Ismerd meg Mircea Basarabot!

Posztot egyrészt Zenka inspirálta (a képeket mindenképp), még jó régen - és Nimának ajánlom, másrészt eredetileg is terveztem egy Cassandra Palmer karakterek-sorozatot, mely természetesen folyamatosan bővül, ahogy haladok a könyvek első és sokadik olvasásával.

Nyilván illene Cassie-vel kezdeni, elvégre ő a főszereplő, de mint már említettem, Zenka megihletett Mirceával kapcsolatban, ezért a havasalföldi vámpírdiplomatáé az elsőbbség.

Vlad Mircea, vagy ahogy mi ismerjük Mircea Basarab született 1422-ben, megátkozták valamikor 1445-46 környékén, és meghalt 1446. december 12-én, saját nemesei keze által, akik a legenda szerint élve eltemették.

Nos, szerencsére az Átölel az éjszakában megtudhattuk, hogy valóban, hiszen egy vámpírt elásni az még nagyjából élve temetésnek számít. :)

A Basarab dinasztia tagjaként életében egy rövid ideig Havasalföld fejedelme volt, egész pontosan 1442. szeptemberétől decemberéig. Természetesen már előtte is társuralkodóként segített apjának, II. Vladnak.

Két öccsét egész jól ismerjük, hiszen egyiket a Megérint a sötétségben, másikat az Árnyak vonzásában mentettük meg.

III. Vlad, avagy Vlad Tepes, filmes nevén Drakula, korabeli gúnynevén meg Karóbahúzó Vlad a második részben került Cassie és egy ördögfi hathatós segítségével mágikus lakat alá, míg III. Radu, közkedveltebb nevén Szép Radu az első részben állította kihívások elé vonakodó szibillánkat.

Míg a régmúltban létezett egy harmadik öccse is, IV. Vlad, az kavarodás érdekében hívjuk csak Vlad Călugărulnak (Vlad szerzetes). Őt még nem kellett istápolni, és a nyitó kötetben is csak hármójukat említik, de Chance-t ismerve még előkerülhet valamely könyv során.

Szóval Mircea jeles, bár kissé talán problémás családdal, nem valami hűséges nemesekkel, és egy Horatiu nevű szolgával büszkélkedhetett, mely egyébként alapvetően nem igazán változott az utóéletében sem.

Na jó, az azért lényeges különbség, hogy vámpír alattvalói igencsak lesik kegyeit, és eszük ágában sincs lázadni ellene.

Román származása miatt hosszú ideig az Európai Szenátus tagja volt, és csak az 1700-as évek vége felé került át az amerikai vámpírokhoz.

Itt aztán a legfőbb diplomata szerepét töltötte és tölti be a mai napig.

Ahogy az első részben megismerhettük:

Életemben először az ő selymes barna szemei ejtettek rabul. Már el is felejtettem, milyen vonzó ez a szempár. Ugyanezen jellegzetességek révén érdemelte ki öccse, Radu az "Ellenálhatatlan" becenevet még a XVI. században. Mircea épp azzal volt elfoglalva, hogy lesöpörjön egy porszemet makulátlan fekete öltönyéről. Rafe mellett, aki a sportos eleganciát kedvelte, ő volt az egyetlen vámpír az ismerőseim között, aki érdeklődött a divatirányzatok iránt. Talán ezért volt, hogy sohasem a vlach pásztorok szokásos ruháit viselte, de lehet, hogy azok a göncök már teljesen elrongyolódtak. Akárhogy is volt, mindig a legutolsó módi szerint alakította a külsejét.

Mircea meghajtotta a fejét, és elegánsan visszaereszkedett a heverőre, de előtte még megszabadult a zakójától, és a dohányzóasztalra hajította. Magasra húzott gallérja felső szárát is kiengedte, mintha hirtelen melege lenne a szobában. Az ing tojáshéj színű volt, selyemből szőtték, kínai mintával díszítették. Hagyományos gombok helyett egymásba akasztott kis kampók futottak végig rajta. A kelme az a fajta fénylő selyem volt, amit az ember meg akar érinteni, hogy megbizonyosodjon róla, valóban olyan finom-e, mint amilyennek látszik. Az öltönye sima, egyszínű fekete volt, de jól állt neki ez a nemes egyszerűség. Akárcsak egy dísztelen keret egy pompás kép körül: az összhatás számít, és az lenyűgöző.

Egy kis ideig viszonoztam Mircea pillantását, és ismét úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt, csak épp ezúttal a saját testemmel kellett megküzdenem mások ereje helyett. Egyetlen ember szeme sem lehet ilyen. Azt olvastam ki belőle, hogy ismeri a titkát minden rejtett álmomnak, és az összes vágyamat valóra tudja váltani.

Nem válaszolt, de láttam, hogy a szemében borostyánsárga fény villant meg. Eddig mindössze egyszer láttam ilyennek, akkor éppen Pritkint fenyegette meg életveszélyesen. Most viszont nem látszott különösebben mérgesnek. A feje mögé nyúlt, hogy kihúzza a platina csatot, amivel hossz, sötét haját fogta össze.

- (...) Mit csinálsz? - akadtam meg mondandómban, mivel Mircea beletúrt dús hajzuhatagába, majd tökéletes formájú kezével végigsimított felsőtestén. A mellkasa szőrtelen volt, és a pompás izmok megfeszültek a tenyere alatt. Keze végigkúszott lapos hasán, egészen utolsó ruhadarabja mélyen húzódó szegélyéig. Az ujjai elidőztek ott egy kicsit, odavonzva a tekintetemet a sötét szőrszálakra, melyek a köldöke alól indultak ki, és egyenes vonalban vezettek a fekete selyem alá. Ekkor fedeztem csak fel, hogy a mellbimbók halvány rózsaszínjét kivéve ez volt az egyetlen színfolt, ami megtörte sápadt bőrének fehérségét.

Mircea jellegzetesen kecses suhanásával közeledett. Minden élőhalott képes erre a mozgásra, de mellette még  vámpírok is esetlennek látszanak.
(...)
(...) eszembe jutott, miért is szerettem Mirceát mindig. A sötétbarna szemek és a valóban kecses test is nyilván hozzájárult, no meg működtek bennem a hormonok is, de a megjelenésénél mindig is fontosabb volt az őszintesége. Soha, egyetlen hazugságon sem kaptam rajta. Szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy meggyőzően tud hazudni, ha akar - másképpen szinte lehetetlen volna fenntartani a pozícióját -, de velem szemben mindig becsületes volt.

Mircea Basarabbal megismerkedhetsz Karen Chance Cassandra Palmer sorozatában!