Maggie Stiefvater: Örökké

Fülszöveg: Amikor csókolóztunk, nem számított, hogy két órája még farkas voltam, vagy hogy újra farkas leszek. Nem számított, hogy ezernyi csapdával találjuk szembe magunkat, amint kilépünk ebből a pillanatból. Csak ez számított: hogy összeért az orrunk, a szája puhasága, a sajgás a bensőmben.

Eredeti cím: Forever

A kezembe akadt, mert…

elő kellett rendelnem. Ahogy, amiért és amikor a sorozat először a kezembe akadt, az predesztinálta mindhárom kötetet egy igen különleges helyre a szívemben. Persze a könyvekkel való találkozásom körülményei önmagukban édes kevesek lettek volna, ha a Mercy Falls trilógia csapnivaló. De nem az! Nagyon is csodálatos minden része. Hófehér, dermedt líra.

Közös történetünk:
Amikor végre megjött, félredobtam azonnal minden mást, és csak erre a várva-várt csodára koncentráltam. Be kell ismernem, hogy túlvártam a könyvet, mert azon izgatottságomban, hogy azonnal feltérképezzem a Forever történetét, sok minden elsikkadt. Pedig tökéletes aláfestést kaptam az olvasáshoz. Magas lázzal lecsapott rám a sunyi betegség, hogy én is igazán átéljem, hogy milyen kutyául farkasul lenni. Minden egyes szavát átéltem az átalakulással járó fájdalmaknak, mert kábé én is azt éreztem, hogy folyékonnyá válnak a csontjaim és belülről elemészt valami ismerősen ismeretlen tűz.

Furcsa mód mégis arra kellett rájönnöm, hogy egyáltalán nem merültem el a leírásokban. Azokban, melyeket eddig úgy szerettem, melyek elandalítottak egy más életben, egy más világban. Félreértés ne essék, Stiefvater minden szava továbbra is olyan, mint a legfinomabb csokoládé íze a számban felolvadva, selymes, ezer érzéssel elöntő; csak valahogy annyira be akartam kebelezni a történetet, hogy emiatt már önmagam ellen olvastam. Hiba volt, hogy ennyire vártam és nem tudtam lehiggadni kellőképpen, mielőtt a kezembe veszem és olvasni kezdem.

Sok dolog nem került felszínre, amiért még majd legalább egyszer újra el kell olvasnom a könyvet. Nem mintha bánnám, mert egyébként is az volt az érzésem, hogy a sorozat, de legfőképpen ez a könyv olyan titkokat rejt, melyek mélyebben gyökereznek. Titkokat, melyeket még meg kell fejtenem, esetleg többet is, hisz a Örökké már messze nem csak Grace és Sam szerelméről szól. Valami mélyebb értelmezés el van rejtve a felszín alatt, érzem, tudom, de nem látom az újdonság varázsa miatt. Olyan történet, melynek van még mesélni valója számomra. Mint egy kaleidoszkóp, melybe valahányszor belenéz az ember, mindig mást és mást lát, mindig újabb szépségre lel. Több ez a könyv, mint egy keserédes, de gyönyörű szerelmi história.

Pedig mennyire elég lett volna nekem az is.

A Shiverben ”csak” ők voltak, majd a Lingerben jött Isabel és Cole, kiknek szerepét elfogadtam, megértettem, még meg is szerettem őket. De itt nem akartam mást csak Samet és Gracet. Ennek nincs különösebben mélyenszántó oka, beleszerettem mindkét szereplőbe már a legelején, és önző módon csak őket akartam, akarom.

És e szempontból mást kaptam a könyvtől, mint vártam. Nem többet, nem kevesebbet, nem rosszabbat, csak mást. Még most, hogy írom e sorokat sem tudom eldönteni, hogy mit vártam, mert ismerve mindhárom kötetet, minden egyes cselekmény szál tökéletesen fel van építve, teljesen egyértelműen következik egyik dolog a másikból. De mégis...

Újfent tisztán látom Isabel és Cole fontosságát, de zavartak a jelenlétükkel szinte végig. Semmi személyes, csak nem őket akartam. Nem akartam őket! Hiába fejlődtek, hiába lettek szerethetőek, főleg a végére, valahogy minden egyes róluk szóló fejezetnél úgy éreztem, hogy elvesznek tőlem valamit Samből és Graceből.

Pedig nem feltétlenül, ráadásul nekik is volt jó pár szívmelengető jelenetük végre, pityeregtem is egyszer miattuk, de mégis… Nem kaphattak volna külön könyvet, külön sorozatot? Nonszensz kérés, de most úgy érzem, hogy Samből és Graceből sosem elég és nincs az a mennyiség belőlük, hogy túl sok. Rég voltam ennyire elvakult főszereplő miatt, hát még rögtön kettő miatt.

Az a színtiszta szerelem, azon a teljesen egyszerű, hétköznapi, mégis hihetetlenül erős és delejes módon, amit ők éreznek egymás iránt, olyan erővel fogott meg a lapokon keresztül, hogy érzem, talán sosem szabadulok a hatása alól. Nem mintha akarnék. Én is olyan csókban akarom felolvasztani fázós lelkemet, melyet Sam adott Gracenek. Nincs rá jobb szó, hogy tiszta, őszinte, hihetetlenül emberi és mégis varázslatos a szerelmük egyszerre.

S furcsa mód ezt a magától értetődő csodáját az életnek, sokszor Cole és Isabel gondolatai fogalmazták meg legszebben ebben a részben.

„Kezdtem rájönni, hogy Sam nem képes működni Grace nélkül, és ez a fajta szerelem csak akkor létezhet, ha a két ember biztosan mindig  egymás mellett marad. Ha az egyenlet egyik oldala eltűnik, meghal, vagy kicsivel kevésbé tökéletes a szeremében, a lehető legtragikusabb, szánalmas történetté változik, nevetséges lesz a maga képtelenségében. Grace nélkül Sam egy poén nélküli vicc volt.”

A szülőkön kivételesen most nem idegesítettem fel magam. Ha elém állna oda egyszer a gyerekem 17 évesen, hogy megtalálta élete párját, hát én sem hinném el neki elsőre. Mert ilyenek a szülők, főleg, ha eltűnik egyetlen gyermekük hosszú hetekre. Nem mondom, hogy mintapéldányok, mert továbbra sem, de megértettem a szkeptikusságot és annak okát mindkettőjüknél. Más kérdés, hogy nem lopták be magukat a szívembe. Na de komolyan, hülyén is nézett volna ki, ha azonnal támogatni kezdik kis csemetéjük önállóságát és mintaszülőkké is válnak egyben. Reálisak voltak és ez most nem vett el a történetből.

Szerencsére akadt másik felnőtt, aki meghagyta gyermeki énemnek a bizakodást és segítette a kialakult konfliktus megoldását. Koenig rendőr eddig fel sem tűnt, itt meg elérte, hogy hálával teljen meg a szívem iránta. Nem is realizáltam, hogy kevésbé gyermeki énemnek mennyire hiányzott, hogy ne csak ők kamaszok legyenek egyedül a világ ellen, hanem valaki felnőtt is melléjük álljon. Az írónő jobban tudta, hogy mit hiányoltam eddig, mint én magam.

Persze ha megkérdezett volna, akkor elmondtam volna neki, hogy Shelbyt úgy eleve kihagyhatta volna a sorozatból, de nem tette, így sikerült egy szereplőt tiszta szívvel meggyűlölnöm. Szinte furcsa, hogy ilyen érzés is van bennem a sorozathoz kapcsolódóan.

De ami miatt tényleg mást vártam az a vége. Pontosan tudom, hogy mit akartam (de inkább nem írom le, mert nem lehet spoiler nélkül) és hogy miért nem kaptam meg. És nincs is bennem hiányérzet, csak vágytam volna az én verziómra. Így is szerettem, mert kaptam esélyt, hogy olyanná tegyem magamban, amivel megbékélek. Nem vett el tőlem semmit, amit három rész alatt felépített bennem és ezért hálás vagyok. De mint mondtam, rejt még titkokat a történet. Nem olyat, amiért tovább kellett volna folytatni a sorozatot, hanem olyat, amiért sokszor kell még újraolvasnom. Minden szereplő a maga különös összetettségével ebben a részben vált teljesen képlékennyé, sokan megkérdőjelezhetővé. 

Összességében tehát méltó volt a befejező rész az előzőekhez. Sírtam, nevettem, sóhajtottam vagy ezerszer, hogy Oh… Sam! Imádtam minden sorát, még ha kicsit ambivalens módon is, és azt érzem, hogy örülök, hogy vége lett, de alig várom, hogy újból az elejéről kezdhessem.

Kiadó: Könyvmolyképző

Borító: sajnálom kicsit, hogy ilyen fakóra sikeredett, de valahol van is értelme és illik is a történet hangulatához. Ráadásul a szín azonos betű levettek a lábamról. Csak azt nem értettem, hogy a számmal jelölt szavakhoz, részekhez hová tűnt a lábjegyzet?!

Kedvenc karakter: Sam és Grace mindenek felett!

Anti karakter: Shelby

Világkép: csodálatos összhangot alkot a táj, a karakterek és a farkasok világa.

Értékelés: