Linger

Annak ellenére, hogy igen sok történetbe  bele szoktam szerelmesedni, csak kevés olyan könyv van, ami évekig megtartja különleges helyét a szívemben. S bár falom a mostani vámpíros, démonos, angyalos…, szerelmi trilógiákat, sagákat és még több kötetből álló társaikat, be kell valljam, egyik sem (még a Twilight sem) érte el nálam azt a különleges érzést, hogy bármikor is olvasom, beleborzongok. Igaz, hogy imádtam a Harry Potter sorozatot, vagy hogy megdobban a szívem az Alkonyat könyvekre, sőt én még az Evernight részeivel is szimpatizálok, mégsem nyújtanak katarzist. Talán pont azért, mert annyira kapcsolódnak egymáshoz, hogy a sok rész egyben tárja elém a történet sava-borsát.

Ám mindig van kivétel. Ez esetben Maggie Stiefvater tett csodát. A Mercy Falls Farkasai sorozatának második kötete ugyanúgy lenyűgözött, mint az első. Igaz a Linger már jobban igényli a Shiver ismeretét, s a végén szinte kínálja a Forever-beli folytatást én mégis elővenném újra akár önállóan is.

Egyrészt ugyanazt kaptam tőle, mint a Shivertől, úgymint költőiség, finom, lassú mégis szépséges fogalmazás, más felől viszont teljesen más könyv volt, mint az első.

Nos, a legszembetűnőbb különbség, hogy itt már négy szemszögből ismerhetjük meg a történetet. Ezzel az elején ugyanúgy voltak problémáim, mint a Shivernél. Igaz itt már pozitívan álltam a dologhoz, de azért csak zavart egy picit. Mégpedig azért, mert annyira csak Samet és Grace-t akartam, hogy rosszul esett az ”új” szereplők megjelenése. Persze, mondhatni ”rutinosan” már tudtam, hogy ennek oka lesz, illetve van. Faltam is a sorokat, oldalakat, hogy minél hamarabb fényt deríthessek Isabel és Cole szerepére.

Előbbinél sajnos nem sikerült rájönnöm, talán majd a Foreverben. Utóbbi ellenben nagyon megszeretette magát velem a végére, még úgy is, hogy az elején osztottam Sam ellenszenvét. De el kell ismerni, az elméletei kulcsszerepet játszanak a végkifejletben. Ráadásul az ő jellemfejlődése jóval szembeötlőbb, mint ahogy az elején gondoltam volna. Sajnos ugyanezt Isabelnél nem tapasztaltam. Számomra ő nagyon beleragadt a dühből lázadom, csakazértisszenvedek szerepkörébe. Bimbózó kapcsolatukat – ha egyáltalán nevezhetem így – pedig akár elhagyhatónak is éreztem. De üde kontrasztot nyújtottak, ridegségükkel, problémásságukkal fokozták azt a költői, tiszta szerelmet, amit már korábban is megismerhettünk.

Hisz velük ellentétben állt Sam és Grace. Igaz, Grace keveset volt aktív cselekvő, inkább csak köré szerveződött a cselekmény. De számomra még mindig az az imádnivaló, önálló lány, akit úgy megszerettem a Shiverben. Minden gondolatát, tettét értettem, átéltem vele együtt azt a kettősséget, ami Sam iránti szerelmét és elkötelezettségét és a belülről kényszerítő érzéseket, sejtelmeket állította szembe egymással. Arról már nem is beszélve, ami a szülei pálfordulását illeti. Meg kell mondjam, gyűlöltem a szüleit! Nagyon egyetértettem azzal a résszel, amikor Grace rávilágított arra, hogy 17 év nemtörődömség után nincs joguk ítélkezni a döntései felett. Hisz semmi olyat nem tett, amivel kiérdemelte volna ezt. Nem lett drogos, nem romlottak a jegyei, nem lett leányanya, nem adta fel a jövőjét, az álmait. Egyszerűen csak párt választott. Igaz nem akárkit, de ez egyben azt is jelenti, hogy nem is akármilyet! J

Mert Samben nem hiszem, hogy bármilyen anyuka találhatna kifogást. (Jó, persze-persze, leszámítva a farkas dolgot, de azt ugyebár nem tudják széles körben.) Az ő karaktere is jelentős fejlődésen ment keresztül. Mindamellett, hogy megmaradt benne az ártatlanság, határozottabbá vált, aki képes felvállalni a falkával járó felelősséget, döntéseket hozni a jövőjét illetően.

De a Grace iránti érzései nem változtak, s ez az érzés az, ami átszövi az egész történetet. Kettejük szerelme nem csak az ő életüket szövi át, hanem a mellékszereplőkét is. Inspiráló, erőt adó, időtlen. Szinte klasszikus, mint az Üvöltő szelekben, vagy Rómeó és Júliában. S sajnos ezen rész végén úgy tűnt, hogy éppoly tragikus is.

Hihetetlen, ahogy az írónő  megfesti könyvei hangulatát. A Shiverben csak úgy csípett a hűvös tél, itt pedig egyfajta fojtott, vihar előtti fülledtség volt. Tele volt a könyv minden sora feszültséggel, visszafojtott várakozással. Ugyanúgy lassú örvényű mű, mint az előző könyv, de végig lehet érezni, hogy valami történik, a felszín alatt készül valami.

S bár itt kiszámíthatóbb volt a végkifejlet, mégis meglepett, hogyan oldotta meg Stiefvater. Érdekes volt, hogy megpróbálta a tudományt is beleszőni, mintegy racionális magyarázatot keresve a történetre. (Nyilván a következő részben ez még hangsúlyosabb lesz.)

Az utolsó sorokat nemes egyszerűséggel megkönnyeztem, olyan szívbemarkoló volt Sam elhatározása, lényéből áradó keserűsége, s ennek ellenére állhatatossága.

Nem is tudom, hogyan fogom kibírni a Forever magyar megjelenéséig. Ízlelgetem a gondolatot, hogy júliusban beszerzem angolul, és megpróbálkozom vele…

De biztos, ami biztos, mind a Shivert, mind a Lingert elolvasom még addig párszor!

Értékelés: