Lélektársam, figyelj rám egyszer egy Szent Johanna gimiben!

Nagyjából ismeretes, hogy abban a korban vagyok, amikor már időről-időre akad valami olyan tragédia az ember életében, amit fel kell dolgozni. Szerintem nekem ez nehezebben megy, bár ki tudja, lehet, hogy csak tök átlagos vagyok, annyi különbséggel, hogy mások nehezebben engedik át magukat a depressziónak, vagy nem úgy kúrálják magukat, ahogyan én.

Az én munkamódszerem ugyanis, hogy felhalmozok magam köré egy rakás könyvet, és nagyjából addig ki sem kelek az ágyból, míg már nem jobb a közérzetem valamicskét (vagy nincsenek felfekvéseim). Így esett, hogy rengeteg könyvet olvastam mostanában, majdhogynem napi átlag egyet, ami tényleg sok, pláne, ha írni is kellene róluk. (Mondjuk, van amiről írtam önállóan is, de az valahogy kicsúszott.)

Viszont az most annyira nem megy, így rá is hagynám az egészet, ha nem éreznék irántuk mérhetetlen hálát, így most pár mondatban méltatnám mindet, amolyan közös poszt kapcsán.

Kezdjük ott, hogy letudtam a Szent Johanna Gimi teljes, és tényleg a teljes sorozatot, mert még a Kalauzt is olvastam. Igen, emlékszem, hogy mit írtam az első résznél, és továbbra is fenntartom, viszont végül arra jutottam a folytatásokat illetően, hogy a véletlenre bízom. Azaz, ha bent lesz a könyvtárban a második rész, akkor folytatom, ha nem, akkor ráhagyom.

Nos, bent volt.

Én meg a második résztől már nem bírtam leállni, de olyannyira, hogy teljesen szerelmes lettem a sorozatba, boldogan megkövetem akár Leiner Laurát is, vagy bárkit, akit kell. Írni viszont nem írnék róla sokat, ezerszám vannak rajongói, rengetegen írtak már róla, és felteszem, én már semmi újat nem tudnék róla mondani. Fenntartom a hibáit, mégis jó, mert elkezdett hiányozni a gimis osztályom, meg mert azon a hétvégén segített, amikor a leginkább kellett. Igen, jókor jött, de tulajdonképpen, ha egy rakás nulla lenne a sorozat, nyilván nem segített volna. Viszont így lehetett nevetni Zsoltin, sírni, amikor búcsúztunk, megbánni, hogy nem Kingának születtem, meg beleszerelmesedni... Ricsibe, mert azért azt senki nem gondolja, hogy egyúttal Cortez fan is lettem. Na kérem, annyira nem voltam depressziós! :)

Ráadásul a sorozat igencsak kedvezett pangó young-adult "rajongásomnak", ami eddig a nullával konvergált, mostanában meg csak olyat lehet látni a kezemben.
Hálát adok a sorsnak, hogy olyan barátnőm van, mint EgyKönyvmoly (többek között persze), mert ő az, akinek az ajándékkönyveit (is) faltam. Válogatott finomságok, és ezennel ki is nevezem hivatalos ya előolvasómnak, amit ő ajánl, azt ezer százalék, hogy olvasni fogom.
Miért?

Két szó: Zed Benedict. Ó, magasságos Manó Könyvek, hát köszönöm szépen, hogy van nekünk Lélektársak sorozatunk, ahol végre, VÉGRE a pasi fut a csaj után, s bár a főhősnővel itt is vannak kobakban gondok, nem lépi át az idegesítő küszöböt, sőt, egész szerethető. A Benedict srácok meg... fogalmazzunk úgy, hogy már javában dolgozom ki a beházasulást a családba. ;)
Egy nagy bajom van egyébként a sorozattal, konkrétan az, hogy Zed novelláját csak úgy tudnám beszerezni, ha az első két részt megveszem, márpedig nem fogom, hiszen Sky története már megvan, miért is kellene dupláznom. Viszont reménykedem, hogy majd Phoenix és Crystal kettősével hozzájuthatok.
Amúgy meg, meg kellene fenyegetni Joss Stirlinget, de sürgősen, mert hát trilógiát tervezett, márpedig Benedict tesó 7 van, és igenis ragaszkodnék ahhoz, hogy akkor mindegyiknek szerezzünk lélektársat. Ki társul?

Aztán olvastam még Ha maradnékot, viszont erről szintén önállóan is írtam, így inkább jelezném, hogy jöhet a tömegmagyarítás a new adult regények esetében. Tammara Webber Egyszeregye ugyanis elég meggyőző ahhoz, hogy rá akarjak állni a műfajra, melynek prózai oka egyszerűen az, hogy bejön a főiskolás környezet, meg a huszonévesek. (Utóbbi kijelentést nyugodtan lehet kétértelműen is értelmezni. ;) )
Na, itt se azt mondom, hogy hibátlan volt a sztori, sőt, a fordítás kifejezetten olyan volt helyenként, mintha a táblát karistolná valaki, kellemetlenül hatottak bizonyos szófordulatok és szavak (lenyó? tényleg így emlegetik ezt a főiskolások?), de a sztori, és a szerelmi szál kellemes volt, s a szó nem semmitmondó értelmében értem.
Webber igen jól egyensúlyozott a szórakoztatás és a fajsúlyosabb mondanivaló (nemi erőszak és áldozataik) között, amiért minden tiszteletem. Lucas Landon Maxfield meg... igen, megfordulnék utána az utcán, meg még lehet, hogy a Starbucksba is beenne a fene némi vele való flörtölés érdekében.

Viszont ha már erőszak, akkor Sarah Dessent se szabad feledni, akitől a Figyelj rám! lett az első könyvem, ám koránt sem az utolsó. Owen persze már karcosabb hősszerelmes, szerintem csöppet kattant is, és nem a kamaszos dühe miatt, hanem a vállalhatatlan zenei ízlése végett, de hát nem kell minden könyv mellé zenelistát hallgatni. Ráadásul itt valahogy a csaj, Annabel kicsit erősebb volt, bár vele sem tudtam igazán azonosulni, ami lehet amiatt is, hogy két mellékszereplő, a testvérei: Kristen és Whitney is igen árnyaltak, ha nem árnyaltabbak voltak. Sőt, az anorexia, mint betegség bemutatása, nagyon hasznos volt szerintem, én legalábbis nagyon sokat tanultam róla.

Most meg a Vaskirályt gyűröm, de érzem, hogy nagyjából még egy fejezet, és ráhagyom, mert ezzel a sztorival most nagyon nem akarunk egyezni. Aranyos, meg minden, és én kifejezetten szeretem a Szentivánéji álom tündéreit, meg a Szentivánéji álmot is, meg Puckot, meg Stanley Tuccit főleg, akármilyen hülye hajakat kap is az ÉVben, de ez a könyv már túl bugyutácska nekem. Nem rossz, csak nem passzolunk, és nem is fogunk.

Szóval ezeket olvastam mostanság, és mindet nagyon jó szívvel ajánlom, kivéve Julie Kagawa könyvét, mert ha már fura tündérkés sztori, akkor ezerszer inkább Az elcserélt a minőségi sztori a témában. Viszont a többin ne gondolkodjatok, szerezzétek be, amint az utatokba kerül! ;)

Még egy rangsort is hajlandó vagyok írni, s bár igazságtalan, azért néha én is lehetek ilyen. Az Élet úgyis az, szóval most sajátságosan kicsinyesen visszavágok, muhaha. :)

1. Szent Johanna Gimi sorozat, holtversenyben a Lélektársak - Sky című könyvvel
2. Tammara Webber: Egyszeregy a szerelmi szál miatt, de a komolyabb témafelhasználás miatt holtverseny Sarah Dessen: Figyelj rám! című könyvével
3. Gayle Forman: Ha maradnék