Nalini Singh: Angyalárny

Eredeti cím: Archangel's Storm

Fülszöveg: Az éjfélszín szárnyú Jason az árnyak között érzi otthon magát. De amikor India arkangyalának, Nehának férjét holtan találják a palotájában, a kémmester kénytelen kilépni a fénybe. Egy arkangyal őrült haragja ugyanis szörnyű pusztítást végezhet a világban, Jasonnek pedig meg kell találnia a gyilkost, hogy ezt megelőzze. 

De Neha bizalmának ára van: a kémmesternek az arkangyal vérvonalához kell kötnie magát, véresküt kell tennie Mahiya hercegnőnek. A lánynak, aki szörnyű titkokat hordoz a szívében, és már senkiben sem bízik meg. Legfőképpen nem egy ellenséges kémmesterben. 

A gyilkos után kutatva Jason és Mahiya egy évszázados rémálom közepébe cseppen. A váratlan szenvedély feltámadó, fekete vihara pedig mindkettejüket magával ragadja… könnyen lehet, hogy a halálba.

Kezembe akadt, mert...

Egyrészt Nalini Singh könyvei kötelező olvasmányok (kellenének, hogy legyenek), másrészt tökéletes választásnak tűnt Velencébe vinni.

Közös történetünk:

És milyen igazam lett, mert van abban valami különleges báj, mikor útközben egy kémmesterről olvasok, aztán a Dózse-palotában magam is azzá válok, és Jasonnek képzelve magamat suttyomban fényképezek. :)

Egyébként meg ez egy fura könyv.

Illetve nem a könyv fura, csak az én érzéseim vele kapcsolatban.

Nem titok - gondolom -, hogy egyszerűen imádom Nalini Singh ezen sorozatát. Ha egy angyali telefonkönyvet írna, engem az se érdekelne, amíg úgy teszi, ahogy, azaz olyan andalítóan és festőien.

Már csak azért is, mert hangulatkeltésben és leírásban a legjobb, s bár azt hinnénk, hogy az akció a kárára, ez mégsincs így. Egyszerűen máshogy drámai.

Viszont Jason könyve eltér a korábbi részektől, ami nem baj, csak én magamban nem annyira tudok vele mit kezdeni.

Tetszett ez a rész is, hiszen jó volt, csak épp éreztem némi változást a "bevett szokásokban", és ez teljesen összezavart.

Jason Neha otthonába utazik, hogy kivizsgálja párja, Eris halálának körülményeit. Mivel ő a Hetek tagja, az arkangyal csak akkor engedi be a területére, ha hűséget esküszik neki, ám ezt nyilvánvaló okokból se Raphael nem engedélyezi, se Jason nem akarja. Sebaj, jön a mentő ötlet, hogy akkor jó lesz a vérrokon is, nevezetesen Mahiya, aki Neha unokahúga. Persze pletykálják, hogy talán a hűtlen férj az apa, aki pont Neha testvérével szűrte úgy össze a levet, hogy annak komoly bizonyítéka is legyen, de a világ elől jól elzárt lányról ezt kevesen tudják biztonsággal megállapítani. Meg nem is igazán lényeges, már ami a Jasonnal való kapcsolatát illeti.

Az már más kérdés, hogy léte, és helyzete a palotában események egész láncolatát indítja el, kedve attól, hogy Neha ettől folyamatosan ingerült, egészen addig, hogy talán köze lehet valamilyen módon a gyilkosságokhoz.

Ezek az események, illetve felderítésük szerintem a legjobban sikerült Nalini-könyvvé teszi az Angyalárnyat. Most élveztem legjobban a nyomozást, a kirakós összeillesztését, és úgy a regény kétharmadáig nekem nem is esett le, hogy ki lehet a háttérben szálakat mozgató valaki.

Annak is örülnöm kellett volna, hogy a korábbi szereplők itt intenzívebben visszaköszöntek, ám emiatt már nem tudtam felhőtlenül örülni.

Dmitri és Honor kapcsolata ugyanis természetes módon halad tovább a maga útján, ám ezt ahelyett, hogy háttér információkból szedegetnénk össze (mint tettük Elena és Raphael esetében az Angyalkardnál), Jason könyvében komplett fejezeteket kapnak.

Persze értem én, hogy Honor vámpírrá válása nagy horderejű dolog, de kicsit nyűgössé tett, hogy rendszeresen elnyomták a főszereplőket. Konkrétan az a bajom, hogy akkor miért nem kap minden páros 3-3 könyvet?! Mondjuk, ezzel én úgysem tudok mit tenni (bár lehet, hogy megkérdezem a következő levelemben), így igyekeztem túllendülni ezen olvasás közben.

Ami sikerült is, de akkor felfedeztem még valamit, amiben másabb ez a könyv, mint a korábbiak.

Annyira sikerült eltolni a konfliktus felé a könyvet, hogy szerintem kicsit sérült az az utánozhatatlan erotikája a szerelmesek egymásra találásának, amihez pedig Nalini nagyon ért.

Persze nyilvánvalóan nem csináltunk ezzel rossz vásárt, hiszen a helyébe jött egy izgalmas cselekmény, ami nyilvánvalóan még mindig nem ér fel az akciófilmek pörgősségével, mégis megfelelően vegyítette a sorozatos gyilkosságok okának kiderítését Jason múltjának feltérképezésével.

S bár a kulcs az eseményekhez maga Mahiya volt, talán belőle egy csöppet kevesebbet kaptunk, mint megérdemelte volna a karakter.

Az ugyanis ismét csak változás, hogy ezúttal nem egy karakán, kick-ass csajt kaptunk, hanem sokkal inkább valaki olyat, aki passzív, mégis hatalmas lelki erővel rendelkezik. Ez megint csak egy olyan változás a korábbiakhoz képest, ami igen örvendetes. A semmiből jött az angyal, mégis nagyon hamar meg lehetett szeretni, ráadásul pont azért, mert más, mint az eddigi hősnők. Csendes, békés természet, akinek volt elég megaláztatásban része, mégis megőrizte magában a szeretni tudás képességét. Nem önsorsrontó, nem hagyja, hogy a korábbi szenvedései beleprogramozzák a nyomorultság érzését. Bár alapvetően a nagyszájú szereplőket kedvelem, kétséget kizáróan Mahiya a legjobb eddigi női karakter a sorozatban. És ezért keveselltem a múltját és jelenét Jason ellenében.

- Egy nap - ígérte Mahiya - meglesz az esélyem arra, hogy nagyobb dolgokról álmodjak. Addig azonban azzal gazdálkodom, amim van. - A hiú remény sokkal megsemmisítőbb, mint a szürke gyakorlatiasság.

Igaz, dominanciájának köszönhetően, hasonlóan Dimitrihez, a semlegességből áttért szerethető figurává, bár jobbára a múltja, mint a jelenbeli pozíciója és tettei miatt. Nyilvánvalóan benne van még az ő karakterében, és szerelmükben is jó pár fejezet, ha nem könyv, így tovább gyűrűdzik értetlenségem, hogy miért nem bővülhet mindenki sztorija trilógiává.

Természetesen elgondolkoztam azon, hogy telhetetlen vagyok, és igen, az vagyok, ha erről a sorozatról van szó. Hogy ne lennék?

Akár a világ, melyben az őrült arkangyalok nem meghalnak, csak transzformálódnak, vagy aludni térnek, vagy melyben a hatalmi játszmák megértésének csak a felszínét kapargatjuk; akár a szereplőgárda jellemrajzát, vagy cselekedeteit vesszük, egyszerűen nem lehet elég könyvet kapnunk.

Főleg, ha olyan mézesmadzagokat húz el az írónő az orrunk előtt, melyben egyre inkább hangsúlyozza Janvier és Ashwini közelgő történetét, esetleg teszi közzé, hogy újabb Raphael-Elena könyvet ír.

Kérdem én: Aodhan? Illium? És eme résznek (is) hála Méreg?

Egy boszorkány ez a nő, boszorkányosan jól húzza a rajongók idegszálait, arcán angyali mosollyal, miközben nem fél kísérletezni, és annak ellenére nem tud hibázni, hogy most jól feladta számomra a leckét az Angyalárnnyal.

Tetszett? Nem kérdés!

Kihagyhatatlan? Természetesen!

Azt kapjuk, mint eddig? Nem, s bár ezen lehet, hogy elsőre meglepődünk, de az, ami a sorozatban, és Naliniben elnyomhatatlan, vagyis, hogy a hangulatával teljesen elvarázsol, az itt is érvényesül.

Bár, ha jobban belegondolok, Jason mindig is egy kicsit kívülálló volt, dukál neki egy hasonlóan rendhagyó regény. :)

A könyvet nagyon szépen köszönöm az Egmont Kiadónak!

Értékelés: