Vivien Holloway: Pokoli szolgálat

Szerencsétlen fickó, ha tudná, kit hívott randira…

Fülszöveg:

Mit adnál azért, hogy megmentsd a szeretteidet?
A szabadságodat, az életedet?
Mit tennél, ha ráébrednél, hogy mindez hiába volt?
Beletörődnél, küzdenél?

Lilian küzdött. Mindent megtett, mégis elbukott, most pedig már sohasem szabadulhat a Pokolból. Ő az Ördög egyik bérgyilkosa. Életre szóló szerződéssel. Egy lélektolvaj, aki levadássza azokat, akik keresztbetettek Lucifernek, a lelküket pedig magával viszi.
Az új megbízás egyértelmű, a feladat világos, ám Lil dolga korántsem olyan egyszerű, mint gondolta volna. Mert a Pokolban semmi sem az, aminek látszik.
Lilian azt hitte, hogy fogsága évei alatt már mindent látott, átélte már a legrosszabbat, ám kénytelen rájönni, hogy érhetik még meglepetések. Lucifer nem kegyelmez, nem felejt, és nem bocsát meg, most pedig a lehető legkegyetlenebb büntetést eszelte ki. Lil-nek újra meg kell harcolnia a puszta életben maradásért.
Közben azonban a feladatát is el kell végeznie, ami nem csak azért nehéz, mert Greg Weiss kedves, jóképű, és minden tekintetben úriember. Lil-re az ilyesmi már sok-sok éve nincs hatással. De történik valami, ami még az ő jéghideg maszkját is darabokra töri, és felszítja lelkében a lázadás szikráját.
Szabadulni akar, bármi áron, csakhogy ebben a háborúban már nem csak az ő élete a tét. Senkiben sem bízhat, senkire se számíthat. Élete legveszélyesebb küldetésére indul, mely egyben az utolsó esély a szabadulásra. Pokoli játszma ez, ahol a szabadság nagyobb kincs, mint maga az élet.

Rögtön az elején le kell szögeznem, hogy se a borító, se a fülszöveg, se a trailer nem tetszik így utólag. Távol álljon tőlem, hogy bárkit is megbántsak ezzel, főleg, hogy Vivi maga szerepel a videóban, ami mindenképpen tiszteletre méltó, és a fentebb említett dolgok egyébként jók! Csak most, hogy már ismerem a könyvet, nem tudom kiűzni a gondolataimból, hogy ez a sztori annyival jobb, mint amit ez a hármas sejtet.

Mikor megkaptam a könyvet, nem merültem el ezekben túlzottan, csak átfutottam, annyit kérdeztem Abstractelftől, hogy ya, vagy sem (ha ya lett volna, akkor... szóval azokat már máshogy olvasom), de szerencsére nem, így nem is érdekelt, hogy mit írnak róla hivatalosan, Ide vele!

Aztán azzal a lendülettel el is kezdtem... a szerkesztetlen anyagot, amit valamikor tavaly küldött át Vivi, én meg azon túl, hogy eltettem, hozzá se szagoltam, mert mit tudom én, hogy akkor is merre kóválygott a fejecském.

Szóval nagy vehemensen belekezdtem, és azon kaptam magam, hogy az elolvasom a prológust, aztán alvás helyett már a harmadánál tartok, és fogalmazom a levelet magamban, hogy Vivike! Imádom a könyved, de ebben bizony elég sok minden benne maradt, aminek talán nem kellene. Még jó, hogy éjjel nekem már nem enged levelet írni a Gmail (igen, egy bizonyos este után rárakattam a matematikai ellenőrzést, és azóta mindenkinek jobb), mert reggelre az jutott eszembe, hogy nincs az az isten ördög, hogy az Aba így kiengedjen egy könyvet a kezéből. Félre ne értse senki, nem voltak abban sem kapitális hibák, csak amolyan esztétikai-stilisztikai dolgok, amik épp hogy kellemetlenül érintik a szemem annyira, hogy levelet fogalmazzak.
Na, de reggelre rájöttem, hogy már megint én vagyok a hülye, és sikerült a béta verziót elkezdeni, így gyorsan cseréltem, és örömmel konstatáltam, hogy a végleges verzió egyetlen apró dolgot nem nézve hibátlan. (Az egyik mellékszereplő neve bizony így is hol Jane, hol Janet.)

Két dologra volt nagyon jó, hogy megint bebizonyosodott, fiktív kancsal vagyok:

1. A szerkesztés jó!
2. Vivi okos, amiért hallgatott a szerkesztőjére, és ezáltal egy annál is jobb könyv kerül ki a kezéből, mint eredetileg volt.

Ugyanis adott Lilian, aki eladta a lelkét az ördögnek, hogy megmentse a húgát, aki halálos beteg. A gyógyulásáért cserébe 15 évnyi pokoli szolgálattal tartozik, azaz amolyan behajtó lesz, sokadmagával kapdossa össze az elkárhozásra váró lelkeket. (Én nem nevezném épp lélektolvajnak, mert hát az nem lopás, ahol amúgy is leszerződtünk az ördöggel, de igazából kár a szavakon lovagolni.)
Ez persze nem a legkellemesebb meló, de ugyebár az ember nem igen válogat, ha a szeretteiről van szó.

Na igen ám, csakhogy Luciferrel üzletelni sose volt okos ötlet, és a Pokoli szolgálat is ahhoz a régimódi nézethez tér vissza, melyben a Pokol ura nemhiába trónol ott, ahol. A fausti alku senkinek sem jó, kivéve az ördögöt, és egyébként is, mindegy milyen szinten, az élet szívás, ha a lelked a sátán lízingeli.

Mire bekapcsolódunk a történetbe, Lilian már 64 éve bérli koleszszobáját a Pokolban, leszarom tablettával rendesen kiütve magát, gátlástalan politikusokat futószalagon szállítva az örök kínzásból álló utóéletükbe. Egész sikeres, melynek következtében a kollégák nem igazán veregetik hátba, hacsak nincs épp egy nagykés a kezükben, ráadásul a főnöknél sincs feltétlen bevágódva, melyhez köze van, hogy egyszer megpróbált szökni. Nem ment. Ezért a 64 év, az eredeti 15 helyett, illetve hát az örökkévalóság, ugyanis Liliannek többek között ez lett a büntetése. Meg az, hogy vele kapcsolatban még paranoidabb lett Lucifer, így mire mi felvesszük a fonalat, már újabb ördögi tervén dolgozik azzal kapcsolatban, hogyan neveljen jámbor pokolfajzatot a főszereplőből. Aztán persze jönnek páran, akiknek az ötlet annyira nem tetszik, meg persze Liliannek sem tetszik, és elindul némi pokoli csillagtúra, aminek a vége - hiszen trilógiáról beszélünk -, még ki tudja, hogy mi lesz.

Nem tudom, miért, de valahogy a magyar íróknak nagyon megy ez a poklos-Luciferes téma.
Imre Viktória Anna Kísértés Rt.-je egy humoros és csavaros történet volt, ahol Lucifer egy igazi kópé, egy kavarásmester, de valahogy nem lehetett rá haragudni.
Viven Holloway Pokoli szolgálata meg egy hasonlóképp kavarással teli, ám teljesen más szemszögből megközelített Jó a Rossz ellen sztori, ahol inkább a rezignált szarkazmus a hangsúlyos, ám ettől függetlenül éppoly szórakoztató.
Párhuzamot pedig most azért vonok, mert Luciferben mindketten erősek, még úgy is, hogy a két sátán homlokegyenest ellentéte egymásnak a két könyvben.

Vivien Lucifere az az igazi, klasszikus pokolfajzat, akinek tényleg nincs egyetlen jóságos porcikája sem., és ez annyira jó ám! Végre valami friss, ahol nem a legszexibb rosszfiúnak kell bedőlni, és nem abból a kliséből dolgozunk, hogy titkon reméljük, talán majd változik a jómadár a kedvünkért. Nem. Itt az ördög tettei, motivációi csak fájdalmat és szenvedést hoznak, és a legkevésbé sem romantikus értelemben, s ebből kifolyólag a regény sem egy humoros könyv, sokkal inkább nevezném lemondónak, annak ellenére, hogy egyértelmű volt, hogy az üzenete az, hogy sosem szabad feladni. Mégis, a szélmalomharc valahogy egész hangsúlyosan jelen van, és a pozitív üzenet ellenére sem tudtam kivonni magam alóla.

A sztori maga pergő és lendületes, bár ez nem feltétlenül abból fakad, hogy egymásba érnének az akciók, sokkal inkább abból, hogy Vivi megdöbbentően jól ír. (Bocs Vivi, de fene gondolta volna, hogy ez ennyire megy neked!)
Olyan egy seggel be lehet falni ezt a háromszáz oldalt, hogy nem győztem magamon csodálkozni. Egyszerűen vitt előre a stílus, mindegy, hogy mikor és hogyan olvastam, a szemeim csak úgy siklottak a lapokon, ami azért megdöbbentő, mert még nem találkoztam olyan könyvvel, ami ennyire kímélte a kis finnyásokat, akik, ha le akarnak csukódni, bizony, előbb-utóbb meg is teszik, akármilyen jó is a regény. Kivéve itt.
Pedig hát, nyilván nem tökéletes a könyv, a karakterek olyan semmilyenek, illetve, nem azok, csak valahogy semmit nem váltottak ki belőlem, és a cselekménytől sem megy az ember falnak, mégis ébren tartott, ráadásul erő nélkül, pusztán csak azzal, hogy jó volt olvasni.

Már épp kibújni készültem a köntösből, mikor nagyon is ismerős hang szólalt meg a mesterséges ködbe burkolózva.
– Nocsak, a vén patás ezúttal aztán tényleg kitett magáért! Szép az a kocsi a garázsban.
Kis híján szívrohamot kaptam, és úgy rántottam össze magamon a köntös, mint szégyellős kislányka a nyilvános fürdőben. Aztán persze azon nyomban elöntött a düh, és ezzel együtt végtelen fáradtság lett úrrá rajtam.
– Gabe, mi az istent keresel itt? – nyögtem lemondóan, mire az angyal kivált a párából, elegánsan felém siklott, és fenyegetően felemelte mutatóujját.
– Nana, Lil! Vigyázz a szádra, ez istenkáromlás!
– Hagyj békén a szentfazék-dumával, Tollas – legyintettem türelmetlenül.

Valahogy könnyed az egész, pedig a téma nem az. A prológuson kívül - mely tökéletesen betöltötte funkcióját, mégis valahogy nekem nem jött be - az egész könyv egy lendület, sehol, de tényleg sehol nem akad meg, talán egyenletesen javul, bár én még ezt se mondanám. Vivi az elején rááll a stílusra, és viszi is végig becsülettel. Esetleg a humor, a csipkelődő adok-kapok erősödik idővel, de igazából annak úgy van helye a regényen belül, szóval még ezt se mondanám javuló tendenciának, hiszen az elejétől rejti a szöveg magában a lehetőséget, csak nem kap teret addig, míg nem jön el az ideje.
Kicsit nekem Jim Butcherre hasonlított, nála is azt éreztem, hogy különösebben talán nem tudok mit kezdeni a sztorival, mert mit tudom én, hogy miért nem, de egyszerűen képtelen vagyok letenni a könyvet, mert van az írásban magában valami, ami nem engedi. És ez azért szerintem piszok nagy dolog, mert minden más: a bonyolult karakterizálás, a csavaros, csattanókkal teli történetvezetés, az majd jön idővel, de ha valaki szarul ír,  vagy nincs humora, azon nem lehet segíteni. Hát, Vivinek ezzel nem lesz gondja a későbbiekben, az biztos.

A karakterek még kicsit Richelle Meadesek a szukkubusz sorozatból: flegmák és hányavetik a jó értelemben, és érződik még rajtuk a bizonytalanság, a sztori meg amolyan... nem is tudom. Ha azt írom, hogy korrekt, akkor most mindenki ki fog akadni, hogy ez már milyen menekülő szó, de tényleg az. Nem tudok belekötni, bár tény, hogy nem az előttem lévő rejtélyek miatt nem bírtam álomra hajtani a fejem.
Ahogy a facebookra is posztoltam korábban, ez a könyv olyan, mint egy hűsítő, nagyon is kívánatos pohár sör, amikor az ember már meg akar dögleni a hőségtől. Kifejezetten jól esik, és végtelenül kellemes. Még egy kis citrom hozzá, hogy megbolondítsuk az ízét, és tökéletes lesz!

És mondanám azt is, hogy ha így folytatja, még a végén író lesz a lányból, de ezzel most nem poénkodnék, mert szerintem nem lesz... mert már az! Gratulálok Vivi!

Az előolvasás lehetőségét köszönöm az Aba Kiadónak!

Szerző: Vivien Holloway
Sorozat: Pokolháború trilógia #1
Oldalszám: 319
Kiadó: Aba Könyvkiadó
Megjelenés: 2013

Értékelés:

Trailer