Karen Chance: A hajnal átka

Spoilermentes értékelés!

Eredeti cím: Curse the Dawn

Fülszöveg: Noha Cassandra Palmer nagy hatalommal bíró Pythiává vált, ez egyáltalán nem készteti visszavonulásra azokat, akik a halálát kívánják. A természetfeletti lények világában kevesen örülnének annak, ha az önfejű Cassie foglalná el a legfőbb jövőbelátó posztját – és minden tőlük telhetőt el is követnek, hogy mielőbb eltegyék láb alól. A vámpírok Szenátusa támogatja ugyan Cassie-t új tisztségében, ám az általuk biztosított védelemnek ára van: szövetségre kell lépnie a szexi vámpír nagymesterrel, Mirceával, aki saját tulajdonaként tekint a lányra. 

Ám még a vámpíroknak is komoly gondot okozhat Cassie életének megóvása, hiszen Apollo, az önjelölt istenség, a Pythia hatalmának forrása az ellenfelük. Hogy megmentse saját életét – és mellesleg a világot – Cassie-nek szembe kell néznie teremtőjével…

Ez a rész... aaahhh, te mindenható görög istenség!... valami ELKÉPESZTŐEN JÓ volt!!!

Az első három fejezetben még tudtam magam tartani ahhoz, hogy lassan, napi egy fejezetet olvasok, de a negyediktől már képtelenség lett volna akár egy komplett hadmágusi fegyvertárral is lefejteni a könyvről.

Pedig az eleje egész furán indul (a szokásos módon indul, csak nekem utólag már elvész a történések ismeretében az ereje), tekintve, hogy "csak" Agnest hajtjuk némi tudásért, akivel kapcsolatban ne tévesszen meg senkit a tény, hogy már korábban elhalálozott. Azt tudjuk, hogy a mágikus lények szerint is csak a halott Pythia a jó Pythia, de itt is, mint kiderült a korábbi részekből már nem egyszer, ezt az áldásos állapotot elérni nem is olyan könnyű feladat. Se Agnes, és legkevésbé se Cassie esetében.

Kapunk egy csöppet aztán Mirceából is, aki nagyon erősen kitolatott a szívutcából számomra (majd mindenki meglátja, hogy miért), és aztán belevetjük magunkat a háború... előszelébe, ami alatt jobbára természetesen politikai csatározásokat kell érteni, méghozzá nem is akármilyeneket, és hát valljuk be egyik jómadárnak sem igazán kenyere a diplomácia. (Mármint a vámpír populáción kívüli egyéneknek.)

Ez persze közel sem azt jelenti, hogy unalmas köröket futnánk a bürokrácia útvesztőiben. Egy frászt! Olyan mértékű feszültséggel vannak átitatva a lapok, hogy szinte szikráztak az ujjaim.

Cassie azon igyekszik, miközben árgus szemek vigyázzák a saját védelme érdekében minden lépését, hogy összehozzon egy Pythia-Ezüst Kör csúcstalálkozót, ráadásul szerencsétlen Dantéban, csakhogy az események ezúttal is nem várt fordulatot vesznek... (Most mondhatná bárki, hogy igenis ez várható volt, tekintve azt a nagy barátságot közöttük, de higgyétek el, ez mindent felülmúl!)

Egyszerűen nem akarok többet szót ejteni a történetről, mert mindenki megérdemli, hogy teljes egészében maga élje át azt a rengeteg feszültséget, ami a könyvben van, aki meg nem, az húzzon bele, mert ó, atyavilág, mi minden van ebben a könyvben.

Az még hagyján, hogy az első fele a könyvnek pattanásig feszíti a húrt az akció terén, ezt valahol már erőteljesen megszokhattuk eddigre, de itt most még egy szinttel feljebb léptünk azt hiszem. Minőségében picit más már ez a rész, mint az előzőek, mely talán ered abból, hogy a világ bemutatása lényegében lezajlott a korábbi részekben, vagy csak megszoktam... Nem is tudom, de mintha több, stratégiailag persze most is jól elhelyezett magyarázó visszatekintés lenne, ami jól jöhet azoknak, akik nem egyben darálják a sorozatot, és a legkevésbé sem zavaró azoknak, akik viszont igen.

