Mítoszok és legendák

Túl azon, hogy vámpírok, mágusok és boszorkányok rohangálnak keresztbe-kasul a sorozaton, mely lényekhez bizony erős mitológiai háttér kapcsolódik, Karen Chance nem félt túllépni ezen, és olyan elemekkel, mitikus szálakkal is gazdagítani sorozatát, amik azért még nincsenek teljesen elrongyolva.

Általában az az egyik legnagyobb buktatója egy soklényes fantasy-nak, ha már semmi újat nem tud az író a felsorakoztatott lényekről mondani, illetve, ha mindezt úgy próbálja elkendőzni, ha képtelenségre hajazó jellegekkel ruházza fel őket. (Mondjuk csillognak, meg extra szelídek, esetleg csúf szörnyek válna szexi, jámbor jószágokká.) Chance-nél ilyen gond nincs.

Egyrészt klasszikus jellemzőkkel kooperál, másrészt meg a nem feltétlen megszokott sémáknál nem fél utánaolvasni a dolgoknak, és azt gyúrni izgalmas egyveleggé a képzelettel.

A sorozat egyaránt merít a görög mitológiából, használja fel az angolszász kultúrkört, és kacsint rá az arab mesevilágra is.

Természetesen a vezérszál Hellász hitvilágához kapcsolódik, ami nem meglepő, ha azt vesszük, hogy a főszereplő neve Cassandra, képességeit tekintve látó és jós.

Nevét is a hajdanvolt Kasszandrától kapta, aki Priamosz és Hekabé, a trójai királyi pár leánya, s egyben Hektór és Parisz húga volt. Állítólag a  legszebb trójai hercegnő volt a görög mitológiában, de felteszem, ezzel Szép Heléna vitatkozna valamelyest. Igaz, ő inkább hercegné akart azon az oldalon lenni, de gondolom pont nem a rangos marakodnának. Meg aztán, ő meg a legszebb nő volt a világon. (Igazán érdekes torzsalkodásoknak lehettünk volna tanúi, ha másképp alakul az a falovas történet...)

Mindenesetre Kasszandra valóban szemrevaló lehetett, ha maga Apollón vetett rá szemet.

Kasszandrát meg nem kellett félteni, mert bár szép volt, de rafkós is, így csak azzal a kikötéssel feküdt Apollón ágyába, ha az isten nekiajándékozza a jóslás képességét. Persze, miután ez megtörtént, a hölgynek volt mersze beinteni, és Apollón nem sokáig agyalt a bosszún. Büntetésül Kasszandra jóslataiban - bár azok mind igazak voltak - soha senki nem hitt.

Ez például a trójai háborúban elég sok mindent eldöntött, és Agamemnón is tudna mesélni, hogy mi mindent elkerülhetett volna, ha hallgat a háború után hadizsákmányként hazacipelt lány szavaira, aki két gyereket is szült neki a hazaúton. A fiúkat mellesleg Pelopsznak és Téledamosznak hívták.

A falovas incidensnél egyébként Laokoón is Kasszandra mellett volt, de végül őt is leszavazták, így úszta meg a "dicsőséges" görög sereg az élő máglyát. 

Amúgy meg volt egy ikertestvére, Helenosz, és ilyen vetületében van egy teljesen másik története a jóstehetségének, miszerint mindketten bírtak e tehetséggel, és Apollón még csecsemőkorukban ajándékozta meg ezzel őket. És egész egyszerűen csak nem hittek a jóslatoknak, amikor nem akartak, mert az nem valaki javára szólt.

Mindenesetre ez a Helena nem azonos a viszályért felelőssel. Ő ugyanis annak a Klütaimnésztrának volt a húga, aki végül megölte férjét és Kasszandrát is. (Csak hogy belebonyolódjatok.) ;)

~○~

Apollón a görög mitológia egyik istensége. Maga a főisten, Zeusz és Létó gyermeke, Artemisz ikertestvére. Ő a jóslás, gyógyítás, a költészet és a zene istene, a múzsák vezetője, és úgy általában a művészetek pártolója is. Ismert még úgy is, hogy Phoibosz Apollón, azaz ragyogó, fénylő Apollón.

Állítólag koraszülött volt, 7 hónapra született, de hogy ezt honnan lehet biztosra tudni, pláne, hogy olümposzi istenekről beszélünk, arról halvány fogalmam sincs. Délosz szigetét viszont nyugodtan lehetett felvezetni az anyakönyvi kivonatba, mint az egyetlen helyet, ahol Héra haragja és ereje nem érte el, ugyanis ez a lebegő sziget volt a kiskapu, ahol a bosszút nem tudta érvényesíteni. Akkoriban a sziget nem állt szilárd alapzaton, és gyakran ellepte a víz, így se szárazföldnek, se tengernek nem számított, vis major, Létó szülhetett.
4 nappal később persze már íjjal és nyíllal parádézott, és a Püthón nevű kígyó ellen vonult. Az a delphoi jósdába menekült előle, és itt különbözött össze Gaiaval.
Ahelyett, hogy atyai jótanácsra meghunyászkodott volna, inkább kicsalta Pántól a jóslás tudományának titkát, majd elfoglalta Delphoit, uralma alá vonva ezáltal a Püthiát.

Hasonlóan nem tűrte az ellentmondást a nőkkel kapcsolatban sem. Számos nimfa és halandó fényezte önbecsülését. Bár amolyan ókori rockzenész volt (hisz lanton játszott ;)), azért előfordult, hogy nemleges választ kapott finom érdeklődésére. (Például Kasszandrától.) Nem egyszer tett keresztbe vetélytársainak, és egyszer még a Nyugati Széllel is összeveszett annyira, hogy az inkább megölte a közösen kiszemelt spártai királyfit. Annyit azért nyertünk a dolgon, hogy a Hüakinthosz véréből fakadt virágot nevezzük ma jácintnak.

Hevesebb vérmérsékletű éveiben egyszer még apja ellen is vonult, de anyai közbenjárásra végül megmenekült, és onnantól kezdve mértéktartó lett, olyan alapigazságokat hirdetve, mint "Ismerd meg tenmagad!" és "Semmit ne vígy túlzásba!"

– A házi kedvenced nem segíthet, szibilla – érkezett egy hang a sötétből. (...)
– A nevem Cassie. Összetéveszt valakivel – vetettem oda neki. Semmi kedvem nem volt a beszélgetéshez, de Billy Joe közölni próbált valamit, és időt kellett nyernem, amíg megfejtem a mutogatását.

– Én csak a téged megillető címet használtam, habár tény és való, hogy a neved is érdekes. Mesélt bárki is valaha a jelentőségéről? (...)

– Kasszandra a görög mitológia szerint jósnő volt, és Apollón szeretője – soroltam. Eugenie különös hangsúlyt fektetett arra, hogy tanulmányaim alatt elmélyüljünk a görög és római mitológia rejtelmeiben – ez nyilván fontos részét képezte egy úrilány ismereteinek az ő korában –, én pedig nem panaszkodtam, mert egész mulatságos témának tartottam. A legtöbbjét persze már elfelejtettem, de a nevem eredetére azért még emlékeztem. Mindig úgy tartottam, találó név egy jövőbelátónak.

– Nem éppen, kedvesem – ellenkezett a hang, mely telt volt és mély, akár kellemesnek is mondtam volna, ha nem társult volna hozzá az érzés, ami valahogy a rothadó gyümölcsöt juttatta eszembe: túlságosan édeskés volt és nyúlós. – Apollón, aki minden jósok istene volt, beleszeretett Kasszandrába, a gyönyörű emberbe, ő azonban nem viszonozta az érzelmeit. Eljátszadozott az istennel, tettette a szerelmet, amíg ki nem csalta tőle a jövőbelátás ajándékát, aztán elszökött tőle. Apollón végül persze rátalált – ahogy te, ő sem bujdoshatott örökké –, és bosszút állt rajta. Az isteni ítélet így szólt: a nő megtarthatja áldását, de ezután csakis tragikus eseményeket fog előre meglátni, és senki nem fog hinni neki meg a jövendöléseinek, csak amikor már túl késő.

A graiák, vagy más néven az ősznők, vagy szürkék a Gorgókhoz vezető út őrzői.

(Gorgók: a graiák testvérei is hárman voltak: Szthenó, Eurüalé és Medúza. Míg az első kettő halhatatlannak született, addig Medusza halandó volt. Valamikor mindhárman szépek voltak, de Medúza egyik éjjel együtt hált Poszeidónnal Athéné egyik templomában, s ezért az istennő mérgében szörnyetegekké változtatta mindüket, akiknek tekintetétől az emberek kővé dermedtek.)

Név szerint Enüó, Pemphrédó, és Deinó hattyúszerű testtel, öregen és őszen jöttek a világra Phorküsz és Kétó lányaiként. Bár van olyan változat, ahol szépek, abban minden mítosz egyetért, hogy egy fogon és egy szemen osztoztak mindhárman, ami elég sok civakodásra adott okot közöttük.

Ezt a két kincsüket elcsenve elég sok mindent képesek megtenni, mint azt Perszeusz demonstrálta, amikor Medúza-gyilkolós hangulatban volt.

- Mondd el, hogy mit akarsz, aztán vidd őket innen a pokolba! Nekem itt üzletem van.

Arról a három vénséges vén nőről beszélt, akik a bárpultnál üldögéltek. Habár az italokat felszolgáló szatír nem akármilyen látványt nyújtott, a satrafákat szemmel láthatóan nem lepte meg különösebben. Ebben nem volt semmi furcsállni való: egyikük sem látszott százévesnél fiatalabbnak. Legjellegzetesebb ismertetőjelük a zsíros, születésüktől fogva ősz varkocsuk volt, amely kuszán összetapadva a földet súrolta. Az előző este megpróbáltam megmosni Enyo haját, akinek a neve stílusosan csak "rémség"-et jelent, de a hotel samponja nem sokat ért. Akkor adtam fel, amikor egy félig elbomlott patkányra emlékeztető valamit találtam a bal füle mögött.

A hajuknak megvolt az az előnye, hogy elterelte a figyelmet az arcukról, így nem tűnt fel azonnal, hogy ők hárman kénytelenek egy szemen és egyetlen fogon megosztozni. Most épp Enyo igyekezett visszaszerezni a szemet Deinótól ("rettegett"), mert szerette volna szemügyre venni a döbbenten bámuló pultos srácot. Eközben Pemphredo ("a riasztó") a fogat vette használatba, hogy felszakítson vele egy mogyorószacskót.

(...)

A hölgyek észveszejtően idegesítőek voltak, ám a minibár készletének folyamatos lecsapolásától eltekintve nem tűntek különösebben veszélyesnek. Kénytelen voltam azonban mindenhová magammal hurcolni őket, tekintve, hogy a hotelszobában mégsem maradhattak felügyelet nélkül. Hajlott koruk ellenére rengeteg energia szorult beléjük, és pokoli erőfeszítésembe került elszórakoztatni őket.