Maryrose Wood: Méregnaplók

Az idő megváltozott. Langyos szellő fúj. Ígéretekkel teli.

Eredeti cím: The Poison Diaries

Fülszöveg: A 18. század végén járunk: Jessamine Luxton a Hulne Apátság romjai között él édesapjával, a köztiszteletben álló gyógyszerésszel, akinek élete célja, hogy minél többet megtudjon a gyógyhatású növényekről. Ennek érdekében a világ minden tájáról igyekszik beszerezni a különlegesnél különlegesebb egyedeket, melyek közül a legveszélyesebbeket egy zárt méregkertben tartja. Egy napon különös fiú érkezik a Hulne kunyhóba: a neve Gyom és a jelek szerint rendkívüli kapcsolat van közte és a növények között. Kicsoda Gyom Mi lehet a titka? És mi készül a méregkert falai mögött?
A gótikus elemekkel átszőtt, izgalmas és romantikát sem nélkülözi regény a méregkert különös világába kalauzolja az olvasót, ahol sosem szabad elfelejtenünk, hogy a megfelelő dózisban minden méreg: még a szerelem is.

Kezembe akadt, mert...

PaAntól kaptam karácsonyra, és egyszerűen csábítgatott takaros kis méretével, és gótikus hangulatával.

Közös történetünk:

Még javában olvastam a könyvet, mikor drága barátnőim körém gyűltek, és csóválták a fejüket, hogy vajon miért tetszik nekem ez a könyv.

Nem is értettem hirtelen, de aztán körbenéztem, és láttam, hogy kapott rendesen hideget és meleget is, pedig szerintem pusztán csak arról van szó, hogy félrekategorizálták a könyvet. Mármint úgy általában.

Ez ugyanis egy ifjúsági könyv. Nem, nem a manapság divatos young-adult vonulat, hiába a 16 éves főszereplő, hanem kőkemény juvenile.

Igaz, hogy áthatja a gótikusnak nevezett sötét és baljós hangulat, a történet a maga körmönfont egyszerűségével meg sem próbál a YA-vonatra felszállni. Csak megtévesztőek a regény eszközei.

Hulne Abbey
Forrás

A 16 éves Jessamine amolyan remeteségben él édesapjával egy rég lerombolt apátságból kialakított otthonukban. Édesanyja korán meghalt, így a félárva kislány gyakorlatilag mesehősnői kapcsolatot alakított ki a konyhakerttel, az ott nevelgetett növényekkel. Ugyanis a papa amolyan gyógyszerész féle, ráadásul a megszállottabb fajtából.

Tudósként szinte betege a régi katolikus szerzetesek botanikai ismereteinek, ám a megfigyeléseikről készült feljegyzések elvesztek a reformáció vérzivataros zűrzavarában, ezért jobbára autodidakta módon próbálja kifürkészni a fűben-fában rejlő orvosságok titkait, és saját, elkülönített kertecskéjében nemesíti a legerősebb mérgezést okozó növényeket, hogy megfigyelései, kísérletei alapján visszanyerjen valamit egy rég letűnt tudásból.

Jessamine ezt csöndes beletörődéssel viseli évekig, csakhogy jön a pubertás, s vele együtt a lázadás apró szikrái, melyet egy titokzatos fiú, Gyom megjelenése lobbant lángra.

Persze ez a láng messze, nagyon messze esik a mindent felperzselő rebelliótól, mégis elindítja őt az énkeresés lassú útján.

Ráadásul Gyomnak van egy titka, mely egész életében arra kárhoztatta, hogy minden jószándéka ellenére kívülálló legyen. És az ő titka még csak nem is olyan sötét, mint a kedves papáé...

Szóval megtévesztő a könyv, hiszen a főszereplői tipikus tinédzserek (még ha a 18. században élnek is), akik  próbálják elhelyezni önmagukat a világban, s mindeközben egymás mellé sodródva addig ismeretlen érzéseket tapasztalnak meg.

Forrás

Mind Jessamine, mind Gyom belső vívódásai a maguk idejében nagyon autentikusak, és elgondolkodtatóak, bár meg kell hagyni, hogy a mágikus vonaltól függetlenül Gyom szenvedése talán még erőteljesebb kérdéseket feszeget.

Mert szenvednek. Jessamine előbb az egyedülléttől, majd a naivságától, idővel a hűségtől (illetve attól, hogy az kinek szóljon), aztán meg már persze szó szerint is.

Gyom szintén magán viseli a gyökértelenség összes béklyóját, amit tovább ront különleges képessége, hogy aztán a  végére saját érzései és boldogsága kösse gúzsba  és állítsa embert próbáló feladatok elé, melyet csak elbukni, mely alatt csak megtörni lehet.

Fájdalmasan nem is törekszik a történet a boldog befejezés felé. Még az, hogy gótikus hangulatú, de egy nagy adag realista-naturalista jellemboncolgatás is kidomborodik.

(Most mindenkinek felszaladhat a szemöldöke, hogy akkor ez miért ifjúsági, de erre csak annyit mondok: A világ a te szemeddel, Légy jó mindhalálig, Kincskereső kisködmön...)

A mágikus realizmus egyik legszebb példája (s bizony, így nyer mélyebb értelmet a lázálom rész is!), ahol a lényeg nem a misztikumon, de még csak nem is a szereplők sorsának alakulásán van, hanem sokkal inkább a globális mondanivalón.

Te meddig mennél el, hogy megmentsd azt, akit szeretsz?

Honnantól nem számít már az emberség?

Van egy pont, ameddig még vissza lehet fordulni, vagy felmenteni a tetteinket a célokat szem előtt tartva?

Northumberland
Forrás

És még vagy ezer kérdés, melyet látszólag felszínesen boncolgat Maryrose Wood, bár valójában inkább elülteti bennünk a kérdések magját, és hagyja, hogy azok gyökeret eresszenek, és idővel indáikkal átfonják a gondolatainkat.

Ráadásul teszi ezt viszonylag kevés, mégis tökéletesen elegendő szóval, csodás leíró részekkel és egy annak ellenére izgalmas történettel, hogy pontosan tudjuk, semmi felemelő nem vár bennünket az út végén. Mégsem tudunk letérni róla, nem tesszük le a könyvet, mert ahogy a szél suttog a fák között, úgy suttog a fülünkbe is valami, hogy Olvasd tovább!

Elismerem, hogy sokaknak csalódás lehet, ha egy paranormális elemekkel átszőtt történetre vágyik, ahol a fiatalok szemünk előtt kibontakozott szerelme beteljesedik, miközben kalandok során visz az útjuk. Ugyanis nem, ez nem a boldogan éltek, míg meg nem haltak végű mese, hanem az, ahol lemondasz a másikról, mert a körülmények nem hagynak más választást.

Semmit nem tudtam a szerelemről, mielőtt Jessamine-nal találkoztam, és most itt állok egyedül, és azon töprengek: vajon így működik? Egy könnycseppnyi boldogság, feloldva a veszteség óceánjában?

Engem elvarázsolt a könyv, a keserédes mindennapjai a szereplőknek, a titkokkal és kitaszítottsággal teli múltjuk és jelenük, és alig várom, hogy lássam, miként mérgezi tovább a jövőjüket Ms. Wood!

Kiadó: Lybrum

Értékelés: