Jill Hathaway: Slide - Mások szemével

Kívülről teljesen normálisnak tűnik a házunk. Ha egy idegen megy el előtte, valószínűleg azt hiszi, hogy egy kedves, normális család él itt - anya, szerető apa, és két aranyos, jól nevelt tinilány. Nem is sejti, hogy az anya rég meghalt, az apa egy áthatolhatatlan burokban él, és a lányok egyike belecsusszan másokba, és lát mindent, amit elrejtenek a világ elől.

Fülszöveg: Sylvia túl sokat tud… de nem eleget ahhoz, hogy megállítsa a gyilkost. Sylvia Bell egy dologban teljesen biztos – húgának barátnője, Sophie nem önkezével vetett véget életének. Valaki meggyilkolta. Vivi tudja, mert tanúja volt. Mindenki azt hiszi róla, hogy narkolepsziás, de valójában nem elalszik, mikor elveszti az eszméletét. Ilyenkor valaki más elméjébe jut, és az ő szemével látja a világot. Így csusszant bele a húgába, mikor puskázott a matek dolgozat közben, vagy egy tanárába, aki titokban iszik az órák előtt. Nagyot kellett csalódnia állítólagos legjobb barátnőjében az iskolai bálon. De semmi sem készíthette fel arra, ami egy októberi éjjel történik vele. Hogy egy véres kést szorongató, titokzatos alak elméjébe csúszik, aki Sophie véres teste fölött áll. Vivi nagyon szeretné megosztani valakivel a titkát, de ki hinne neki? Olyan őrültségnek hangzik, hogy még legbizalmasabb barátjának, Rollinsnak sem meri elmondani, hát még a rendőrségnek. Még ha meg is bízhatna Rollinsban, a fiú az utóbbi időben távolságtartóan viselkedik vele, különösen, mióta Vivi több időt tölt egy másik fiúval, Zane-nel. Vivi, aki titkok, hazugságok, veszélyes helyzetek szörnyű hálójába keveredik, nem fordulhat senkihez, egyedül kell lelepleznie a gyilkost, mielőtt újra lecsaphatna. Szerző: Jill Hathaway Sorozat: Slide #1 Eredeti cím: Slide Oldalszám: 239 Kiadó: Egmont Megjelenés: 2012

Itt most nagyjából arról kellene beszélnem, hogy nem is olyan rossz kis könyv ez, pláne első könyvnek. Jill Hathaway bár eléggé alulírta, meglepően élvezetes kis ya-thrillert hozott össze, ahol a főszereplő lány enyhe narkolepsziában szenved, és amikor bekómál, más emberek fejében találja magát.

Valóban izgalmas alapötlet, viszonylag tisztességes kidolgozással, bár nyilván a kezdés után kitalálható, hogy millió helyen bele lehet kötni, tudnék is, csak nem akarok. Bűvölt a könyvecske, amióta csak megvan, és mire sort kerítettem rá, pont a jobbik énem volt hangsúlyos.

Ráadásul erre tett rá egy lapáttal a tény, hogy találtam könyves ikerpárt!
Mondom, mi van:
Adott Arnold barátunk a Szent Johanna Gimiből, aki flegma, a késés úgy alapállapotában hobbija, ezzel lázad az iskolai konvenciók ellen, ám ettől még hiper okos, és rá van állva egy bizonyos lánykára.
Aztán itt van Rollins, aki egy az egyben ugyanaz, mint Arnold, max annyi különbséggel, hogy a rövidebb oldalszám ellenére árnyaltabb, mint magyar barátunk.
El lehet képzelni azt a kamillázást, amit nyomtam, mikor egyre inkább esett le a hasonlóság, és vadul nyomozni is kezdtem, ha nem is épp azért, mert Leiner Laurába akartam belekötni (szeretjük Leiner Laurát Ricsiért és Zsoltiért!), hanem mert ez tök érdekes kis egybeesés.

A vicc? Arnold (és kis társainak) alakja már 2010-ben elérhető volt, míg Jill Hathaway a Slide-ot 2012-ben írta. Na, mármost az is vicces lenne, ha őt gyanúsítanánk ötletátvétellel a srácokat illetően, így el kell könyvelnem magamban a dolgot, hogy egy ilyen karakter a kollektív tudat része. Eddig én még csak nem is hallottam erről a típusról, erre most két, ennyire különböző könyvben is feltűnik, úgyhogy mától hivatalosan is vadászok egy élő példányra, és ezennel gyűjtöm a könyves ikerpárokat. (Aki tud még ilyenekről, kommentben feltétlen ossza meg velem!)

De vissza a könyvre!
Ami bajom van vele, így, a leülepedett olvasásélménnyel, hogy eléggé önálló kötetnek tűnik, amiből végül csak sorozat lett, és ahhoz viszont nem feltétlenül figyelemfelkeltő az első rész.
Az alapszituáció, nevezetesen egy öngyilkosságnak beállított gyilkosság kellően érdekes, és pont egy könyvre szól, mármint a felgöngyölítése. És ez így teljesen jó lett volna, épp elnéznék afelett, hogy a főszereplő vajon miért bír ilyen képességgel, ami mondjuk még 30-40 oldalban kifejtésre kerülhetett volna, és még akkor is vékony marad a könyv.
Kicsit egyszerű a sztori, a karakterek és kapcsolatrendszereik is, de pont ebben van valami báj, amitől megfog. Kifejezetten tetszett például a jelen idejű E/1-es elbeszélés, és a minimál stílusú infóhalmaz Sylvia és Zane kapcsolatát illetően, aminek egyébként a krimiszál miatt is szerepe volt. És épp ez a minimál stílus, és a thrilleres beütés frissíti a kínálatot, mert bár gimi, és kamaszok, legalább paralényektől mentes dark hangulatot teremtett az írónő.
Viszont nem lehet elmenni amellett sem, hogy az egész olyan hatást kelt, mintha csak bedobtak volna bennünket egy regénybe valahol, ott vagyunk egy ideig, és gyere rá, amire tudsz, egyébiránt meg minek bonyolítsuk az életed az előzményekkel, akár a főszereplőt, akár a mellékszereplőket illetően.

Természetesen megláthatnám e kettősség metaforáját, hiszen Sylvia is kvázi kettős életet él: egyet, mikor ébren van, meg még jó pár másikat, ha belecsúszik valakibe álmában, de annyira elnéző azért nem vagyok a könyvvel.

Nagyon kellemes volt olvasni, szerettem, de rengeteg a hibája, ami mind abból fakad, hogy erősen alulírt. Nem kellett volna sok hozzátoldás, csak egy csöpp tudatosság még, esetleg egy olyan bétázó, aki nem fél olvasás után kérdések hadával rávezetni, hogy mi hiányzik belőle.
De hangulatos volt, s bár nem fogom levágni a fél karom a folytatásért, mindenképpen találkozni fogok még Jill Hathaway könyveivel.

Szerintem:

Szerinted?