Amanda Quick: Az égő lámpa

Fülszöveg: Adelaide Pyne semmilyen eszköztől nem riad vissza, ha bordélyházakban fogva tartott fiatal lányok megmentéséről van szó, ténykedésével azonban magára vonja a londoni alvilág haragját. Így aztán nem habozik szövetséget kötni Griffin Winterssel, aki ugyan nem makulátlan hírű úriember, de rendkívül hatékony segítőtárs, ráadásul ellenállhatatlanul vonzó férfi.

A hallucinációktól és rémálmoktól szenvedő Griffin Winters szentül meg van győződve róla, hogy hatalmába kerítette a Winters-átok. Tudja, hogy ha nem akar dühöngő őrültként, szörnyű kínok közepette meghalni, meg kell találnia az Égő Lámpát - és a nőt, aki képes arra, hogy a lámpa erejének segítségével visszafordítsa a folyamatot. Amikor találkozik a titokzatos Adelaide Pyne-nal, még nem sejti, milyen szoros kötelék fűzi össze kettőjük sorsát: az Égő Lámpa ugyanis Adelaide birtokában van.

Adelaide és Griffin működésbe hozzák a lámpába zárt viharos erejű energiákat, miközben a mindent elsöprő, izzó szenvedély ellenállhatatlanul sodorja őket egymás karjaiba...

 Eredeti cím: The Burning Lamp

A kezembe akadt, mert…

ismételni tudom önmagamat. Angelikánál beleszerettem a nagy sorozatba (Arcane Society Series) és egy az egyben megvettem a trilógia mindhárom részét. Szóval ha történetesen nem tetszett volna annyira Az átok, akkor is kaptak volna esélyt a további könyvek, hisz ott még csak ismerkedtem az írónővel. Na itt meg egyenesen beleszerettem.

Közös történetünk:

Általában úgy olvasok, hogy nincs a közelben a Moly, ezért ha valami frappáns, tetszetős részt látok, akkor bejelölöm egy post-it-tel, hogy később felvihessem a virtuális idézet gyűjtőmbe. (Más kérdés, hogy az új irányelvek szerint olyat nem igazán kellene felvinni, ami már más által jegyezve lett. De én lusta vagyok, nem fogom füzetbe vezetni, és mivel néha egy idézet többet mond a fülszövegnél vagy egy-egy értékelésnél, így megtartanám eme jó szokásomat. Bocs Moly!)

Szóval fecnizek. Átlag 3-5, maximum 7-8 ilyen kis papírka szokott kifityegni a könyvből. Na itt húsznál is többet sikerült ráaggatnom, mert annyira jó volt. A szellemes párbeszédek, az odamondogatások, a szurka-piszkák annyira elvitték a hátukon a könyvet, hogyha egy gyengébb történettel is párosul, hát én akkor is imádtam volna.

De nem így volt, hiszen megint nyomoztam, miközben az általam hőn szeretett viktoriánus korban térültem-fordultam és aléltam el Griffin Wintersért. :)

Az Álomfény-trilógia publikálás szerinti második kötete a 19. században játszódik, amikor már kezdenek az emberek, s a nők még inkább öntudatra ébredni. Főhősnőnk, Adelaide Pyne amolyan társadalmi reformer, aki életcéljának tűzte ki, hogy megmenti nőtársait a bordélyházaktól. Amerikában szerzett vagyonából felépített egy olyan vállalkozást, mely segít tiszta lappal kezdeni mindenkinek, akire rásütötték a szégyenbélyeget.

Mint mondtam, elsősorban a nők kezdtek még ekkoriban gondolkodás módjukban észhez térni, a férfiak jól megvoltak a saját domináns, férfiközpontú világukban. És mivel a bordélyházakat hímneműek üzemeltették, hát Adelaide bizony kihívta maga ellen a Sorsot.

Szerencséjére akad egy védelmezője, Griffin Winters, aki maga is a londoni alvilág oszlopos tagja. Ám mivel nem érdekelt az örömlány bizniszben, és amúgy is kell neki egy álomfény fejtő a Winters lámpához, így szárnyai alá veszi a társadalmi reformert, annak nem túl nagy örömére. De az ellenségeskedésből hamarosan üzleti megfontolású társulás, majd barátság, később szerelem lesz. Közben kibontakozik előttünk egy újabb részlete Quick/Krentz világának, felderítünk és meghiúsítunk újra egy ördögi tervet, és megismerünk még több szereplőt a „viszálykodó” családokból.

