Nem
ismerek még egy olyan szerzőt, aki annyira összezavarna temérdek írói
álnevével, mint Jayne Ann Krentz.
A
Meacenas Kiadó jóvoltából kapunk némi mankót az Álomfény kötetek végén, de ha elnavigálunk az írónő honlapjára, hát
ember legyen a talpán, aki nem zavarodik össze. S mivel szeretnék még sokat
olvasni az írónőtől, ezt nem tűrhettem tovább. :)
Épp
ezért úgy gondoltam, hogy összeszedem valamelyest a műveit, végére járok
temérdek írói nevének, s egyben új rovatot is indítok.
Bizonyos
időközönként – az elsősorban ”problémásabb” írók háza táján – jól szétnézek, és
egységes formában közzéteszem a könyveik, sorozataik listáját, hogy – reményeim
szerint – könnyebb legyen nyomon követni őket. Ezek a posztok folyamatosan
frissítve lesznek, ha új szériával rukkolnak elő a szerzők, tehát nem kell
attól tartani, hogy egy adott szerzőről, időről-időre újra felbukkan egy újabb
poszt.
Következzen
tehát az ezerarcúnevű Jayne Ann
Krentz.
A hölgy
Jayne Castle néven látta meg a
napvilágot, és férjurának köszönhetjük, hogy Krentz-re váltott. Ám legismertebb álneve mégis Amanda Quick, így bátran kijelenthetjük,
hogy e három néven találkozhatunk vele a leggyakrabban mostanság.
Ő maga
még tematikát is épített a neveire. Saját bevallása szerint Amanda Quick néven a történelmi korokban
játszódó könyveket publikálja; a jelenkori eseményeket alapul véve a Jayne Ann Krentz név szerepel a borítón;
a jövőbeli történésekhez pedig a Jayne
Castle-t használja.
Ez eddig még követhető is lenne, ha nem a hetvenes években kezdte volna pályáját és felteszem, akkor még nem volt ez a koncepció így kidolgozva.
Ez eddig még követhető is lenne, ha nem a hetvenes években kezdte volna pályáját és felteszem, akkor még nem volt ez a koncepció így kidolgozva.
1979-ben
a Whirlwind Courtship című könyvét Jayne Taylorként adta ki. A Lost Colony széria harmadik, jövőbeli
epizódját pedig Amanda Glassként
publikálta. Ahogy kutakodtam a neten, nem leltem e két könyv magyar kiadását,
így élnem kell a gyanúperrel, hogy nem is jelentek meg eddig magyarul. (Persze
nem vagyok tévedhetetlen, szóval ha hülyeséget mondanék, akkor tessék szépen
rám szólni kommentben.) Ha jól tudom, akkor odakint is már Jayne Ann Krentz néven futnak az újranyomások.
Továbbá
van az írónőnek egy McFadden Books
elnevezésű sorozata, amit szintén a hetvenes évek végén írt meg. Castle-ként kezdte, majd a harmadik
résznél átváltott a Bentley
vezetéknévre.
Emellett
Stephanie James néven (két bátyja
van: Stephen és James) számos Harlequin ponyvát köszönhetünk neki.
Idehaza a Tiffany sorozatban lehetett rábukkanni ezekre a gyöngyszemekre.
Örömmel vettem észre, mikor az infók birtokában ellenőrzést tartottam a
gyűjteményben, hogy bizony nekem is van tőle füzetecském. :)
(És
persze nem csak kizárólag ezen a néven írt ilyesmiket, hanem Jayne Ann Krentz, Jayne Castle és Bentley-ként is. Mindenesetre az alábbi
felsorolásoknál ezeket a könyveket kihagyom, mert félő, hogy belebolondulnék,
ha nem.)
Nagyjából
ennyi tehát, amit a neveiről össze tudtam nyomozni. Vége a bejegyzésnek? Egy
fenét!
Miután
jól összezavartam mindenkit, most elkezdem a sorozatokat csokorba szedni. Mert
nem ám úgy van ez, hogy elkezdjük az első résszel, majd epedve várjuk a
folytatást. Nem! Itt még azt is le kell nyomozni, hogy milyen könyv, melyik
szériában, milyen sorrendben következik.
Nem
hiszitek? Akkor kezdem is az Arkane
Társaság sorozattal. Tűzök a könyvek mellé jó sok infót, hogy biztos
belezavarodjon mindenki. (Ahol nincs magyar cím, az jelenti azt, hogy eddig még
nem adták ki idehaza.)
Arcane Society Series: (a publikálás sorrendjében) A szereplők
szerinti kronológiai sorrendet pedig abban a pillanatban jelölni fogom, amint
elolvastam az összes kötetet…
1. Amanda Quick: Second Sight – Tiéd vagyok!
(Maecenas Kiadó)
Történelmi,
szereplők: Gabriel Jones & Venetia Milton
2. Jayne Ann Krentz: White Lies
Jelenkori, szereplők:
Jake Salter & Clare Lancaster
3. Jayne Ann Krentz: Sizzle and Burn
Jelenkori, szereplők:
Zack Jones & Raine Tallentyre
4. Amanda Quick: The Third Circle – Rád vártam
(Maecenas Kiadó)
Történelmi,
szereplők: Thaddeus Ware & Leona Hewitt
5. Jayne Ann Krentz: Running Hot
Jelenkori, szereplők:
Luther Malone & Grace Renquist
6. Amanda Quick: The Perfect Poison – A tökéletes
méreg (Maecenas Kiadó)
Történelmi,
szereplők: Caleb Jones & Lucinda Bromley
7. Jayne Ann Krentz: Fired Up – Az átok
(Dreamlight Trilogy – Álomfény-trilógia 1. könyv) (Maecenas Kiadó)
Jelenkori, szereplők:
Jack Winters & Chloe Harper
8. Amanda Quick: Burning lamp – Az égő lámpa
(Dreamlight Trilogy – Álomfény-trilógia 2. könyv) (Maecenas Kiadó)
Történelmi,
szereplők: Griffin Winters & Adelaide Pyne
9. Jayne Castle: Midnight Crystal – Az éjféli
kristály (Dreamlight Trilogy – Álomfény-trilógia 3. könyv) (Maecenas
Kiadó)
Jövőbeli,
szereplők: Adam Winters & Marlowe Jones
10. Jayne Ann Krentz: In Too Deep Fallon – Szédítő mélység (Looking
Glass Trilogy 1. könyv)
Jelenkori,
szereplők: Fallon Jones & Isabella Valdez
11. Amanda Quick: Quicksilver – Az árnyak tükre (Looking Glass
Trilogy 2. könyv)
Történelmi,
szereplők: Owen Sweetwater & Virginia Dean
12. Jayne Castle: Canyons of Night – A sötétség kapujában (Looking
Glass Trilogy 3. könyv)
Jövőbeli,
szereplők: Slade Attridge & Charlotte Enright
De nem ennyire egyszerű ám a helyzet. A jövőbeli történetek a Harmónia bolygón játszódnak, mely annyira megihlette Krentz-et, hogy lett a sorozatnak egy alága is, Harmony Books néven:
1. Nyitó novella: Bridal Jitters – megjelent a Charmed és a Harmony című válogatás kötetekben
Jövőbeli, szereplők: Sam Gage & Virginia Burch
2. Jayne Castle: After Dark
Jövőbeli, szereplők: Emmett London & Lydia Smith
3. Jayne Castle: After Glow
Jövőbeli, szereplők: Emmett London & Lydia Smith (az After Dark folytatása)
4. Jayne Castle: Ghost Hunter
Jövőbeli, szereplők:Cooper Boone & Elly St. Clair
5. Jayne Castle: Silver Master
Jövőbeli, szereplők: Davis Oakes & Celinda Ingram
6. Jayne Castle: Dark Light
Jövőbeli, szereplők: John Fontana & Sierra McIntyre
7. Jayne Castle: Obsidian Prey
Jövőbeli, szereplők: Cruz Sweetwater & Lyra Dore (Cruznak némi köze van a Quicksilver-beli Owen Sweetwaterhez, csak hogy minél egyszerűbb legyen a dolog.)
8. Jayne Castle: Midnight Crystal – Az éjféli kristály (Dreamlight Trilogy – Álomfény-trilógia 3. könyv, Arcane Society Series 9. könyv)
Jövőbeli, szereplők: Adam Winters & Marlowe Jones
9. Jayne Castle: Canyons of Night – A sötétség kapujában (Looking Glass Trilogy 3. könyv, Arcane Society Series 12. könyv)
Jövőbeli, szereplők: Slade Attridge & Charlotte Enright
A Harmónia könyveknek azonban van egy előzmény trilógiája is World of St. Helen's néven.
1. Amaryllis
2. Zinnia
3. Orchid
Eddig vili? Innentől már könnyebb lesz.
Amanda Quick könyvek:
Történelmi
Ladies of Lantern Street Series
1. Crystal Gardens – külföldi publikálás: 2012. április
Vanza Series
1. With This Ring – Ezzel a gyűrűvel (Maecenas Kiadó)
2. I Thee Wed – Titkok könyve (Maecenas Kiadó)
3. Wicked Widow – A gonosz özvegy (Maecenas Kiadó)
4. Lie by Moonlight – Az éj leple alatt (Maecenas Kiadó)
Lake & March Trilogy
1. Slightly Shady – Kissé gyanús (Maecenas Kiadó)
2. Don't Look Back – Ne nézz hátra! (Maecenas Kiadó)
3. Late for the Wedding – Lekésett esküvő (Maecenas Kiadó)
Önálló kötetek:
§ Seduction – Csábítás (Maecenas Kiadó)
§ Surrender – Fegyverletétel (Maecenas Kiadó)
§ Scandal – Botrány (Maecenas Kiadó)
§ Rendezvous – Légyott (Maecenas Kiadó)
§ Ravished – Becsület (Maecenas Kiadó)
§ Reckless – A vakmerő (Maecenas Kiadó)
§ Dangerous – Bukott angyal (Maecenas Kiadó)
§ Deception – Legenda (Maecenas Kiadó) - MEGVÉTELRE KERESEM!
§ Desire – Emésztő tűz (Maecenas Kiadó)
§ Mistress – A szerető (Maecenas Kiadó)
§ Mystique – A zöld kristály (Maecenas Kiadó)
§ Mischief – A bajkeverő (Maecenas Kiadó)
§ Affair – Különös kérő (Maecenas Kiadó)
§ The Paid Companion – Menyasszonyt bérelnék! (Maecenas Kiadó) - MEGVÉTELRE KERESEM!
§ Wait Until Midnight – Mire éjfélt üt az óra (Maecenas Kiadó)
§ The River Knows – A folyó titka (Maecenas Kiadó)
Jayne Ann Krentz-ként jegyzett sorozatok:
Jelenkori
Dark Legacy Series
1. Copper Beach – külföldi publikálás: 2012. január
Lost Colony Series
1. Crystal Flame
2. Sweet Starfire
3. Amanda Glass: Shield's Lady (jövőbeli)
Dreams Duology
1. Dream I. rész
2. Dream II. rész
Gifts Series
1. Gift of Gold
2. Gift of Fire
Ladies and Legend Series
1. The Pirate
2. The Adventurer
3. The Cowboy
Whispering Springs Series
1. Light in Shadow – Fény vagy árnyék (Európa Kiadó)
2. Truth or Dare – Igaz vagy hamis (Európa Kiadó)
Eclipse Bay Series
1. Eclipse Bay – Holdfénypart (Európa Kiadó)
2. Dawn in Eclipse Bay
3. A Summer in Eclipse Bay
Önálló kötetek:
§ Twist of Fate
§ A Coral Kiss
§ Midnight Jewels
§ Golden Chance
§ Silver Linings – Reménysugár (Európa Kiadó)
§ Sweet Fortune
§ Family Man – Csiszolatlan gyémánt (Európa Kiadó)
§ Perfect Partners – Tökéletes társak (Európa Kiadó)
§ Hidden Talents – Titkos tehetségek (Európa Kiadó)
§ Wildest Heart
§ Grand Passion
§ Trust Me
§ Absolutely, Positively
§ Deep Waters – Tűz és víz (Európa Kiadó)
§ Flash – Fényvarázs (Európa Kiadó)
§ Sharp Edges – Örökkön-örökké (Európa Kiadó)
§ Eye of the Beholder – Misztikus szerelem (Európa Kiadó)
§ Lost & Found
§ Soft Focus
§ Smoke in Mirrors – Holtomiglan, holtodiglan (Európa Kiadó)
§ Dangerous Affair
§ Falling Awake
§ No Going Back
§ All Night Long – Ha leszáll az éj (Európa Kiadó)
Jayne Castle néven kiadott:
Jövőbeli
Önálló kötetek: § Double Dealing § Trading Secrets
Guinevere Jones Series
1. The Desperate Game
2. The Chilling Deception
3. The Sinister Touch
4. The Fatal Fortune
Jayne Bentley álnév alatt:
McFadden Series:
1. Jayne Castle: Vintage of Surrender
2. Jayne Castle: Queen of Hearts
3. Jayne Bentley: A Moment Past Midnight
4. Jayne Bentley: Turning Towards Home
5. Jayne Bentley: Maiden of the Morning
6. Jayne Bentley: Hired Husband
7. Jayne Bentley: Sabrina's Scheme
Jayne Taylor, Amanda Glass, Stephenie James nevek alatt publikált:
lásd fentebb…
Kedves Gretty ! Köszönöm, most megpróbálom összerendezni a különböző mappákban levő könyveket, de hogy ez mire volt jó azt nem értem.
VálaszTörlés