Beszéljünk egy kicsit Dan Wellsről!

Az autók nem indulnak. A repülők sosem szállnak fel többé. A számítógépes rendszereket alig tudjuk használni, újakat készíteni pláne nem. Mintha... mintha visszafelé folyna az idő. Barlanglakó régészként ülünk a jövő romjain.

Fülszöveg:  Kira Walker megtalálta az RM vírus gyógymódját, de az emberek és a Részlegesek túléléséért vívott küzdelem még csak a kezdeténél tart. East Meadow-t elhagyván Kira kétségbeesetten próbálja kideríteni, hogy kicsoda is ő valójában. Nem lehet véletlen egybeesés, hogy az RM gyógymódja maguknak a Részlegeseknek a vérében található – ez nyilván valami nagyobb terv része, amelyben Kirának is szerepet szántak, és amely mindkét fajt megmenthetné. Kirához útja során többen csatlakoznak, köztük Samm, a Részleges is. De vajon megbízhat-e bennük? Ezalatt Long Islanden az emberiség utolsó képviselői felkészülnek a Részlegesek elleni háborúra, és Marcus tudja, az egyetlen reményük, hogy kitartsanak Kira visszatéréséig. Ám a lány útja hosszadalmas a posztapokaliptikus Amerika pusztaságán keresztül, és közben mindkettejük számára fokozatosan kiderül, hogy legnagyobb ellenségük létezéséről eddig nem is tudtak. A lélegzetelállító Részlegesek trilógia második része az emberiség utolsó előtti órájának krónikája. Utazás az ismeretlenbe, amely során fel kell fedeznünk hogyan élhetjük túl – és ami még fontosabb, hogy mi indokolná megmaradásunkat a Földön.  Szerző: Dan Wells Sorozat: Partials #2  Eredeti cím: Fragments  Oldalszám: 524  Kiadó: Fumax  Megjelenés: 2013

Illetve a Töredékekről kellene, főleg, hogy annyit kések már ezzel a poszttal, hogy kedves Ákosnak egy kamionnyi virslis kiflit süthetek majd februárban, hogy megbocsásson, de most tekintsünk el attól, hogy az ég egy adta világon nem volt semmi lelki-, no meg fizikai erőm írni megváltozott életkörülményeim miatt.

És szögezzük le villámgyorsan, hogy annak ellenére, hogy viszonylag sok idő eltelt a Töredékek olvasása óta, még mindig rajongok érte!

Mert ilyen ez a Dan Wells, immár nemhogy nem vitás, hanem azon agyalok, hogy írásos formába adom neki, hogy egyszerűen imádom, amit a billentyűzet felett művel könyvek címszó alatt.

A Partials-trilógia nyitókötete nagyon-nagyon bejött, mert végre kaptam egy újszerű (akkor még az volt, azóta megtizedelte már persze jó pár író az emberiséget a túlzásba vitt génmanipulációval), technológiai disztópiát, ahol ez a jó ember egymásra szabadított pár istent játszó tudóst, meg néhány általuk teremtett robotizét, és abból lett a probléma, hogy ezek elkezdték egymást tizedelni, aztán meg terméketlenné váltak, az emberiség majdnem kipusztult, Long Island meg központ lett.

Aztán ez így kb elég volt nagy vonalakban az első részre, tényleg élveztem, de ha csak itt, no meg a felsejlő szerelmi háromszögnél megáll a sztori, akkor most arról szólna a poszt, hogy Aguirre Razorland-trilógiája a nagy kedvenc, mert olyat odavágott a 2. részben a hölgy, hogy seggre ültem. De nem írom ezt, mert bár a Töredékek csöppet talán lassan indult be, ami miatt egy ideig hasonlítgattam magamban az élményeket, végül Wells kerekített egy olyat, hogy becsületére válna mindenkinek, ha feleennyire tudná szőni a szálakat.

Belépett a folytatásban a váltott nézőpont, hiszen hát Kira nekilódult a rejtélyek felkutatásának, szeretett Marcusom meg maradt a helyén, Samm meg egy ideig sehol se volt. (Persze aztán sokat szerepel, nyugi, TEAM SAMM-bázis!)
Úgyhogy megaltatott Wells, hogy ez az átkötő rész csak egy szimpla odüsszeia lesz, és a váltott nézőpont meg arra jó, hogy lássam, mennyire hiányolják ezek ketten egymást.

Meg a nagy frászt!
Még az utazás-énkeresés rész úgy ahogy stimmel is, ám mindeközben olyan pofátlanul mesterien bontja ki a világát egyik legkedvesebb íróm, hogy gyakorlatilag tök mindegy volt, hogy kiket követünk útjukon, kik a szereplők, olyan titkokat tárt fel az általa alkotott jövőről, hogy nem győztem puzzle-ozni a fejecskémben, hogy ugyan ebből mi lesz, mikor áll össze bennem a kép.
És nem állt össze, és ezért hatalmas respect neki, mert olyan kiábrándító tud lenni minden sztorinál, ha már a felétől tudom, hogy mi lesz a vége. Itt meg még most se tudom, pedig már mikor becsuktam a könyvet, volt időm rajta agyalni is rendesen, de hát ugyebár hátra van még a záró rész.
És olyanokat tartogathat Danny boy nekem, hogy el se tudom, meg nem is akarom képzelni, olvasni akarom!

Ahogy az író minden egyes könyvét, mert immár bizonyos, hogy Wells nem tud olyat írni, ami ne lenne tökély, amiért ne rajonganék azonnal és feltétel nélkül.

Imádtam a Sorozatgyilkos-trilógiáját is, és hála istennek, még vár rám egy rész, meg ezt is imádom, mert az egyik, ha nem a legjobb disztópiás trilógia, amit valaha írtak (igen, lenyomja az Éhezők viadalát, a többit meg aztán főleg), és...

Kedves Fumax! Mindenféle mellébeszélés nélkül közlöm, hogy AKAROM a skizofrénes könyvét is Wellsnek, és nem félek tenni ezért!

Mert Wells könyvei nagyon jók, a Partials-trilógia nagyon jó, a Töredékek meg azon ritka 2. részek egyike, ami szintén.

Tudom én, hogy manapság már nem divat mindenféle tesztelés, meg letöltés nélkül könyvet venni, de szeretném, ha mindenki tudná, hogy 4 könyv után Dan Wellst én már vakon vennék, akkor is, ha az van braille-írással a borítón a neve alatt címként, hogy Telefonkönyv.

És egyébként nem, nem tudok szinte semmit az íróról (még!, mert már nagyon érik egy interjú), de őszintén szólva nem is érdekel különösebben, csak az, hogy írjon élete végig. Jó sokat! A Fumax meg adja ki mindet!

A történetről meg azért nem beszéltem most, mert akkor nagyjából elmesélhetném az első részt, hogy valahogy megmagyarázhassam, miért olyan frenetikus, hogy itt részletesen belemászunk az ok-okozati összefüggésekbe.
Legyen elég annyi, hogy egy nagyszerűen kibontott és felépített világ tárul a szemünk elé, ahol a Részlegesek és az emberek egymásra utaltságának miértje mellett még jó adag gondolkozni valót is kapunk. A méret alapján persze kicsit túlírtnak tűnhet, ám nem az, mert a háttér megismerése mellett az oldalak jó adag akciót, és egy halvány, de tényleg csak árnyalatnyi romantikát is rejtenek, és tartalmas a végeredmény, arányosan elosztott az akció és a kirakós megfejtése, amihez kellett ez a terjedelem. Talán, de hangsúlyozom, hogy talán az eleje indul csöppet lassabban, de lehet, ez csak azért van bennem, mert nem hittem volna, hogy egymás után két 2. rész is ennyire jó lehet, holott köztudomású, hogy a trilógiák átkötő részei általában gyengébbek.
De itt erről szó sincs, és ezt eleve tudtam volna, ha előtte történetesen nem hengerel le Aguirre Helyőrsége. De hát annyi bajom legyen csak, hogy saját téziseimet rombolják le az írók a jobbnál-jobb könyveikkel.

Végezetül pedig még csak annyit, hogy Dan Wellst mindenkinek!

Szerintem:

Szerinted?

Lélekfalatkák a könyvből