Mondjuk számomra kezd kicsit hiteltelen lenni ez a Jones-Winters érdekellentét, mert csak a vak nem látja, hogy a két család milyen baromi jól tud együtt dolgozni, és igazából barátokként többre mennének, mint úgy, hogy mindig csak hím páva módjára méregetik egymást.

De meg kell hagyni ennek is megvan a maga varázsa.

Egyébiránt rég szerettem ennyire a két főszereplő karakterét. Adelaide egy igazán okos, a realitások talaján álló nő, akiben mégis van szenvedély, amit a munkájában és magánéletében sem fél szabadjára engedni. Igazán tetterős, mégsem veszíti el nőiességét egy percre sem.

Griffin pedig amolyan csupaszív rosszfiú, aki képes felülvizsgálni tetteit, felelősséggel viseltetik az emberei iránt, s bár sebzett szívű, mégsem dagonyázik az önsajnálatban.

És persze amit ezek ketten elfeleselgetnek egymással! Ide tudnám másolni szinte e teljes könyvet bizonyítékul, de nem hiányzik most pillanatnyilag egy jogdíjas per a nyakamba. :)

Szarkazmus, önirónia, helyzetkomikum… minden van itt, amit én nagyon-nagyon szeressek! Néha olyan ”költői képeket”, kifejezéseket használ az írónő, hogy nem bírtam ki hangos röhögés nélkül.

Ráadásul mostmár bizonyossá vált számomra, hogy szépen tudja felépíteni az egymásba habarodás folyamatát. Ismerkedés, bizalom kialakulása, baráti érzelmek, majd ráeszmélés a szerelemre. Persze az a klisé, hogy az első pillanattól fellobban egy apró láng, az van itt is, de nem üti agyon valami eleve elrendeltetett, mégis ellenállok kifogással, hanem elém tárja az érzelmek finom változását, hogy aztán ízig-vérig beteljesedhessen a szerelem.

Ami viszont még mindig csapnivaló. Amilyen érzékletesen és hűen adja vissza a lelki folyamatokat, olyan borzasztó irritálóan csapja össze, majd sűríti három mondatba a szexuális együttléteket. Én ezt nem értem. Ha nem is akar a szexről írni, akkor jótékony módon hagyja ki és csak sejtesse a pásztorórát. Ha viszont – és feltételezem a lámpa hatásából – fontosnak tartja, akkor tiszteljen már meg két lökésnél többel könyörgöm. Mert röhejesen rövid és abszolút realitását vesztett minden ilyen jelenet.

Annyira sajnálom, hogy ezzel okot ad rá, hogy rosszat is kelljen írnom a könyvről, mert ha ez nem lenne, akkor csillagos ötös. De így…

No de egyezzünk meg abban, hogy nem az erotikus jelenetek miatt ajánlom jó szívvel ezt a könyvet, hanem azért, mert  fantasztikusak a párbeszédek, nagyszerűek a karakterek, élvezetes a történet, s bár fura, de mégis izgalmas a világfelépítés, azaz a mágia, ami nem is az, hanem parafizikai tehetség.

Remélem, hogy a teljes nagy sorozat ki lesz adva magyarul, mert újraolvasásnál a történet kronológiai sorrendjét akarom tartani. Addig meg itt van nekem a trilógia harmadik része Az éjféli kristály.

Kiadó: Maecenas

Borító: Na ez már sokkal jobb lett, minta az előző könyvé.

Kedvenc karakter: a két főszereplő mellett leginkább Delbert és Mrs. Trevelyan, akik üde, bájos színfoltjai voltak a könyvnek. Extra ráadásként pedig Mr. Pierce és Mr. Harrow, akik történetesen nők, alternatív életmódjuk szintén olyan kis nüansznyi dolgot tett hozzá a sztorihoz, ami nélkül sivárabb lett volna.

Anti karakter: Nos, a gonoszokat nem szerettem, ahogy annak lennie kell, de a Hulsey-kra mostmár igazán kíváncsi lettem. Remélem, hogy lesz még olyan könyv, amiből jobban megérthetem a motivációikat, mert így a ”túl hülyék, hogy éljenek” kategória.

Világkép: Nem igazán értem még mindig a parafizikai világot. A tehetségek megismerésében még mindig egy helyben topogok, de addig nem vagyok hajlandó támadni emiatt az írónőt, míg nem olvastam minden részt. Kíváncsivá tesz, de csak apró darabkákat kapok válaszul.

Értékelés: