Jayne Castle: Az éjféli kristály

Fülszöveg: A Harmónia bolygón a mélység esőerdőket rejteget, a rég eltűnt, idegen civilizáció titokzatos emlékeit hátborzongató, zölden foszforeszkáló városromok és labirintusok őrzik, furcsa állatok szegődnek az emberek társául, és a bolygó szinte minden lakója rendelkezik valamiféle pszichikus képességgel.

Ebben a különös világban Adam Wintersre, a Szellemvadász Céh új vezetőjére sújt le az ősi átok. Ezúttal neki kell megtalálnia az elveszett Lámpát és az álomfényfejtő nőt, aki azonban nem más, mint a Winters család egykori ellenségének, Sylvester Jonesnak a leszármazottja, Marlowe Jones.

Adam és Marlowe útja izzó katakombák és föld alatti dzsungelek csapdáin keresztül vezet, de a köztük fellobbanó vágyakozás elsöprő ereje minden kelepcénél veszélyesebb. Vajon a szerelem, a forró szenvedély le tudja-e győzni Nicholas Winters pusztító bosszúját, megtörik-e végre a rettenetes átok?

Itt, a Harmónián minden titokra fény derül…

Eredeti cím: The Midnight Crystal

A kezembe akadt, mert…

a frenetikus előző rész után csillapítani kellett az elvonási tüneteimet.

Közös történetünk:
Van nálam egy amolyan kívánalmi sorrend, ha a történetek időbeli elhelyezését vesszük. Ez pediglen az, hogy kiemelt figyelmet szentelek a történelmi (regency és viktoriános) korban játszódóaknak, majd a jövőben (disztópiás és esetleg sci-fi) történőeknek, s csak ezután akad kezembe az úgynevezett contemporary. Ez valahogy így alakult, biztos lesz majd bejegyzés, ahol ezt elemzem.

Krentz/Quick/Castle asszony azonban ezt jól összekuszálta nekem, amiért biztos csuklott is párszor. Az Álomfény-trilógia első része (Az átok, ami contemporary) ugyanis kifejezetten tetszett a várakozásokkal ellentétben. Majd jött a történelmi romantikusa, amivel szinte éteri magasságokba emelete azt a bizonyos lécet, hogy aztán ne tudja megugrani Az éjféli kristállyal. Pedig annyira szeretni akartam ezt a könyvet…

Nem először említem, hogy a komplett Arkane Társaságra kíváncsi vagyok. De még mennyire! Keresztbe-kasul lenyomoztam a megjelenéseket, kiadásokat; írtam a kiadónak, hogy bátorítsam őket a hiányzó magyar kötetetek kiadására, elkezdtem vadászni a már megjelentekre… szóval tényleg mindent. Emellett felfedeztem, hogy létezik, alakul egy Harmony Books széria is, melyek központi eleme a Harmónia bolygón élő kolónia.

Valószínűnek tartom, hogy kristály-zölden villant a szemem, mikor azt felfedeztem, úgy megörültem. Mert szeressem én az ilyesmit. Mégsem tudok egy jóízűt áradozni erről a mostani könyvről.

Az alapötletet nagyon jónak tartom! A jövőben, egy teljesen más bolygón játszódó parafizikai tehetségek élete rendesen megfogott.

Adam Winters immár felesleges tiszteletkörök nélkül Marlowe Jones segítségével keresi az Égő lámpát, hogy megelőzze a Cerberussá válást. Útjukat rosszakarók, hataloméhes elmebetegek éppúgy keresztezik, mint a Jones és Winters-klán tagjai.

Egy apránként kibontakozott szerelem, nyomozás és akció, érdekes mellékszereplők szórakoztató egyvelegben hivatottak kikapcsolni, mégis tátong bennem a hiányérzet.

Ennek okai:

1. Egyszerűen nem tudtam elképzelni ezt a távoli, csodás bolygót. Persze el lett mesélve nekem, hogy itt milyen kemény, megmunkálhatatlan zöld kristályok vannak, meg hogy a bolygón régen éltek idegenek, de mégsem lett ”élő” számomra a környezet. A jövőbeni dolgokból Gibson a porcica volt messze a legkidolgozottabb, pedig őt is rengeteg kérdés övezte még a főhősök számára is.
2. Még mindig nem ismertem meg mélyebben a tehetségeket. Van itt álomfény fejtő, stratégiai tehetség, káoszelmélet tehetség… és egy csomó olyan képesség, amire csak utalgatunk, körülírjuk, de valójában a nesze semmi fogd meg jól kategória. Egy nyitó kötetnél ezzel semmi bajom nem lenne, de ez egyáltalán nem az, hanem már bizony sokadik könyv a témában.

Pedig annyira, de annyira jónak tartom még most is az alapötletet! Mégsem tudtam elmerülni a világban és ezt mostmár szóvá kellett tennem. Annál is inkább, mert a történetek rendre izgalmasak, a felépítés jó, a szereplők szerethetőek, a párbeszédek humorral átitatottak.

Az ígéretekhez híven tényleg a végére jártunk az Éjféli kristály legendájának, (igaz, nekem elég semmitmondó volt) Jones és Winters itt már képes a kezdetektől fogva együtt dolgozni, nem elkapkodott a szerelmi szál kibontakozása… mégis… még mindig hagy kívánni valót maga után az összes erotikus jelenet, csak elnagyoltan kaptunk pár kitalált elemet, jelentős magyarázat nélkül…

Annyira kár, mert rengeteg potenciál van ebben a könyvben, ebben a sorozatban. Tessék szépen nekiülni, és ha kell, akkor akár öt-hatszás oldalas könyvet írni akár! Én biztos elolvasnám, mint ahogy a továbbiakban a teljes (két) sorozatot is el fogom, mert még él bennem a remény, hogy a teljes Arkane és Harmónia sorozat révén majd összeáll a kép.

Kiadó: Maecenas

Borító: Ha egy csöppet futurisztikusabb lett volna… De így sem rossz.

Kedvenc karakter: Igazából mindenkit szerettem. A fent elsorolt hibáktól függetlenül szerethetőek voltak. És persze, hogy Gibsont elfogadnám, csak legyen elég Rezzel Dúsított Energiaszelet itthon. :)

Erről jut eszembe! Ha valaki tudná, hogy mi az a rez, akkor kommentben ossza már meg velem legyen szíves!

Anti karakter: a Deene család, no meg Elliott Fortner. Te nyavalyás!

Világkép: Imádnám, ha nem lenne hiányérzetem a kidolgozottság miatt!

Értékelés: