyvtárnak, és iskolai könyvtárnak küldetnék egyet a Thursday Next könyvekből. És nem átallnék minden szülői értekezleteken lobbizni az SZMK-knál, hogy Ilyet adjatok a kölyöknek, meglássátok, hasznára lesz, és még élvezni is fogja!
De amíg ez a szép új világ nem jön el, vagy Next papa meg nem állítja egy történelmi kérdés erejéig nálam is az időt, addig csak itt tudok mindenkit biztatni arra, hogy mielőbb vegye kézbe a könyvet. Kár ezt halogatni, mert imádni fogjátok! ;)
Szerző: Jasper Fforde
Sorozat: Thursday Next #1
Eredeti cím: The Eyre Affair
Oldalszám: 373
Kiadó: Cor Leonis Kiadó
Megjelenés: 2013
Sorozat: Thursday Next #1
Eredeti cím: The Eyre Affair
Oldalszám: 373
Kiadó: Cor Leonis Kiadó
Megjelenés: 2013
Értékelés:
0 megjegyzés:
Ne tartsd magadban...
Mondd el bátran a véleményed!