Vendégblogger - Cesar Millan: A csodálatos kutyadoki

Rendhagyó cikk következik, ugyanis kizárólag interjú formájában voltam képes blogszóra* bírni húgomat.

*Blogszó: saját kreálmány, ugyanis tesóm képes és szokott is beszélni, velem is, :) de a blogra írást eléggé elutasítja. Így átmeneti megoldást eszközöltünk. Mivel ragaszkodik ahhoz, hogy én írjak, így megteszem. De azt egy szóval sem kellett megígérnem, hogy a saját szavaimat írom le. ;)

Szereplők: G, mint Gretty és T, mint Tesó

G: Hogy akadt a kezedbe a könyv?

T: Te most szórakozol velem? Pontosan tudod, hogy te vetted nekem. Ne kérdezz hülyeségeket, mert mindjárt itt hagylak!

G: Jól van, na! Honnan hallottál először a szerzőről?

T: Mit mondtam az előbb?

G: Jól van, jól van! De valahogy be kell vezetni a dolgokat.

T: Oké! Oldd meg magad! Haladjunk!

Megjegyzés: interjúalanyom megrögzött dokumentumfilm néző. Ami gomb csak található a távirányítón az mind olyan csatornára van hangolva, mint amilyen a National Geographic is. Emellett elnyomhatatlan szeretet és rajongás fűzi őt a kutyákhoz, de legfőképpen három kedvencéhez. Ezért mikor Cesar Millan feltűnt a zajládán, és húgom realizálta, hogy összeköti őket a szenvedélyük, azonnal kedvenc lett a pasi.

Na ezért kapta meg tőlem a könyveit.

G: Feltűnően gyorsan haladtál a könyvvel…

T: Nem volt az olyan gyors. Te is tudod, hogy alig tudtam olvasni, mert állandóan munkába rohantam vagy hullafáradtan estem az ágyba. Egyébként az eleje amúgy is lassan indult be.

G: Mi volt a baj?

T: Az eleje csak Cesar életéről szól.

G: Hogyhogy? Nem érdekel az élete?

T: Dehogynem, de nem ezért vettem a könyvet.

G: Én vettem.

T: Tudod hogy értem. Külön könyvben szívesen olvasnék róla, mert tényleg érdekes, hogy mi történt vele, hogyan szökött meg Mexikóból, meg ilyenek, de én inkább arra voltam kíváncsi, hogy mit tegyek, hogy a kutyáimat nyugodtan hagyhassam otthon, amíg dolgozni vagyok. Vagy hogy ne ugráljanak folyton a postaládára. Meg ilyenek.

Azt ígérte az ismertető, hogy ilyenekről lesz szó benne.

G: És nem volt erről szó?

T: Valamennyire volt azért. Sok történetet elmesél, sok helyen leírja, hogy mi a hibás magatartás. Ezt értem is. Pár dologgal kapcsolatban fel is ismertem a hibáimat. Szinte mindenütt helyeseltem is, ahol elmondja a helytelen viselkedéseket. Nem is ezzel van a baj.

G: Akkor mi volt a baj?

T: Nem adott alternatívát. Elmondja, hogy mit csinálnak az emberek rosszul, de azt valahogy elfelejtette leírni, hogy akkor mit is tegyünk helyette. Nem mondom, hogy mindenhol, de elég sok helyen csak a problémát ismerteti fel, hogy mit nem szabad tenni, de abban már nem segít, hogy akkor mit is tegyünk helyette.

Például, ha van egy félős kutya, akkor azt nem szabad otthagyni. De közel sem lehet hozzá menni, amíg meg nem barátkozik velünk. És ezzel le is van tudva a tanács. Kérdem én, akkor mit csináljak? Álljak vele szemben egész nap, amíg magától rá nem jön, hogy nem kell félnie tőlem?

G: Szóval értem én, hogy gőzgép. De mi hajtja?

T: Pontosan! Nagyon sok érdekes esetet felidéz, mindnél nagyon érdekelne a megoldás, de mégsem kapom meg azt. Sajnos nem tudok elvonatkoztatni a sorozattól. Ott legalább látom, hogy mit csinál, és abból tanulhatok. Igaz, az csak arra nyújt megoldást, ami épp azzal a kutyával a baj.

Épp ezért örültem volna, ha a könyvben egy átfogó tanács halmazzal szolgál. Ezt viszont nem kaptam meg.

G: Csalódtál benne?

T: Nem feltétlenül. Abban tökéletesen egyetértek, hogy a legtöbb ember hülyén bánik a kutyájával. Csak inkább érzem azt, hogy ez a könyv csak erre kíván rávilágítani. Ezzel én meg pontosan tisztában vagyok. Nem hiába van annyi kóbor kutya az utcákon. Aztán meg csodálkozik mindenki, ha ide-oda csapódnak. Például a hajléktalanokhoz.

Volt is erről egy érdekes rész a könyvben. Szorosan kapcsolódik a kutyasétáltatás fontosságához, amit Cesar nagyon sokszor kihangsúlyozott.

G: Kutyasétáltatás? Hogy segít az a mi problémáinkon? Mozognak a mi kutyáink eleget.

T: Azt mondja a koma, hogy ezzel egyrészt le lehet, és kell is fárasztani őket. Persze a mieink eleve háromszor annyit mozognak, mint más kutyák, mégsem fáradnak el soha. Szóval nem értem, hogy a kutyasétáltatás ezen hogy segíthetne. Másrészt viszont fontos az együtt töltött idő. De az meg nem mindegy, hogy milyen formában történik? Na mindegy is. Szerintem arra gondolt itt Cesar, hogy ez az, ami nem függ össze az anyagiakkal, mert hányszor látni hajléktalant, hogy követi őt hűségesen a kutyája. Csak ők vannak egymásnak, és természetes, hogy sok időt töltenek együtt. És sokat sétálnak is.

Bele sem gondoltam eddig, hogy maga a sétáltatás milyen fontos lehet. De sajnos nem tudok egyetérteni azzal, hogy ez esetben nem számít a pénz.

G: De hát az tényleg nem kerül pénzbe.

T: Az nem is. De gondolj bele egy kicsikét. Cesar szerint a kutyára mindig kell és lehet is időt lopni. Én igyekszem is minél többet velük lenni, tudod. De ha kiszámolod, hogy 12 órában dolgozom, hazaérek, eszek, fürdök, rendet rakok. Már 16 óránál tartok. És még nem aludtam, nem volt időm másra, nem volt időm magamra. Persze a kutyákra igen, mert míg teszek-veszek, közben tudok velük foglalkozni, beszélni hozzájuk, megszeretgetni őket. De igazán időm csak hétvégente lenne ilyesmire. Szóval vagy van pénzem, hogy ne kelljen dolgozni járni és ráérjek, vagy van pénzem és meg tudom fizetni a kutyasétáltatót. De annak meg mi értelme lenne. Úgyhogy túl amerikai ez nekem néhol.

G: Nem lehet, hogy túl sarkosítva nézed ezt az egészet?

T: Gondoltam rá. De aztán jött a következő probléma. A legtöbb történetben a kutyáknak egy gazdája volt. Úgy látszik, hogy ott mindenki egyedülálló. Egy gazda jut egy kutyára. Vagy többre, de nem is ez a lényeg.

Mi eleve többen vagyunk, így érthető, ha a kutya összezavarodik. Mindannyiunknak ugyanazt kellene csinálni, mondani, egyformán sétáltatni. Számoljam ki megint, hogy ki mennyit dolgozik?

G: Nem kell! Értem mire célzol. Mindenkinek el kell olvasni a könyvet. ;)

T: Hát igen. :) Jó lenne! De itt jön a másik gond.

G: Miicsoda?

T: Nem csak Cesartól hallani ugye, hogy a kutyának nem jó, ha egyszerre többen parancsolnak neki. Igen ám, de akkor most hogy is legyen? Némi ellentmondást érzek helyenként. Persze minden kutya, minden eset más és más. Mégis ellentmondást éreztem helyenként. Egyszer ezt mondta, egyszer azt.

Például, hogy a kutyák legfontosabb igényei: futás- evés- szeretet. De ne szeressük túl, mert az sem jó. Ellentmondás? Szerintem igen!

Sőt, néha kifejezetten azt éreztem, mintha a koma elmesélte volna a történeteit a másik írónak, az meg magától írt volna egy könyvet belőlük. Meg az életéről.

G: De tesó, Cesar nem író. Nem szabad csodálkozni, hogy szüksége van ilyen téren a segítségre.

T: Igen, de akkor is. A történeteknél nagyon érződött, hogy személyes tartalommal bír. Hogy Cesar tényleg nagyon szereti a kutyákat. De voltak részek, amikor teljesen más volt a stílus, és az nem tetszett annyira. Szerintem menne Cesarnak egyedül is. Én legalábbis nagyon kíváncsi lennék rá.

G: Szóval volt ami tetszett a könyvben?

T: Hát persze! Az elején nagyon tetszett a kutyák története. Kifejezetten érdekes volt a vörös zónás kutyákról szóló rész is. De valahogy olyan kidolgozatlanok voltak azok a részek. Túl keveset írtak róluk, pedig szívesen olvastam volna még ezekről többet is. Remélem lesz könyve ilyen témákban.

G: Ezek szerint fogsz még olvasni tőle?

T: Viccelsz? Alig várom a következőt! Hátha az már választ ad azokra a kérdéseimre, amikre ebben a könyvben nem találtam választ. Cesar nagy koponya ám. Lehet tőle tanulni. Csak írja le, hogy mit csinál, ne csak sztorigzasson arról, hogy mit nem szabad. Ilyen szempontból a sorozata jobb, mint a könyv. De lehet, hogy ez a kijelentés csak erre érvényes, így készülj, mert a harmadik könyvet is meg kell venned nekem.

G: Látom azt eltanultad, hogy „Legyél mindig te a legdominánsabb!” :P

T: Még szép! Egyébként írhatnál neki, hogy gondolkozzon el azon, hogy kiadjon kisebb könyveket akár, külön fajtakategorizálásról.

G: ???

T: Arra gondolok, hogy említette, hogy akár fajtánként is más lehet a megoldás. Na, írhatna akár fajtánként is egy-egy könyvet, hogy mit lehet és kell csinálni velük.

G: Meg is vennéd őket?

T: Hármat biztosan. A mieinkről szólóakat. Meg pár olyat is, amilyen a többi kedvenc kutyafajtámról szó.

Na, akkor írsz neki?

G: Mit gondolsz te rólam? Csak egy kis könyves blogom van. Kétlem, hogy egyáltalán szóba állna velem.

Velünk, mert akkor már ”rántanálak” magammal. :P

T: Ha-ha-ha... De mostmár kérem szépen a következő könyvet! Betartottam, amit ígértem, hadd olvassak tovább. Te meg kezdd el ezt! Kikérdezem! :D

Ennyi volt tehát a nagy testvéri könyvkibeszélő. Meg kell mondjam, hogy én igazán élveztem az interjúnkat. Lelkesen, kritikusan, összeszedetten beszélt a könyvről. Igazán remek kis írás lett volna, ha hajlandó kötélnek állni. De mit lehet tenni, ő már csak ilyen, s mivel az interjú is nagyon jó hangulatban telt, így nincs hiányérzetem. Ám ezek után nem fogom hagyni, hogy kibújjon a következő alól, ha más nem, hát azt is kibeszéljük.

Pár héttel később…

Jelentem, hogy elkezdtünk alkalmazni jó pár módszert a könyvből.

Működik!