Amy Kathleen Ryan: Ragyogás

- Hogy te milyen naiv vagy. - Felicity megvetően nevetett. - Nem látod, mik az emberek? Állatok. Az utolsó szálig.

Eredeti cím: Glow

Fülszöveg: Mit éreznél, ha egy olyan űrhajón születtél volna, ahol csak a szüleid és az idősebbek ismerik a Földet? Te sosem láttad, csak az általuk mesélt történetek alapján ismered, és minden vágyad, hogy megérkezzetek az új otthonotokba, arra a bolygóra, amelyet benépesíthettek.

A történet középpontjában Waverly áll, akinek az élete váratlan fordulatot vesz. A barátja, Kieran éppen megkéri a kezét, amikor a szövetséges hajójuk váratlanul megtámadja őket és elrabolja az összes nőt az űrhajóról, ahol eluralkodik a káosz. A szerelmeseket elszakítják egymástól az események, s mindkettejüknek helyt kell állnia az új és szokatlan helyzetben.

Ahhoz, hogy visszataláljanak egymáshoz és szeretteiket is megmentsék, sokat kell küzdeniük. Hamarosan arra is ráébrednek, hogy az ellenségek nem mindig kívülről érkeznek.

A Ragyogás egy trilógia első része. A kitartásról, szerelemről és árulásról szóló lebilincselő történet fenntartja az érdeklődést és kíváncsiságot az olvasóban. A második rész 2013 őszén fog megjelenni.

Kezembe akadt, mert...

már akkor rögtön kiszúrtam, mikor a Maxim legelőször kiajánlotta az őszi könyveket. Űrutazás és disztópia? Erre a kombóra csak bárgyún vigyorogni tudtam, és dörzsölni a tenyeremet, hogy mikor jön már. ;)

Közös történetünk:
Amikor becsuktam a könyvet, kiszaladt a számon egy igen határozott káromkodás, melyet most nem idéznék ide. (Úgy kezdődött, hogy azt a büdös... ***)

De hol is kezdjem?...
Általában piszkosul rühellem az összehasonlítgatásokat más könyvekkel, pláne a borítón, de ez esetben kivételt kell tennem, és elismernem, hogy az alábbi kép minden szava igaz!

Nem kellett három fejezet, és már az én fejemben is az kezdett megfogalmazódni, hogy van ez olyan jó, mint az Éhezők viadala trilógia.

Persze azon kívül, hogy mindkettő disztópia, és meglehetősen komor hangulatú, nem sokban egyeznek, ám ez a két egyezés, és a számos különbség elég ahhoz, hogy szépen egymás mellé kerüljenek a kedvenc-polcon.

Persze a fülszöveg alapján arra gondoltam, hogy kapok egy könnyed kis szerelmet, némi űrhajózást, kellemes magyarázatot arra, hogy miért él az emberiség az űrben, és ennek köszönhetően elütöm pár estém a könyvvel.

Ehelyett belekezdtem, és nagyjából egy fenékkel ki is olvastam, pedig voltak helyenként olyan durva dolgok benne, hogy muszáj volt lerakni és megnyugodni, különben megverek valakit.

Ennyit az elképzeléseimről, meg a könnyed kis románcról. A szerelmi szál például a létező leglényegtelenebb dolog a könyvben.

Ellenben van helyette egy olyan eszmefuttatás és morális elképzelések ütköztetése, hogy még a Battlestar Galactica is elszégyellheti magát, pedig az se egy semmi sorozat.

Bár míg ott a több isten hit és az egy isten hit "csatázott", itt a világi és a vallási szemlélet különbözősége (?) sarkallja borzasztó tettekre az embereket. És egyszerűen elképzelni nem tudom, hogy a trilógia legvégére merre csavarjuk majd még a történetet... de izgalmas lesz, arra fogadni merek!

A Föld készletei kimerülőben, a légkör egyre melegszik, az eső mérgezett, ezért két űrhajó indult 43 és 42 évvel ezelőtt a világűrbe (1 év különbséggel, bár hogy ez miért volt így, az nem derült ki számomra), hogy megtalálják az Újföldet, s ott megteremtsék a túléléshez szükséges feltételeket az otthon maradottak számára.

Ám a mély űri utazás megnehezíti a terhességet, márpedig kétezer-kétszáz akárvalahányban még mindig nem sikerült felfedeznünk a hipertér utazást, így az út maga csöppet időigényes. Ezért fontos, hogy a legénység kvázi gondoskodjon utánpótlásról.

Két hajó: az Empyreum és az Új Látóhatár. Az egyiknek sikerült megoldást találni a szaporodásra, a másiknak nem. Persze a kommunikációnak hála, megosztják egymással és a földiekkel is a tapasztalatokat, mégis valami félresikerül, és az Új Látóhatár amellett dönt, hogy lelassít, és számon kéri az Empyreumot...

Ezen utazik Waverly és Kieran is, boldog gyarmatosítóként, naiv tudatlanságban, hiszen ők már az űrben születtek, viszonylag burokban élnek, és mint a túlélés biztosítóit, mindenki szereti őket. Ők meg egymást. Vagy valami olyasmi.

Halványan felderengett némi szerelmi háromszög, amiért előbb igen mérges lettem, de szerencsére a későbbiek során ez elsikkadt, illetve bizonyos értelemben még létjogosultsága is lett. (Na, azt se hittem volna, hogy valaha leírom ezt a mondatot.)

Ennek az idilli állapotnak rögtön az elején véget vet egy támadás az Új Látóhatárról, akik elrabolják az összes lánygyermeket.

Közben akit tudtak, megöltek a felnőttek közül, így a fiúk szinte teljesen magukra maradnak a megrongált Empyreumon.

Mindkét csapat csak egy csoportnyi gyerek, a legidősebb is alig 16 éves, ráadásul egyedül kell boldogulniuk, továbbra is fenntartani magukat, a kilátástalanság, a bizonytalanság ellenére.

Maga a gyarmatosítás rideg jövőképe is ütős, bár ezzel kapcsolatban sok információt nem kapunk, ám ha kapunk, akkor a túlélést biztosító nézetek alátámasztásaként.

Az egyik hajóra ugyanis a vallásos embereket válogatták, a másikra a világi nézeteket vallóakat, mondván a hasonló szociális nézetek erősítik a közösséget.

Most szólnék, hogy innentől a bejegyzés nyomokban az én vallási nézeteimet fogja tartalmazni, ami igencsak sértheti másik érzéseit!

A gond ott van, hogy az Empyreum legénysége csöppet racionális szemléletű, mely nem lenne gond, ha ez alatt nem éreznék felhatalmazva magukat különböző gaztettekre Emberi kötelesség!, A túlélésért! címszavakkal, s bár ennek konkrét megnyilvánulásait ebben a részben csak sejtette Ryan, szerintem később jobban ki lesz bontva a dolog.

Az Új Látóhatár meg egy istenfélő közösség, ahol nyilván teljesen természetes, hogy a gyerekvállalás nem csak azért magasztos, mert muszáj, hanem nekik amúgy is központi kérdés az istenükkel való kapcsolatban.

A baj az, hogy a megalománia egy kicsivel hamarabb ütötte fel a fejét a világi hajón, és a kapitány eléggé elbánt a vallásosokkal, mire ők meg vad fanatizmusba fordultak.

Viszont ettől ők aztán sokkal veszélyesebbek lettek. (Legalábbis az előbbi Anne Mather szerint, az utóbbit meg én mondom.)

Az egész lányrablás, majd a magyarázat olyan szinten borzasztott, hogy majdnem nekiindultam templomokat robbantgatni, de aztán még ezt is tudta fokozni az írónő.

Amit a lányokkal tettek a "gyermekáldás" érdekében, olyan szinten bicskanyitogató  hogy szavaim nincsenek rá. Még öblös káromkodás se.

- Mit csináltak veled?

A lány vigasztalanul nézett rá. - Mindent.

Értem én a hit erejét, főleg úgy ábrázolva, ahogy ez idő alatt az Emypeumi fiúknál tette az írónő, mégis ha rajtam múlna betiltanám az összes vallási könyvet, ami csak a világon van.

Nem tudom, hogy mennyire akarta a torzulást ábrázolni Ryan, de mindenesetre sikerült neki, méghozzá bravúrosan, mindkét hajó esetében.

Persze nem mondom, hogy a másik út, amit Anne Mather vázolt a kapitánnyal kapcsolatban, olyan piszok helyes lenne, de esküszöm minden jobb annál a demagóg dumánál, amit a Hinnünk kell Istenben! baromság alatt nyomatnak az emberbe. (Felőlem egyébként lehet Istent szeretni - akármelyiket - egészen addig a pillanatig, míg a tolerancia szó - azaz, hogy én meg közben abban hiszek, amiben akarok - ismerősen cseng. De ezt a fogalmat valahogy mindig az elsők között lövik ki a vallásszótárakból...)

A szenvedésnek megvan a célja, gondolta Kieran. A kínok és az éhezés a börtönben megtisztították őt, és felkészítették Isten üzenetének befogadására. Isten azért engedte meg a támadást, hogy az Empyreum egész legénysége megnyissa fülét az Ő hangjának.

Ekkora baromságot!

Amy Kathleen Ryan

És mégis, az írónő olyan biztos kézzel szövögeti a szálakat, olyan egyértelműen levezeti a lelki folyamatokat, hogy egyszerűen nem lehet belekötni.

Látja az olvasó, hogy mi a gáz az egésszel, mégis támadhatatlan, annyira kidolgozott az eszmeiség, és ezalatt egyaránt értem mindkét hajó nézeteit, sőt, még azt a halványan kibontakozó, szerelmi háromszögre utaló valamit is, amit az elején és a végén megpendített.

Borzasztó sötét és gondterhelt az egész könyv hangulata rögtön a legelejétől kezdve, mégis pillanatok alatt beszippant.

Persze vannak apró hibák és következetlenségek (például csak statisztikai alapon is lehetetlen, hogy az összes felnőtt... na mindegy, nem spoilerezek) mégis hiánytalanul megoldott benne Ryan mindent.

Egy dolog miatt bántam csak meg, hogy elolvastam: piszok messze még a trilógia vége, pedig most nagyon örülnék, ha itt lenne a polcon az összes rész. (Úgyhogy ezennel jelezném előrendelési szándékomat az össze további kötetre!)

A könyvet nagyon szépen köszönöm a Maxim Kiadónak!

Értékelés:

Walt Whitman:

Ének magamról

1

Magamat ünneplem és énekelem

S amit én elfogadok, te is elfogadod majd,

Mert minden atom, mely enyém, éppúgy a tiéd is.

Henyélek és lelkemet vendégelem,

Hátradőlök, kedvemre henyélek és egy nyári fűszálat figyelek.

Nyelvem, vérem minden atomját e talajból, e légből gyúrták,

Szülőktől származtam, akik szintén itteni szülőktől származtak és ezek szülei szintúgy.

Most harminchétéves fővel jó egészségben nekikezdek,

Remélve, hogy nem hagyom abba holtig.

Hitvallások és iskolák elmaradoznak,

Félreállnak egyidőre, érték szerint becsülve, de sohasem feledve,

Jónak-rossznak szállást adok én, tőlem mindenki kénye-kedve szerint beszélhet,

Akadály nélküli őserejű természet.