Egyszerűen más lett A hajnal átka. Lágyabb talán, bár ez ritka hülye szó erre a sorozatra, de már nem csak az akciójelenetek gyors egymásutánjából fakad az energia, hanem érzelmileg is hat az emberre az egész. A Mario és a varázsló jut hirtelen eszembe, úgy játszott velem Chance, csak itt épp imádtam ezt minden pillanatban, és eszem ágában nem volt haragudni érte, de tény, hogy nem én irányítottam, hanem a könyv irányított engem. :)

Ezúttal egyértelműen a jelenre koncentráltunk (jó hír azoknak, akiket összezavartak a múltbeli szövevények), és inkább a jövőbelátást használta Cassie, mint a múltba utazgatást, ami szintén mutatja, hogy változnak az eszközök. Cassie is egyre jobban magára talál, bár még mindig igyekszik elhelyezni magát a flúgos futamban, már egyre karakánabb, ami kifejezetten jót tesz a karakterével.

Újabb lények, újabb szerethető, vagy leköszönő szereplők, tovább árnyalt régi ismerősök, egyre dagadó Pritkin szerelem a lelkemben...

Ami viszont állandó: A HUMOR. Illetve nem, mert ha létezik ilyen egyáltalán, ebben a részben még több volt, mint a korábbiakban.

Chance olyan helyzeteket teremtett, amiből ley-vonalakat meghazudtoló energiájú helyzetkomikumok fakadtak, és rendre ki is használta mindet, és nem csak azt, hanem a karakterekből adódó poénokat is. Parádés! Hasfalszaggató! Döbbenetes! Csak szuperlatívuszokban tudok róla nyilatkozni, főleg azok után, hogy volt egy pillanat, amikor már annyira folyamatosan röhögtem, hogy keservesen elkezdtem sírni. Komolyan, a halálos ágyamhoz ezt a könyvet fogom odakéretni, és átröhögöm magam odaátra Cassie és Pritkin közös jelenetein. Nem lesz ennél szebb befejezés.

El nem tudom képzelni, hogyan tudott Chance ennyire frissen és élvezetesen írni olyan szituációkról, amik különösebben nem írói zsenit igénylő fordulatok, mégis ragyogóan kihasznált, nagyszerűen kivitelezett minden egyes poén, amit Daikuku-val való megismerkedésünk után kapunk.

Talán az egyetlen általam kifogásolható része volt a történetfolyamnak, hogy a vége bonyodalomnál már káprázott a szemem a ley-vonalakban, amiket sose tudtam rendesen vizualizálni. De annyi baj legyen, volt helyette épp elég más, amit lehetett, és tudtam is. ;) Erotika terén is egyre perzselőbb Chance, és ahogy a lényei keverednek a világában, úgy az akciót, erotikát, humort, és romantikát is egyre kiválóbban vegyíti és váltogatja.

Ha így megy tovább, a következő részeknél félő, hogy én kapom azt a bizonyos infarktust az izgatottságtól, és még szirup szerű kávé se kell majd hozzá, elég lesz csak a tény, hogy Cassie Palmer könyveket olvashatok.

Mondanék még egyébként egy csomó mindent, és ide tudnám idézni a fél könyvet, de még véletlenül sem akarom a legkisebb utalást se ejteni semmire, annyira hiszek abban, hogy a könyv minden sorát át kell élni!

Ha megnyerném a lottót, komolyan mondom, a diákhitelem visszafizetése mellett felvásárolnám a teljes készletet a sorozatból, és mindenkit elárasztanék a könyvekkel.

A könyvet, és az előolvasás lehetőségét nagyon-nagyon szépen köszönöm a Cor Leonis Kiadónak!

Értékelés: