Ilona Andrews: Áradó hold

- Épp az imént meséltem Williamnek, hogy a bírósági meghallgatások jelentik számunkra a szórakozást - mondta Richard. 

- Nem olyan rossz - horkant fel Azan nagyi. - Látnia kellene a temetéseket! Az összes vén lókötő boldog, hogy nem ő fekszik ott, és kárörvendenek a szerencsétlen elhunyt fölött. Ha meghalok, engem égessetek el. 

[...] 

- Miért égessék el? - kérdezte William. 

- Hogy egy jókora máglyát rakhassanak - válaszolta az idős hölgy. Nehéz úgy búslakodni, hogy egy hatalmas tűz ég a közelben.

Eredeti cím: Bayou Moon

Fülszöveg: A Perem két világ között húzódik: az egyik oldalról a Töredék határolja, ahol az emberek autókon járnak, plázákban vásárolnak, és a varázslat nem több puszta tündérmesénél, a másik oldalán pedig Mágia terül el, ahol kékvérű arisztokraták uralkodnak, alakváltók szaladgálnak, és a varázserejük nagysága megváltoztathatja az emberek sorsát… Cerise Mar és a családja pénzben szegény, viszont jókora földterületet mondhat magáénak a Pocsolya nevű mocsaras területen, amely Louisiana állam és Mágia között terül el. Amikor Cerise szülei eltűnnek, a Mar család ősi riválisai válnak az első számú gyanúsítottakká. De semmi nem az, aminek látszik. Mágia két országának kémei cselszövésekkel teli háborút folytatnak egymással, és konfliktusuk a Peremre is átterjed – így Cerise és családja is veszélybe kerül. William, az alakváltó katona, aki maga mögött hagyta Mágia politikai hadszínterét, arra kényszerül, hogy ismét szolgálatba lépjen, és felkutassa a rivális ország kémnagymesterét. Amikor William és Cerise küldetésük teljesítése közben keresztezik egymás útját, fellobbannak a szikrák – de össze kell dolgozniuk, ha sikerrel akarnak járni… és ha életben akarnak maradni.

Kezembe akadt, mert...

az első részt egyszerűen imádtam. Annyira, hogy nem is hittem volna, hogy felül lehet múlni. Hát tévedtem!

Közös történetünk:

Azt hiszem kis kucisom hamarosan köszönti első házaspárját Ilona és Andrew személyében, akik újfent olyat írtak, ami miatt kénytelen leszek elrabolni őket, hogy örökké írásra fogjam zsenijüket. :)

Mikor először összeakadtam a Világok peremén sorozattal, Lord Declan, no meg Rose teljesen levett a lábamról. Belevaló csaj, humorérzékkel rendelkező, karizmatikus hős, mindez körítve egy, a sablonoktól egész bátran elrugaszkodó fantasy világgal. Szerintem joggal hittem, hogy ezt nehéz lesz felülmúlni, de hát nem sikerült Gordonéknak?

Mostani főszereplőnket, az alakváltó, s ezért számkivetett Williamet a Mágikus találkozásban már megismerhettük, ám akkor nem igazán hagyott bennem mély nyomokat. Én ugyanis nem bírom a farkassá alakuló pasikat. Tudja fene, miért, de se vérfarkas, se alakváltó nem nyűgözött még le annyira, hogy nyüszítsek érte, vagy a könyvéért, erre jönnek Gordonék, megírják az Áradó holdat, és elém tesznek egy olyan karaktert, hogy nem térek magamhoz a felismerésektől.

Ugyanis William, mint mondottam volt, egy alakváltó, akinek nem emberi formája farkas. Persze ez lényegtelen, hiszen Mágiában mindegy, hogy mivé alakul át, az ilyenek jó esetben számkivetettek, rosszabb esetben meg halottak, mire betöltenék a két napos kort. William szerencséje, hogy Andriangliában született, ahol nem a Taigetosz várt rá, hanem az állami gondozás, majd a katonai suli, végül a zsoldos gyilkológép szerep. Ebből az életből ugrott ki a Mágikus találkozásokban megismerhetett körülményeknek hála, és nemesi barátja, Declan két évvel ezelőtti esküvője óta Peremben, a varázstalan és a mágikus világok határán húzódó átmeneti részen éldegél, G. I. Joekkal játszik, meg elvegetálgat, miközben olyan dologra vágyik, ami neki soha nem adatott meg: családra.

Aztán a telekhatáron megjelenik egy alak, illetve kettő (a sorozatban valahogy a problémák mindig azzal kezdődnek, hogy megáll valaki a telekhatárnál), és visszahívják szolgálatra. Ő meg belemegy, mert egyrészt ártatlan alakváltó gyerekeket mészárolnak, másrészt meg van némi leszámolni valója ősellenségével, a Póknak nevezett lénnyel (jobb szó híján).

A legszebb az egészben, hogy a mágikus pszichopata utáni kutatásban összeakad Cerise Marral, kinek népes családja (szám szerint 53 fő a rokonság), és egy családi titka van, ami nagyon kell a főgonosznak.

William meg úgy dönt, hogy akkor már a lányt is megvédi. Illetve védené, ha kellene, mert valójában nem kell, mert Cerise - legnagyobb megdöbbenésemre, hogy lehet még ilyesmit fokozni - még Rose-nál is vagányabb, és szerintem még Willamnél is halálosabb, ha közelharcra kerül a sor. (Persze ez egyértelműen nem derül ki, de higgyétek, én érzem, hogy Cerise simán lenyomná a "szép, alakváltó kisfiút".) Kettejük párosa meg hol nevetésre ingerel, hol ellágyítja a szívemet, hol meg perzseli a lapokat.

Szóval az Áradó hold ismét hozza a nagyszerű, és tényleg nagyszerű karaktereket.

William egy ízig-vérig férfias férfi, a maga sutaságával, ösztönösségével, a békés élet utáni vágyával, amit megbolondít néhol a vadság és a nyers erő. Cerise meg méltó párja, de még a népes család is, akik abszolút alkalmasak arra, hogy az őrületbe kergessenek bárkit, ráadásul ölni is képesek egymásért, mégis nagyon szerethetőek.

- Isten hozta a Patkánylyukban. Figyelmeztetem, William. Ha elárul minket, megöljük. 

- Megfontolás tárgyává teszem. 

- Pár napot eltölt velünk, és nagyon is reális lehetőségnek fogja tekinteni.

Viszonylag sok szereplővel kooperál a házaspár, de valahogy mindnél sikerül egy-egy jellegzetes vonást kialakítani. Persze nem kell minden családtag, no meg a Pók csatlósainak nevét bemagolnunk a regény alatt, de akik nagyobb hangsúlyt kapnak a történet szempontjából, egyértelműen kiemelkednek a szereplőgárdából mind vonásaikkal, mind tetteikkel. (A két következő főszereplőt meg nagyon szépen felvezették. Csak Kaldarról meg tudnék írni egy rajongói posztot, még úgy is, hogy mégiscsak Richard tűnik érdekesebbnek.)

- Kaldar, maga az, aki a felperes nevében ma felszólal? 

- Igen, bíró úr. 

- A francba is - mondta Dobe. - Azt hiszem, maga jól ismeri a törvényt. Találkozott vele, fejbe vágta, felgyújtotta a házát, és teherbe ejtette a húgát. 

Széles vigyor terült szét Kaldar arcán: 

- Köszönöm, bíró úr.

Bátor dolog volt ennyi szereplőt mozgatni, de megoldották, még akkor is, ha néha nehezen tudtam követni az eseményeket velük, bár ez inkább akciójelenetnél volt probléma. Nyugalmi állapotban tarolt mindenki.

Féltem is picit a vége felé járva, hogy mindenki életben marad, de szerencsére idővel elkezdődött a karakterkaszabolás mindkét oldalról.

És miért fontos ez? Azért, mert hiába jók a karakterek, ha a sztori cukorsziruppá válik azáltal, hogy a szerző, illetve jelen esetben szerzők nem mernek elengedni egy-egy szálat a drámai fokozás érdekében.

De ezzel végül nem volt gond, és persze nem csak ez az egy eszköz állt a házaspár rendelkezésére.

A történet maga itt már sokkal sötétebb, akcióközpontúbb, mint az előző részben, néhol nézőpontot is váltunk. Bár a főgonosz jeleneteinél nem igazán sikerült mindent megértenem, a hangulat átjött, és kellemesen nyomasztóvá tette körülöttem a légkört. Annak ellenére, hogy a motivációk nekem kicsit még sántítanak, egy nagyon izgalmas történetív kezd kibontakozni.

Őszintén szólva, az első részben annyira elvarázsolt Declan, meg a civakodása Rose-zal, hogy nem igazán figyeltem a mellékkonfliktusra, amit itt azért kicsit meg is éreztem, mind a világfelépítés értelmezésénél, mint az áskálódás kapcsán. Mert hát mit vártam? Két szerelmes némi akcióval övezve perlekedik, majd boldog vég. Meg egy frászt, hiszen ez a világ is kicsit olyan, mint a Cassie Palmer könyvek.

Zutty, nyakon öntenek bennünket jó pár infóval egy teljesen új világról, mely bár helyenként ismerős, mégse közhelyekkel dolgozik, aztán mire kibogarásznád, már elragadtak a szereplők, sodornak az események, és bizony néhány részlet megfejtése az újraolvasásokra marad.

És ezt imádom ebben a sorozatban is, de nagyon! Kicsit olyan ez, mint a láthatatlan sminkelés: baromi nehéz belejönni, de ha egyszer ráérzel az ízére, életed legjobb boltját csináltad meg vele. :)

És ez jó, mert így nem csak egyszeri olvasásra érdemes a könyv, hanem kétszer, ötször, sokszor is képes elszórakoztatni. Túl azon, hogy a párbeszédek folyamatos kacarászásra ingerelnek (többszöri olvasás után is), a világ felépítésében, az események láncolatában is lesz mit felfedezni újra és újra.

Mindenképpen ajánlom mindenkinek, aki csak egy kicsit is szereti a fantasy műfajt, mert itt aztán minden van, kicsit sem átlagos tálalásban!

Akció, lassan, de nagyon szépen kibontakozó szerelem, igazi sziporkázó adok-kapok, rendesen nyakon öntve fekete humorral, és annyi fura lény, amik már önmagukban megérdemelnek egy pár órás ismerkedést az olvasókkal. ;)

A könyvet nagyon szépen köszönöm az Egmont Kiadónak!

Értékelés:

Egyes nők a csillogó páncélú lovagot várják. Cerise egy fekete farmeres, bőrkabátos lovagot kapott, aki végig akarta kergetni az erdőn, hogy aztán azt csináljon vele, amit nem szégyell. 

Amikor kamasz volt, Cerise sokszor elképzelte, hogy megismerkedik egy idegennel. Az illető nem pocsolyabeli lenne, hanem Mágiából, vagy Töredékből érkezne. Veszélyes lenne és kemény, annyira, hogy nem félne tőle sem. És humora is lenne. És jóképű lenne. Olyan jól elképzelte ezt a titokzatos férfit, hogy szinte látta maga előtt az arcát. 

William jól fenéken billentené az illetőt.